Mindig bűntudatot érzek, ha megnézem az adatlapját, és olyan látok először, amit már 4-5 napja írtak oda.

Nem akarom, hogy az emléke egy kicsit is halványuljon. 

Váh

Na ki fogott meg két ujjal egy szúnyogot, és ölte meg?

Én nem, mert elrepült, a kurva anyját. 

Jessz

Ééés van minden hosszban végre, soha többé nem kell magam fotózni!

Sorozatos képesdis

Privát

Ah, reggel óta már hússzor hívott egy privát szám. Felvenni nem fogom, mert sosem veszek fel privátot, volt, hogy napokig hívott egy, akkor sem tettem kivételt, ha közelemben van a telefon, kinyomom, ha nincs, hadd rezegjen.

Minden bizonnyal valami hétköznapi dolgot akarnak, de ha még tízszer hív, én felveszem, és betolom ezt a szöveget, ami a középső képen foglal helyet.

Persze-persze, betehettem volna csak a középső képet, de így sokkalta viccesebb.

A Repülő Spagettiszörny

Ezennel pasztafáriánus lettem, és csak a Repülő Spagettiszörny tanai szerint élek.

A tégla

Tegnap csak első órán voltam bent, ugyebár a többi elmaradt, kivéve 1, de ha arra bemegyek, nem tudok hazajönni.

A logisztika tanár... sznob. Nem lesz a kedvencem, már rögtön első órán mesélte, miként vett egy 200ezer forintos tévét, meghogy felajánlottak neki valami... pfh, nem tudom, 2 magosat, de minek vegyen olyat, ha egyszer jövőre az már elavult lesz, és vehet egy másik készüléket? Óember, a tévé szinte minden paraméterét elregélte.

És a volt helyett mindig azt mondja, folt. Először azt hittem, nyelvbotlás, de nem, minden alkalommal foltnak mondta. Tuti ritka csontbetegsége van, ami meggátolja, hogy kimondja a volt szóban a v betűt (South Park - Planeárium rulez). 

Aaaaaa

Aaah, még délután találtam a hűtőben egy lábasban paradicsomlevet, aminek nem jutott üveg. Első dolgom volt önteni magamnak egyszer, kétszer, háromszor, és most egy jóóó nagy bögrével, ami tényleg nagy bögre, nem átlagos, leveseknek van kitalálva, szóval egy olyat töltöttem meg.

Imádom.

Hideg, picikét darabos, házi.. váh, ha tehetném, sorra bontanám fel az üvegeket, és innám minden nap. 

A paradicsomlé az jó.

 

 

Zeneség

I'm here to paint you with my tears,

Decried my spirit over my fears

I can't walk away from all the years

Serene inside, she disappears

Itthon

Jó volt ismét látni az évfolyamtársaim, majdnem minddel összefutottam, akivel jó volt a kapcsolatom előző évben. Évnyitó is csak ma volt, holott hétfőtől van suli, tuti nem ért rá az opera énekes, aki tavaly is nyikorgott. Egy csoporttársam, mivel kerülgetett egy tanárt, aki elkísérte volna a ceremóniára, engem kísérgetett, kerestünk valakit, akivel beszélnem kellett. Miután benéztünk mindenhová, vissza a kertbe, ahol megismertem a barátját. Jézusom, sosem láttam két ennyire passzoló párt, mindketten totál elmebetegek, a csajról tudtam eddigis, képes sikoltozva felnevetni bárhol, és nem hagyja ám abba, csakmert mindenki őt nézi, de a barátja is ugyan ilyen, azt hiszem, egyedül is lefárasszák az ember agyát, hátmég ketten. 

Mint kiderült, felvették a suliba egy volt o.társam. Úristen, az a csaj valami energiavámpír, de a tökéletes fajtából, már a tekintetével szívja az életed, ha meg megszólal.. jaj. Kerültem, és leráztam, amikor csak befejezte a beszédét 1-1 mp-re, már mondtam is, hogy megyek, mert várnak, és elköszöntem.

 

Itthon meg azért vagyok ilyen korán, mert pénteki nap elmaradt volna, ma meg kiderült, hogy holnap kötelező szőlőszedés, amin természetesen nem veszek részt, ahogy tavaly sem mentem el rá. 

Mikor megérkeztem, már a lépcsőről vigyorgott rám egyik volt lakótársam. Feljöttek egyelőre csak összepakolni a dolgokat, holnap jönnek elvinni őket. Épp ebédet készítettek, megkértek, hogy egyek velük. Szinte végigröhögtük az egész időt, míg itt voltak. Amíg itt laktak, jóformán napi 24-ben mentek a szekálások. Amikor most beléptem a sötét lakásba, még az is hiányzott, hogy nem szólt ki senki a szobájukból, "megjött a buzi". Mégiscsak velük éltem majdnem 8 hónapig.

Holnap jön valaki megnézni a lakást. Lesz szobatársam. Nem akarom, nem akarok újakat, de legalább a rezsi jobban szétmegy.

Ammhmaaa

De az mindenféleképpen pozitívum, hogy már éjfél környékén aludtam is.

Készülődés, hatszor átgondolás, mit kell betenni, és irány vissza albérlet. Ah, még azt is meg kell néznem, mikor indul a busz egészen pontosan.

Holnap

Akkor holnap vissza Gyöngyös. Kivételesen a nyolcas busszal, máskor elég lesz a kettessel, ami igazán pazar, fél hatig idő elütés valamivel, aztán busz, busz vissza, alvás, és szerdán elkezdődik a félév egy pazar kis logisztikával. Félek a logisztikától, az is csoda, hogy még tudom, mennyi 1+1, mármint, 1 év most teljesen kimaradt matek terén, én meg amúgyis kurva szar voltam belőle, hát még most mennyire az leszek, hogy kiesett kábé minden. Blöah.

Pénteken meg irány haza. Bár ha szerencsém van, első üzemi gyakorlat gyanánt nem küldenek sehová, csak megmondják, hogy ez meg ez lesz, és elengednek. Ah, jó lenne.. 

Főleg, hogy ezen a héten nem is üzemi van, hanem másik óra. 

ffu.

Reggel hívott a főbérlő, nem vettem fel, mert felkeltett, és nem volt kedvem, délután hívott vissza. Négyen voltunk ugyebár ott, ma MA szeptember kurva másodikán közölték ketten, akik járogatnak egymással, hogy ők nem maradnának. Egész kurva nyáron lehetett volna keresni új lakótársakat, de nem, nekik egy nappal suli előtt kell bejelenteniük. 

Eszem-faszom megáll. Merthogy pénz hiány. Megértem én, hogy oké, nincs pénz, de akkoris, ezen a napon derült ki? 

Krumplisság

Fájnak az ujjaim. Reggeltől keresztapám krumpliültetvényén voltam, kapálni nem kapáltam, csak szedtem fel a földről (sajátos tempóban), meg az elején sarlóztam a gazt. Persze városi paraszt lévén úgy kezeltem a sarlót, mint a filmekben a machetét a dzsungelekben, kábé az első 10 percben lett is vízhólyag az ujjamon, meg egy kicsi vérhólyag egy másikon. A 15. percben a víz szét is lukadt, szóval most szenvedek, mert kurvára csíp. 

Keresztapám nővére.. úristen... Valami hihetetlenül, HIHETETLENÜL idegesítő. Hatvanadik életévét már betöltötte, és.. jézusom. Borzasztóan akaratos, a saját villájával szúrt bele egy húsba, úgy akarta rátenni anyám tányérjára, hogy egyen már többet, egyszerűen kikészített, nagyon ritkán, konkrétan szinte soha nem látom, de ezután nem is kívánkozom, látszott szerencsétlenen, hogy a kora már picit elvette az eszét. Nála ebédeltünk. Sosem bíztam az ilyen emberek mosogatási tehetségében, így próbáltam minél nagyobb falatokat enni.

Hazafelé meg kaptunk keresztapámtól kukoricát. Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, loptuk-e, mert csak leparkolt, bement a kukoricásba, és törte le, majd adta nekem őket, de megmutatta, hol kúrta szét a közeli hidat véletlenül egy munkagéppel, szóval gondolom, ő birtokolja.