Serj Tankian - Elect the Dead Symphony

2012. november 25., vasárnap

Mint azt tudni lehet, pár hete gép újratétel történt, az addig "megvett" albumokat mind "vehettem" meg megint, és megakadt a szemem valamin, amit azelőtt nem "vettem" meg. Tudtam a létezéséről, mégsem jutottam el soha addig, hogy "megvásároljam", így most, hogy helyben voltam, megtettem.

Serj Tankian első szólózásából, az Elect the Dead-ből készített szinfónikus zenekarral rögzített lemezéről van szó, ahol az elődről három dal kivételével az összes át lett hangszerelve, valamint ezen a koncerten mutatta be a már megjelent második albumáról a Gate 21 című számot.

Serj művészúrról tudni lehet, hogy nem egy egyszerű zenész, akinek karrierje nem áll másból, mint hakniból, és új lemezekből, adott már ki könyvet is, ha a politikában valami nem tetszik neki, annak hangot ad, egy kicsit jelen van itt, egy kicsit ott, és mint ezen Elect the Dead Symphony-ról kiderül, szereti a líraibb, klasszikus irányba mutató zenét is.

Kis "érdekességnek" mondható, amíg más együttesek 1-2-3 számukról készítenek klippet egy albumról, addig Tankian törekszik minél több zenéjét kiadni egy kis videóval a csatornáknak, feltenni a jutyubra, az első lemezén található összes számról készített klippet, noha ő maga ténylegesen csak kettőben szerepelt, a többi már animációs munka szüleménye lett. A másik két albumánál már nem volt ilyen, ott visszavett a tempóból, és csak 1-2 szám került klippesítésre.






És az eredeti:





Kopasz macska

2012. november 24., szombat

Milyen hülyén néznék ki kopaszon... oké, így is, de a haj hiánya rátenne a dologra még egy lapáttal, fura lenne érezni a koponyám a tenyeremmel, régen, amikor nagyon rövid hajam volt, és minden mosakodáskor meg is mostam, mert arra sampon nemigen kellett vágás után 1-2 hétig, előszeretettel szórakoztam azzal, hogy tenyeremmel hátrasimítom, mert az nekem tetszett, ahogy a víz lepattan róla a mozdulattal, persze miután már szépen folyt az egész tükörről a folyadék, abbafejeztem.

Tönkretettem a kismacskánk idegrendszerét.

Az ágyamon lófrált, amikor odadobtam neki az övem, hogy játsszon vele. Nem sikerült pontosan céloznom, csak a hangot hallotta a becsapódásnak, majd elindult az irányába. Tapsoltam egyet, mire ő felugrott, mivel nekem ez roppant mód tetszett, megismételtem még párszor, a végén kiment a szobából, néha visszajött, de már úgy, hogy kábé minden kis zajtól ugrott egyet, és fél manccsal adott pofont 1-2 dolognak, majd elugrott onnan :D remélem, nem okoztam maradandó sérülést az idegrendszerében ;o

A kopasz gondolat eme remekbeszabott műhöz készített videoklip közben férkőzött a' agyamba.





Cípecke

2012. november 23., péntek

Szóval ezért nem szabad lendületesen tátogni az épp hallgatott zenére borotválkozás közben. Jól elkapta a torkom, elkezdett spriccelni a vér, megfordultam tengelyem körül hörögve, miközben szorítom oda a kezem a sebhez, ahonnan dől a vér.

Amúgy nem, de elképzeltem, és vicces lett volna :D:D egy icipicit megvágtam magam, hacsak nem túrok bele egy rozsdás szöggel, nem lesz baj. 

Szerencsére nincs olyan élethelyzet, minek következtében én ilyet cselekednék.

Hacsak nem lőnek nyakon, és az felfogja a golyót, amit ki kell szedni 1 percen belül, ám nincs más kéznél, csak egy rozsdás szög.

Az milyen kellemetlen lenne máá'! 

Féktelenül

Semmi nem tud jobban felidegesíteni 2 mp alatt, mint az ostobaság. Engem nagyon nehéz felhúzni, tényleg, sok esetben már-már bántóan nyugodt vagyok, de ha valaki hülye, akkor aztán felmegy a pumpa.

Mint ma a buszon, egy néni, de még sokszor volt rá példa, hogy egy idős emberke nem ül le az első ülésre, ahol mind a két hely szabad, nem, ő csetlik-botlik, mert hátrább akar ülni. Komolyan... megérteném, ha lenne hátul valaki, akivel akar beszélni, de ő csak szimplán oda akar ülni. Két kapaszkodó közt majdnem felborul, annyira nem tud járni, dülőngél jobbra-balra, mert neki aztán kurvára nem felel meg az adott ülés, ahol nincs alatta kerék, nem kell a nyakába venni a lábát, nincs ott senki, de ő nem, ő hátra.

Én sem ülök le az első ülésre, de nem halok meg, ha elesek a buszon.

Nekem az idős emberekkel van egy ilyen elképzelésem, hogy ha ők elesnek, akkor ott meg is halnak, de minimum 1 csontjuk eltörik, ezért is gyűlölöm, ha egy 65-70 feletti járni alig bíró még válogat a helyek közt a buszon, és ha belehal is hátramegy.

Milyen vicces lenne viszont, ha épp az idős emberek tolakodnának de nagyon a felszálláskor, hogy beülhessenek a leghátsó ülésre, és ott viháncoljanak, pletykáljanak.

Én a rendező

2012. november 21., szerda

Bunkó lakótárs fülhallgatón kezdett zenét hallgatni a laptopon. Talán én reagálom túl, de lehet, azért vett fülhallgatót, mert megemlítettem, hogy fájlalom a fejem. Ah.. el tudok képzelni egy filmelőzetest mondjuk azzal a mély hanggal, aki az amcsi filmelőzetesekben beszél. "Egy megható történet egy férfiról, aki hosszú tanulás során megtanult viselkedni a lakótársától.. *vágókép, fojtogatom lakótársam, bömböl a zene a háttérben, és üvöltöm HALKÍTSD LE A KURVA ANYÁD* Lakótársak. Hamarosan a mozikban indokolatlan 3D-ben."

Óje

Biztonságban megérkeztem tegnap Gyöngyösre. Még a helyijáratról örömmel láttam, hogy más sem fázik, míg a legtöbb ember már kabátban, nagykabátban járja az utakat. Én ilyenkor még felhúzott ujjal, széthúzott pulóverrel megyek, mert ha összehúznám, lehajtanám az ujját, már melegem lenne. Nem mondom nyilván, hogy én sem fázom, -20 fokon már én is mondom, hogy ejj komám, cidri va'.

A buszon is melegem volt, de felfedeztem, hogy hátul nincs annyira, így oda is mentem, pontosabban előbb mentem oda, aztán fedeztem fel, sajnos nem rendelkezem hőérzékelő retinával, pedig milyen menő lenne már... Még kékes fény is volt, tiszta, mint egy hűtőházban.. szóval hátul már kényelembe helyeztem magam, feltehettem a lábam is az ülésre a négyes blokkban, saras nem volt a cipőm, ha az lett volna, nem teszem fel, nem vagyok én olyan szemtelen kis kurafi.

Aztán egyelőre ennyi, könyvtárazok, és könyvtárazok, meg korog a gyomrom, majd eszek valamikor, ha visszahelyeztem magam az albérletbe, mert itt max cukorkát vehetnék a pultról, de rettegek, hogy a könyvtárosnéni rácsap a kezemre, majd elkezdi üvölteni, hogy "MOSS KEZET", de ez persze indokolatlan parancs lenne lévén, hogy a cukor bevan csomagolva igényesen.

"-Éva, te akarsz enni?
-Igen?
Én egy fél babot"

Ehe, fél babbal hát nem lakik jól az ember könyvtáros nénije, de biztos nem akar bélszelet.

Óje.

A legszexibb fotó 2012

2012. november 19., hétfő

Van ez a méltán népszerű Piratebay oldal, ahonnan én a kis sorozataim szoktam letöltögetni nagy vidámságok közepette, persze itt hirdetések is vannak, 1-2 hete felbukkantak különböző "társkereső", meg egyéb lányok által nyújtott szolgáltatásokat hirdető linkek, és egyen mindig megakad a szemem...

  


Ez a szerencsétlen mégis mit gondol, mit művel? "Kéne valami szexi képecske, ami felkelti a kanok figyelmét... hmmm... felveszem a kedvenc farmerszoknyám, és miközben félig letolom, hogy kilátszódjon a bugyikám, a fürdő közepén jó alaposan összevizezem a tussal.. tuti mindenki engem akar majd!"

A hirdetésre magára nem kattintottam rá, elég az a víruskockázat, ami a kis csapd le a csótányt, meg rúgj gólt, meg boxold le az ellenfeled játékok miatt mindig véletlen megnyitok, nyilván nem valódi társkeresőről van szó, akármennyire is szeretne megismerni az ember egy valódi orosz nőt.

 

Az őrült chrome

Hevesaranyosból/környékéről valaki nagyon szívleli a blogom.

Biztos egy őrült rajongó, aki egyesével kinyomtatta a bejegyzéseimet, felplakátolta vele a szobáját, folyamatosan simogatja, ölelgeti a monitort, akárhányszor itt van, és már vágja ki az újságokból a betűket, amiket összeállítva egy levelet fog küldeni.

Hű.

Megoldótott ez a gugli króm frissítési gebasz, pont rátaláltam erre a téma dologra, keresgéltem valami Breaking Bad-eset, de a sok szar közül a South Park volt a legbarátságosabb, így egyelőre azt állítottam be, és ezzel már a régi a leggyakrabban látogatott oldalak izémizé.

Meg így eltűnt a kereső is, ergó nyilván nem frissítették rögtön, remélem, el is felejtik, hogy van ez a theme, és nem is fogják..

Süt a nap. Nem szeretem, ha ilyenkor süt, mert a nap ezen szakában pont a monitort találja telibe, még szerencse, hogy van ez az új találmány az ablakomon, ez a redőny.

És ójeje, van új Walking Dead meg Misfits, estére lesz felirat is előbbihez. Remélem.

Gugli

2012. november 18., vasárnap

Ajjjjajaj. Befrissítette magát a gugli króm böngésző, és teljesen szar lett. Azaz csak egy dolgot csesztek el, de az épp elég idegesítő.

Ugye létrejött benne egy belső kereső, ha új lapot akar megnyitni az ember. Oké. Jó. Feleslegesnek érzem, mert akár felülre is belehet írni egy keresendő szót a böngészősávba, vagy ha azt akarja az ember, hogy tippelgessen neki a gugli, 1 gombnyomás, de rendben. Viszont ha új lapot nyitok meg, és kihozná a leggyakrabban látogatott oldalakat-mert én onnan navigálok többnyire, azokat elég lassan tölti be, ami idegesítő. Plusz valamiért az oldalak képe sem tiszta, hanem.. szar az egész. Már újraindítottam a gépet, hátha az hiányzott neki, de nem, még mindig ilyen szaros az egész új lap opció.. bosszantó.

Ma pedig azt hiszem, korán lefekszem, már most érzem a szemeimen a súlyt.

Egy kis ilyen, egy kis olyan

Életemben talán most először, vagy ha nem is az első alkalommal, de borzasztóan hosszú idő óta már... két hónapja tán azt érzem, hogy nincs szükségem senkire, hogy nekem nincs szükségem a "nagy szerelemre", nekem nem kell az, hogy mindenki szeressen, és meg kell mondjam, kitűnő érzés.

Nem érzem a magányt, nem érzem, hogy szarul lennék, nem érzem, hogy jól lennék, szimplán vagyok, nem tervezek, nem kalkulálok, nem gondolok arra, milyen jó is lenne, ha lenne valaki mellettem szerelem értelemben, vagy pusztán barátként. Vannak emberek, akikkel szoktam beszélgetni, egy-kettőt a barátomnak is mondanék, de nem is vágyom arra, hogy valakivel minden nap sokat, és húdejó, vagyunk egymásnak, mert tökéletesen feleslegesnek érzem az emberi kapcsolatok borzasztóan szoros kialakítását, előbb-utóbb úgyis az lesz a vége minden esetben. Gondolhatják azt a balgák, hogy "neem, ő nekem az örök barátom, barátnőm, neeem, én vele fogom leélni az életem", egy faszt, ha nem ma, nem holnap, de talán tíz, vagy húsz év múlva egyszercsak azon kapja magát mindenki, hogy az, akit egykoron a legjobban szeretett, egyszerűen eltűnt az életéből.

Miért okozzak magamnak felesleges fájdalmat? Miért kergessem bele az újabb és újabb csalódásokba? Nem kell, hogy legyen mellettem valaki, az a pár szó beszéd elegendő, nem igénylem különösebben senki társaságát.

Ez talán megmutatkozott a humoromban, "humoromban" is. Sokkal könnyelműbben sértek meg embereket, persze úgy, hogy értsék a viccet, ugyanakkor én azt nagyon jól tudom, hogy egy idő után ez telítődik, hogy már sok, hogy már-már elhiszi, és épp emiatt sértő, de egyszerűen nem tud érdekelni, mert míg engem foglalkoztat, addig nem hagyom abba.

Persze valaki nem érti a viccet, és az első olyan után megy a sértődés, azzal én nem tudok mit kezdeni...

mégjobban lealázom.

Szóval, hogy írjak má' magamról is egy kicsit a sok egyéb témájú poszt után, ez van most, ezt kell szeretni, ezt kell utálni, ezt kell megtanulni elfogadni, mert már nem én leszek az, aki bocsánatot kér.

Szemei kereszttüzében

2012. november 17., szombat

Megkéne vennem a Death Note manga többi részét, olyan bosszantó, hogy csak az első két kötet figyeg a polcomon, és noha tudom a sztorit, az animét megnéztem ötször, akkoris jó lenne, ha meglenne a manga összes darabja előbb-utóbb.

Még kedden - mert basszunk az aktualitásra - együtt buszoztam egyik hajdani osztálytársammal, és annak barátnőjével egy négyes blokkban, a srác leszállt viszonylag hamar, a lány kivételesen nem ment vele, hanem ő is hazautazott. Beszélgettünk, de nem szerettem. Nem bántani akarom, aranyos lyányka, de eléggggé kancsal. De az a durván, nem lett kezelve rendesen, vagy más lehet a baj, de na, igyekeztem abba a szemébe nézni, amelyik kevésbé áll el, de aztán váltott, és a jobb szeme lett a rosszabb, VÁH komolyan, nem szeretek kancsal emberekkel beszélni, nem tudom, hogy ők hogy a fenébe látnak, tudják-e, hogy én most a rosszabb szemüket nézem, vagy sem, nem akarom őket megbántani, sokáig azt hittem, hogy szimplán nem néz rám, mert olyan gyönyörű férfiember vagyok, hogy megvakulna bájomtól, de rájöttem, hogy szimplán mindkét szemére kancsal.

Semmi bajom a kancsal emberekkel, unokatesóm is az volt kiskorában, amikor labdáztunk sosem tudtam, hova fogja dobni a lasztit, össze-vissza nézett, mondtam is, Anna baszod, rám nézz, ha nekem dobod, nem mondtam, mert 6-7 éves lehettem, nem beszéltem akkor még csúnyán, az még a tanulási korszakom volt, de mondhattam volna, ha bunkó vagyok, de nem vagyok, csak kicsit, épp annyira, hogy sok ember utáljon.

In Memory of SuperStan

2012. november 16., péntek

Namármost. Mennyire kell szeretni egy macskát, hogy elvesztése után 13 évvel is fenntartsunk egy domaint neki? 
 

Az örök élet titka

Vannak ezek a netes hirdetések.. amikor mittudomén, csótányokat kell lecsapni egy papuccsal, gólt lőni, öhm... boxolni, meg ezek, biztos mindenki ismeri őket, ha rákattintasz, akkor cselekszik, és én mindig olyan nagyon szeretnék játszani velük, de olyan 2-3-4 hónapja lehetetlen, mert mikor rákattintok, hogy most én kiverem a bélsarat is az illetőből, vagy lecsapom a csótányt, egyszerűen behozza az oldalt, amit hirdet.

Aztán persze pislogok métereseket, hogy mosmámé lett vírusos a gépem.

Erste őrzővédő

2012. november 15., csütörtök

Voltam Gyöngyösön az Erste bankban csináltatni ilyen sms értesítő izémizét. Kis előzmény, amikor csináltattam a kártyám, nem jött meg a postán, ezért kértem másikat, de nem választhattam, melyik legyen, azaz, hogy milyen cucc legyen a kártyán, kaptam egy... talán találok róla képet. Nem találtam. Szóval a kártyán egy piros lakkal kifestett körmű női kéz fog egy pénztárcát.

Amikor átadtam az ügyintézőnek, elkezdte szegény kicsi kártyám alázni.. "jézusom, de ciki... de gáááz..." persze elmagyaráztam, hogy nem én választottam ám, tán ezt nézték ki belőlem, ezért kaptam ilyet, de a ciki és a gáz szót kártyámra értve még hallottam tőle párszor, vicces volt :D

Hatvanban odajött hozzám egy idős néni, hogy vigyázzak már a cuccára, míg elmegy a mosdóba. Mosolyogtam rá, mondtam, hogy persze, majd bementem utána, leütöttem, kizsebeltem, elloptam a kabátját, és megléptem a cuccaival, VÁHÁHÁHÁHÁ!

Gondolkoztam a dolgon, de inkább kussban ültem a szatyrok mellett.

FFFFÁKKJE

LECSAPTAM A KURVA MUSLINCÁJÁT

 

Zsiványság

Kommentesdi

Recent Comments Widget