Befejeztem a Boardwalk Empire, vagyis a Gengszterkorzó negyedik évadát. Mire elkezdődik ősszel az ötödik, egy mellékszereplő nevét sem fogom tudni. De azért azt a halált megkönnyeztem. Utálom, ha úgy írnak ki valakit egy sorozatból, esetleg filmből, hogy épp lehetősége lett volna a boldog életre a nyomor után.

Notre Dame-i toronyőrt néztem délután, mert kedvenc dizni, és jó, és szép, és minden.

Ezen a jeleneten meg jobban bekönnyezek, mint amikor Simba apja meghal t_t

Gyakran használom a bekönnyezés szót, mert a sírás ugyebár hosszabban tartó folyamat, zokogni meg mégsem kezdek el minden alkalommal, egy-két csepp kicsordul, felüvöltök, hogy MIÉRT, levetem magam a padlóra, összegörnyedve, indokolatlanul püfölöm a parkettát, és megy minden tovább. De ez csak bekönnyezés, nem más.

És dalocska is.

Itt pedig a koboldok varázslatos legendája című egész estét filmet lehet megtekinteni, amit a Hallmark minden nap leadott kábé tíz éve, és elég gyakran megnéztem. Most nem fogom, mert rohadtul nem kötne le, de akkor jó volt.

Asszem, bizonyos szituációkban eléggé áldozat típus vagyok, anyám rendelt valamit a netről karácsony címszó alatt, ami 9990 (de GYŰLÖLÖM ezt, miért nem egy tizes) forintba került, ma érkezett meg, mentem is a kis pénzzel a kezemben, hogy átvehessem. Aláírtam a papírt, mire mondja a futár, hogy és akkor ő kér 30ezret. Én meg rögtön rávágtam, hogy pillanat, bemegyek több pénzért. Ember. Wáj. Simán odaadtam volna neki harmincat, ha nem mondja nevetve, hogy viccelt, és mutatott rá az összegre, ami egy miliméterre volt az aláírandó felület felett. 

Persze nyilván boltban nem csinálnék ilyet, meg ha vásár van, ott is direkt megkérdezem valami árát, majd elkezdem húzni a szám, és naaaagyon gondolkodni, amíg az eladó nem mondja olcsóbban (10/9 esetben beválik), de így, hogy hirtelen rávágta olyan természetességgel, hogy elhittem, szerintem a kezébe adtam volna az összeget.

Vagy bezárom a kaput magam mögött.

Tegnap éjjel direkt sietve mentem ki a kerítés kapun, majd csuktam be magam mögött, mert hogy ne menjen be a hideg a kertbe wtf, 1 ezred másodperccel utána beugrott, hogy hoppá, de valamiért abban a pillanatban siettem a dologgal. 

Miezmár

Szeretem, amikor pincsikutya összeráncolja a homlokát, és nagyon figyel valamit. Olyankor mindig kicsit megfiatalodik. 

És szeretem a vasalás illatát, mindig az jut róla eszembe, amikor rééégesrég, még általános sulisként vasárnap..vagy talán szombat este néztük a szokásos két sorozatot, a Poirotot, meg a Queen doktornőt. Ma már egyiket sem tudnám megnézni anélkül, hogy ne unnám halálra magam, de akkor szórakoztató volt, talán azért is, mert inkább néztem azt, mint ágyba menjek, és másnap suliba kelljen mennem. Akkor vasárnap volt valszeg, mert hétfőn megyünk, vasárnap nem, igaze, igaz, köszi nicsmit, de hadd háláljam meg, nem kell köszi, tényleg semmiség, deee, naaa, MONDOM, HOGY NEM, TE FASZFEJ, MI

A

FASZT

NEM

ÉRTESZ

EZEN

Okcső. Cső. 

Ha Zsanihoz beszélek éjjel az udvaron, mindig a holdat nézem. Valahol megnyugtat szólni hozzá, emlékezni rá, panaszkodni neki, kérdéseket feltenni.

Mint egy beszélgetésből megtudtam, a...z érdekes arcú lányok azzal vígasztalják magukat, amiért nincs barátjuk, hogy nehezen kaphatóak. Jézusom, majdnem felrobbant a fejem attól a beszélgetéstől, ahogy ábrándoztak a tökéletes férfiemberről. Nem volt nálam a fülhallgatóm. Szenvedtem. Senkinek nem kívánom azt a kínt, amit abban a tíz percben átéltem. Senkinek...

Viszont leült velem szembe egy lyány a négyes ülésnél-hogy máshogy tehetné meg ezt egy buszon-, akinek legalább jó volt nézni a szemeit. Az a fajta szempár volt, aminél sajnálja az ember, ha pislog, mert addig sem látni. A szép szemek jók.

I've said it once

I've said it twice

I've said a thousand fucking times

That I'm okay

That I'm fine

That it's all just in my mind

Hintáztam éjjel, lecsúsztam egy csúszdán, jó volt, szórakoztatott, egyedül, mert egyedül, hazafelé néztem, hol megy a tévé, megláttam egy kerítést, nem tudom, miért tettem, átmásztam, egy háznak a kerítését, fogalmam sincs, mi vitt rá, de késztetést éreztem arra, hogy szépen áthuppanjak rajta, és reménykedjek abban, hogy nem tartanak ebet. Másztam is ki persze, nem volt célom bóklászni a kertben, esetleg lopni.

Unom már, hogy minden alkalommal, mikor ""szerelmes"" leszek, mikor azt hiszem, hogy amit érzek, az szerelem, holott mindössze azt érzem, hogy bazdmeg, szar egyedül lenni, végre egy hülye, aki szeret, végre valaki, aki leköti a gondolataim, végre valaki, akivel eltelik az idő. Aztán mikor vége, bánkódom, és sosem tudom igazán, hogy az ember miatt bánkódom, aki kifutott az életemből, vagy magam miatt, mert ismét egyedül, ismét nincs aki lekösse a gondolataim. És minden alkalommal az fáj, hogy csalódtam magamban, hogy még mindig, ennyi idő után sem vagyok képes Őszintén érezni valaki iránt.

És ez biza kurvaszar.

ÉS A CANDY CRUSH IS FELBASZ MÁR

Utóiratba tartozik, hogy rosszalkodik a szívem. Szúr, "túlpörög", szerintem megfogok halni. Kaptam gyógyszert rá, kidobtam, nem kell, megoldom magamnak, a gyógyszer csak eléri, hogy újabb gyógyszer kelljen, ha meg nem oldom meg, akkor a gyanúm beigazolódik, de egy biztos, a disznók röfögnek, ezért teszem én is olykor nevetés közben. És mivel franciát is tanultam, ott oui-zhattam is, érted, mert uí, mint francia igen, és haha, a humorom olyan kifinomult, mint amennyire biztos, hogy sosem jut eszembe a mint után semmi frappáns.

Kurva candy crush, az istenért kell ilyen nehézre csinálni a pályákat, csak sikerélményt akarok, nem megmenteni a világot, de nem, mert ha leszedem a keresztezett izéket, akkor elönt mindent a csoki.

Komolyan... ez egy kis szar játék, amit 8 évesek tolnak, és én, csinálhatták volna olyanra is, hogy megoldhassák a szellemileg visszamaradottak.

Megnéztem ma a Tenacious D-t megint, szórakoztató kis alkotás, teszek be zenét, amit senkisem hallgathat meg, akit érdekel a film, mert a vége van benne, és spoiler, nem mintha amúgy bárki meghallgatná amiket ide berakok, de így nekem sem kell rákeresnem, ha kedvet kapok hozzá.

És fogyóban van a dohánytermékem. Viszont sétálni bármikor sétálhatok.

Amúgymeg jó zenék vannak benne, ez meg főleg az az én fülemnek legalábbis. Csak ne pofáznának bele.

TASTE MY LIGHTNING FUCKER

Madafaka

Jártam erre meg arra, és ezt viccesnek találtam. Akinek nem tiszta, ez egy ajtó a "levegőben".

 

 

 

Plusz ezen látni a csodás zöld kabátom, meg a testem alsó felét, meg a valakiét, aki velem múlatta az időt, de ő nem érdekes, mert csak én számítok a világon. 

Mikor hazaértem, pont hívott egy ismeretlen, hirtelen felindulásból felvettem, egy kezemen megtudnám számolni, hányszor tettem ilyet ismeretlen számmal eddigi életem során. 

 

-Helóóó Szabi!

-Helóóó, rossz számot hívtál!

(éreztem a meghőkölést, majd kevesebb lendülettel elnézést kért, én elnéztem, mert kedves vagyok)

Szerencsére ő nem hívott még kétszer fel öt percen belül, mint egy régebbi esetnél egy öregebb nő tette. Idősebb bocsánat, a nők nem öregszenek, csak idősödnek, elrepül felettük az idő, megfakul a szépségük, lóg a mellük, klimax, halál.

Emmeg egy régebbi kép, de kezem közé akadt, és a telefonom nem teszem gyakran gépre, szóval kihasználtam az alkalmat, roppant művészi, a pulóverem árnyéka, amit megörökítettem, hisz akinek ilyen izgalmas az élete, annak ez egyszerűen szenzáció, noha minden mást is lefotózok, amiben felfedezek egy arcot, vagy valamit, van valahol egy bárányfej alakú felhőm is, aminek a nap a szeme, majd ha legközelebb tíz év múlva felrakom gépre a telefont, az is közzé lesz téve.

 

 

Hó meg út meg búj meg mivan

Szeretek éjjelente, mikor már az, akinek van esze alszik kimenni a tőlünk másfél percre lévő kivezetőútra, és bambulni bele a végtelenbe, nézni a sötét házakat, megörülni, ha valahol villanyt látok égni, elgondolkozni, mit csinálhatnak épp, ha wc-ben ég, akkor hogy kicsi, vagy nagy dolog-e (nem), ráadásul ilyen hidegben a cigarettafüstben is jó gyönyörködni, egész sokáig látni, ahogy repked. ...talán, ha utóbbit abbafejezném, nem köhögnék.

Esett a hó itt is, borzasztóan minimális, be sem fedte teljesen az utat, csak nyomait hagyta, jelezve, hogy nemsokára jön, vegyük elő a hólapátokat. Szeretem a havat, szép, ropogós, puha, egyszer játékból arconbasztak egy megfagyott, forgalmas utcáról felvett, félig lesózott, mocskos darabbal, az fájt, de azért szeretem. Ugyanakkor minden egyes alkalommal, amikor megjelenik, amikor sétálok benne, előttem van a kép, ahogy fagyoskodom a sportcsarnok előtt várva a tesitanárra, mert addig nem mehettünk be, amíg a tanár meg nem jött, noha első óránk volt, fél nyolc körül, és kúrvahideg, amikor jött az sms Zsanitól, miszerint "esik a hav *-*". Ő jobban szerette nálam a havat, imádta.

Plusz szeretek a kivezetőúton elbújni a kocsik elől, mert olyankor már késő van, és nem akarom, hogy kurvának nézzenek, viccesnek találom, hogy fogalmuk sincs arról, ki les rájuk az egyik fa mögül, miközben békésen kocsikáznak.  

Ezaz

Általában eszek sorozatnézés közben, és fordítva. Utálom, ha van intro az elején, ami több, mint két másodperc, mert addig megáll a számban a kaja, vagy csak borzasztó lassan rágok, hogy annyival több jusson a sorozatra.

Éjjel szép szél volt esővel, miután elállt az eső kimentem nézni a szelet, és hallgatni, ahogy tyütyüznek a villanyvezetékek, mikor összeütköznek. Percekkel később ki is ment a közvilágítás. Szeretem, hogy ilyenkor szél után minden olyan apokaliptikus, szanaszét hevernek a kertben található dolgok, emberi tetemek mindenütt, a vízelvezető... félcső kint a járdán, mert nincs rögzítve, csak oda van téve, hogy a tetőről lefolyó áradat mégse menjen be a ház alá.

Kicsit hosszabb ideig hagytam a karom a forró radiátornál, ami közvetlen mellettem van, és egy csíkban vízhólyagos lett. Kár, hogy csak addig, jó volt kinyomni, vékony réteget érintett a dolog, szóval olyan volt kicsit, mint a pukkantóspapír. Ha pukkantóspapír lennék, már nem lennék.

Kaptam mikuláscsomagot, nincs szívem megenni a mikulásfigurát, de eltenni sem, mert nem olyan noname, mint amit elraktároztam immáron szerintem 6-7 éve, és kicsit betörve ugyan, de még itt van a fiókomban. Kár, hogy azt a kis vonalkódot már leszedtem róla, gondolom, azon volt feltüntetve, hogy meddig jó. Valahányszor meglátom elgondolkozom azon, hogy mi lenne, ha megenném.

Nincs szívem kidobni, ő már családtag, akit féltve őrzök, ilyenkor sem rakom ki dísznek, mert ha ez valahonnan leesik, vagy egy papírdarabot rárakok, ripityára törik, így is jóformán a csomagolás tartja össze.

We are disappearing inside

Úszni akartam menni az úszás tudománya nélkül.

Három hete köhögök, már fáj a gyomrom tőle, szerintem megfogok halni.

Ettem mogyorót, ha rossz íze van az egyiknek, akkoris megeszem a másikat, hogy ne érezze magát rosszul.

Ha kriminálisan szar íze van, akkor inkább kiköpöm. 

Megéri mosolyogni. Próbáltam úgy gondolkodni, hogy ha egy nap egyszer legalább mosolyog az ember, már nem volt hiábavaló felkelnie. Ha egy nap egyszer mosolyt csalt valaki más arcára, már megérte. Nyilván rengeteg panaszkodó bejegyzésem született, de erre való a blog. Azonban ha lazábbra fogtam a dolgot, igyekeztem úgy írni, hogy mosolyogjon az, aki olvassa. Ha csak egy posttól lett jobb kedve egyetlen egy embernek, már megérte az a négy év. Nyilván tudom, hogy mit sem ér egy mosoly, ha a nap többi részében bánatos az ember, azonban mégis... talán kitart pár percig a jobb hangulat, talán jobb kedvűen kezd bele valamibe utána, és jobb lesz az egész napja. 

Nem is tudom, mit akartam kihozni az egészből, a lényeg, hogy mosolyogni sokat, és talán sikerül elhitetend magaddal, hogy jobb. 

khdh

Egyszer régen még a panelban rányitottam a szomszédunkra, aki a vécénkben kulált, mondta, hogy szevasz, gabika, mondtam, hogy csókolom, és becsuktam az ajtót.

A volt matek... hogy hívják azt, aki korrepetár? Na. Azom, aki egy idősebb néni volt már tervezte az elköltözést a férjével egy másik városba, meg is tették, de úgy, hogy nem köszöntek el, meg semmi, pedig ismertük a családot, ők is minket, majd két év múlva hívta anyám, hogy velem álmodott, miszerint segítségre van szükségem matekból, ÉS ELMENTEK MÉG A RÉGI PANELLAKÁSHOZ IS, DE MÁR NEM LAKTUNK OTT. Nem értem a mai napig, mé'.

 

 Mostanában szeret elmenni a netem, mint például most is, el ne felejtsek menteni.

Pincsikutyával, ha megszagotlatunk valamit, pár szippantás után rátaknyoz, amit kiskora óta köpésnek hívunk, de az nem köpés, mert az orrából jön ki, nevetünk rajta, de azért elég undorító.

Visszajött, menthetek. 

A legelső bejegyzés

"Szia naplóm. tegnap örültem amikor megkaptalak. Ugye jó barátok leszünk? Te tudod hogy ez az első jegyzetem? Egyébként remélem hogy jó barátok leszünk! na pá. Találkozunk még valamikor ugye? remélem. Én nagyon izgulok a húsvét miatt. hogymé? Azért, mert lehet hogy a szomszédunk ránk töri az ajtót. na momá tényleg pá csá naplóm.

első jegyzetem: 2002 március 24. vasárnap!" 

 

Látszik, hogy már nyolc évesen is igen népszerű voltam, és cseppet sem magányos.  Nem tudom, a pát miért húztam ki, talán nem tartottam túl trendinek, és nem akartam, hogy a naplóm lenézzen, ezért döntöttem a csá mellett. Nem volt hosszú barátság, összesen nyolc alkalommal írtam bele, aztán egy másikba, ahol az utolsót már 2005-ben írtam, ott viszont szó esik dédmamám haláláról, a Donald kacsa magazin késéséről, "szerelemről", hógolyócsatáról és egyéb fontos dolgokról. 

Könnyebb lenne, ha nem álmodnék vele.

Egyre gyakrabban szúr, gyakrabban pörög túl, nem tagadom, hogy félek egy kicsit.

Szerettem volna megölelni még egyszer.  

Csakvideók

Úristen, az utolsó szőkekurva de VÁVÁVÁHHLÉKWEHLWHK.

Eezek nem könnyek, csak.. ereszt a csarnokvizem

Ehhhegyem mmmmeeeáááááág! Ekkora koppanás már koponyatörés, de azért ultraédes.

És zene.