Egy kis Goethe, egy kis kultúra

Ki vágtat éjen s viharon át?

Egy férfi, lován viszi kisfiát.

Úgy védi, takarja: ne vágja a szél,

átfogja a karját: ne érje veszély.

"Fiam, miért bújsz így hozzám? Mi bánt?"

,Nem látod, apám, a Tündérkirályt?

Fején korona, palástja leng ...'

"Fiam, ott csak egy ködfolt dereng."

"Szép gyermekem, gyere, indulj velem:

sok tarka virág nyílik a rétemen.

Tudok csudaszép játékokat ám

s ad rád aranyos ruhákat anyám."

,Nem hallod, apám, a halk szavakat?

A Tündérkirály hív, suttog, csalogat...'

"Fiacskám, csendbe maradj, - ne félj:

a száraz lomb közt zizzen a szél."

"Szép gyermekem, jöjj velem, azt akarom:

megládd: lányaim várnak nagyon,-

táncolnak is ők, ha a hold idesüt

s majd álomba ringat gyönge kezük."

,Hát nem látod ... ott - nem látod, apám:

a tündérlányok már várnak reám. -'

"Fiam, fiam, én jól látom: amott

a nedves fűzfák törzse ragyog."

"Úgy tetszel nékem, te drága gyerek!

Mondd: jössz-e velem, vagy elvigyelek?"

,Édesapám, ne hagyj ... ne - megállj:

megragad - elvisz a Tündérkirály ...'

Megborzad a férfi, hajszolja lovát.

Fel, felnyög a gyermek, s ő nyargal tovább,

megérkezik, teste-lelke sajog:

ölében a kisfiú már halott.

Voltunk papáméknál karácsony címszó alatt. Már nem ismer meg. Legutóbb sem ismert először, de akkor elég hamar beugrott neki, most többször kellett elmondani, ki is vagyok én, ki a nővérem, és ki az anyám. Apai nagyszülők ők. Mamámban sem vagyok biztos, hogy tudta, kik vagyunk, csak ült némán, két szót, ha szólt azalatt a bő egy óra alatt. Ott volt apám nővére, ő mondogatta a dolgokat, ki-kicsoda, de gyakran éreztem azt, hogy úgy bánik velük, mintha kisgyerekek lennének, persze, valahol aranyos dolog ez, aranyos a papám is, amikor közli, hogy mond egy rövid sztorit, és beszél fél órán át folyamatosan a háborús élményeiről, a fogságról, a gyerekkoráról, és amikor félbeszakítják, rohadtul nem érdekli, folytatja tovább a mondanivalóját, de mégis fáj, hogy így megöregedtek, hogy már nehezen jut az eszébe papámnak, ki volnék én tulajdonképpen.

Ha nincs félbeszakítva, hogy már menni kell, még mindig ott ülnénk három órától, és beszélne. Lassan 90 éves lesz, és remélem, hogy lesz, mégis szinte úgy idézi vissza a dolgokat, mintha tegnap történtek volna. Bár mindig a fogságnál akad ki, hogy ott mi volt, a bátyja halála, a szlovák nemzetiségének köszönhető szabadulása.

Viszont van egy kutyájuk, az legalább vicces volt. Meg nem tudnám mondani, milyen keverék, amolyan utcai vegyes, és eléggé zavarodott. A szemei állandóan kivannak gúvadva, mintha folyamatosan félne valamitől, és a szék alatt lévő fa részen vakarta állandóan a hátát. Csak azt láttam, hogy néz engem a bazinagy szemeivel, és előre-hátra járkál mamám széke alatt. Próbáltam barátkozni vele, de az első morgás után lemondtam a dologról.

Kisgyerekként arra vágytam, hogy ha egyszer esetleg lesz olyanom, hogy esküvő, ott lesz majd papám és mindkét mamám is, számomra ez fontos lett volna. És noha papám azon kívül, hogy nem emlékszik rám, ránk, a humorát és a hatalmas beszélőkéjét megőrizte, csaképp öt percenként kéne mondani neki, ki is vagyok, és hol is van egészen pontosan.

Egyszerűen csak fáj, hogy semmi esélyt nem látok arra, hogy még időben olyasvalakit találjak, aki megérné, és talán ott lehessenek ők is. Szerettem volna.

Kiskarácsony

!

Szóval ezúton is Mindenkinek booooldog karácsonyosdit.

Régen kaptam sms-eket, szerencsére miután a századikra sem válaszoltam, leszoktak a küldözgetésről, egy sima boldog karácsonyra válaszoltam volna, de az ilyen angyalok jönnek, és béke, meg betlehem, ez túl mű.

Szilveszterre kaptam """vicceseket""" is, mint a "Bu-bu-bu-buborék! Ja nem, BUÉK". Emlékszem, ezt csak elolvastam, és borzasztóan kifejezéstelen arccal zártam be az üzenetet és tettem le a telefont, mert nekem volt kellemetlen.

Kellett volna templomba mennem, ilyenkor kapnak a gyerekek szaloncukrot. Ha kérek, a pap tuti ad nekem is. Vagy max térdre ereszkedek, hogy alacsonynak tűnjek, azt... úgyis megszokhatta már (BADUMM-TSS)

Van bent egy légy ( ! ). Nem csapom le, mert karácsony van. Nem engedtem másnak sem, hogy lecsapja, mert karácsony van.

Végre eszemben volt karácsonykor EZ ! És az internet sosem hazudik, szóval ma indokolatlanul zabálunk, és adnak le karácsonyi filmeket a tévében. 

Volt a Horton, nem karácsonyi, de aranyos kis alkotás. 

És újabb beszéd

Szóvalhogy említettem pár bejegyzéssel lentebb az elöl szó bugyutaságát, eszembe is jutott, hogy ha szellemileg visszamaradott lennék, mennyire jól lehetne kimondani olyan hangon, de nem volt kedvem beütni a start menübe, hogy hangrögzítő, csak most, és sikerült is.

Aztán gondoltam, pofázok még pár idegesítő dolgot idegesítő módon, mert miért ne, MIÉRT NE

Tehát ITTTTTTTTT lehet meghallgatni. Szinte a felében csak őőzök és caccogok. Meg szavak után kutatok. Értelemszerűen a "Miezmár" a mostani, fogalmam sincs arról, mennyire hallani meg satöbbi, mert sosem hallgatom vissza ezeket ;o

A másik kettő ammeg a régebbiek.

Valahol van nekem jutyubos is még egy előző superstan bloghoz, megkéne keresnem.

Hókamóka

Nem szeretem, amikor valaki mond valami "vicceset", majd hangosan felnevet saját magán.

Erre igenis elbasztam 33 percet. Sajnáltam, hogy nem került be az, amikor hülyegyerekek benzintüzet próbáltak vízzel oltani, de az az okos is megteszi, aki elkezdi fújni a már szépen lobogó melegséget.

Vagy a crossmotorosok bebukása a gödörbe :D:D hát azon én rohadtul besírtam valahol..... 20 perc után. Áh megvan, 26:30 után. Visszatérő többszörösen, azért is olyan vicces, ahogy be-bevágják, miként zuhannak le sorban :D imádom.

Viszont azt nem, amikor rövidebb videóba tekernék bele pár másodpercet, és ötször olyan lassan tölti be, mintha megnéztem volna rendesen.

Elpusztult az egyik guppi. Miért a wc-n húzzuk le őket? Azért, mert eleve úsznak? Miért nem ássuk el? Biztos van, aki elássa, de a túlnyomó többség lehúzza. Ezzel az erővel, ha elpusztul egy papagáj például, azt miért nem kötik lufira, és engedik el, vagy mennek egy magas hegyre, és dobják le onnan? Oké, hogy azért húzhatjuk, mert kicsi, de ha van valakinek... egere, vagy bármi más, ami eleve kicsi, és annak születnek kicsinyei, amik szerencsétlen mód elpusztulnak rögtön, vagyis nem az összes, ne fessünk túl sötét képet, mondjuk egy a tízből, nem tudom, mennyit szül egy rágcsáló, akkor azt miért nem húzzuk le?

És vajon van olyan elmebeteg, akinek van egy nagyobb hala, amit már kerti tóban kell tartani, ami elpusztul, és belebassza a budiba, ami fizikai képtelenség, hogy akár a lyukon átférjen? És húzza rá a húsz liter vizet, de semmi, jön a pumpával, és egyszerűen nem érti, hisz úgy hallotta, a halakat mindig lehúzzák, és már trancsírozza szét, najó, a lényeg, hogy nem festettem túl sötét képet.

Szegény halak. Mintha egy láda trágyába temetnénk a kedvenceinket.

Rávettem magam, hogy megnézzem a Misfits legutolsó részét. Hajh, nem volt nagykedvenc a sorozat, az eleje elég laposan indult, de csak-csak megkedveltem az egész atmoszférát, a sajátosságát, ezt az...akció-vígjáték-dráma-scifi katyvalékot a szuperképességekkel megáldott közmunkásokkal. Újranézős lesz, majd... valamikor elkezdem. Hiányozni fog.

Véletlen eltekertem a mélynyomót, megint hónapok múlva sikerül majd beállítanom úgy, hogy ne törjön ki az ablakom, ha valami filmben, vagy sorozatban kopognak, esetleg lőnek, de azért ne is legyen túl sokol rádió hangzása az egésznek.

Jameg kaptam egy ilyet. Nem tudom, miért nem a vezetéknevem van elöl.

Milyen ostoba szó már az, hogy elöl?

Elöl elöl elöl elöl elöl elöl elöl

Sosem tudhattam úgy igazán magaménak valaki barátságát. Persze voltak pillanatok, mikor úgy tekinthettem valakire, de azok is inkább felszínes, érdekből szövődő kis kapcsok voltak. Tisztában vagyok azzal, hogy nem X emberrel van a hiba, csak velem, és akárhogyis próbálok javítani ezen, borzasztóan nehezen megy főleg úgy, hogy magam sem tudom eldönteni, melyik oldalam az "én", és melyik átmeneti, ami vissza-visszatér. Hogy az avgyok-e, aki fájdalmat okoz, aki csalódást kelt, aki bánt, és eltaszít, aki megveti az embereket, vagy az, aki a fél karját odaadná, hogy segíthessen valakin, akit mindössze öt perce ismer. Ez a kettőség, ez, ami akár percenként váltja egymást nem hagy soha racionális döntéseket hozni. A legnagyobb baj talán velem a komolytalanság. Ha úgy adódik, igyekszem mindent elviccelni, elbaromkodni, csakhogy ne kelljen tudomást vennem a valóságról, amiben egy utolsó nyomorult vagyok, akinek se jövőképe, se barátai nincsenek, igyekszem persze bizonyos helyzetekben komolynak lenni, úgy gondolkodni, mint egy húsz éves, nem, mint egy nyolc, de nehéz belátnom a valódi helyzetem. Ha valakivel elkezdek beszélgetni, az sok esetben el van döntve. Ha épp úgy adódik, és komoly hangvételű, feszengős, kicsit ez a mindenki a másikat várja, hogy oldjon végre típusú beszélgetés a kezdő, azzal nehezen tudok a későbbiekben is önfeledten tárgyalni valamiről, ha pedig az ellenkezője van, és hülyéskedünk húsz órán át, nehezemre esik komolyan beszélni vele. Bár inkább az utóbbi jellemző, valahogy nem merem felvállalni a másik oldalam, ha már az egyikkel kitárulkoztam. Igyekszem beszélgetni az emberekkel, barátkozni, még annak is kedvesen válaszolok, akit ki nem állhatok, mert öt perc alatt felidegesít, ha azt mondom neki, hogy kék az ég, visszakérdez, hogy mi az a kék, persze ezen embereknél nem én kezdeményezem a beszélgetést, mindössze ha ír, akkor véletlen tovább görgetem, csakhogy beszélhessek valakivel, amit pár perc múlva meg is bánok. Alig várom a szilvesztert, amikor majd megkérdezik, megyek-e valahová, voltam-e valahol, és mikor a válaszom negatív, rákérdeznek, hogy ugyan miért. Mintha kötelező lenne, mintha abban az esetben, ha nem mentél sehová már nem is lennél ember, csak egy csontvázra öntött massza. Gyűlölöm, mikor az ilyen kérdésekkel emlékeztetnek arra, hogy nincs senkim. Persze míg én nem állítom be magam valami emberibb dologra, addig várhatom, hogy mikor nyitnak felém az emberek, és én mikor tudok őszintén nyitni feléjük, és napról-napra próbálkozom, de így, hogy nem látom eredményét, így, hogy még mindig csak akkor vagyok jó, ha épp unatkoznak, és elküldöm őket a picsába, mikor ki is jelentik, hogy épp csak nincs semmi, ami lekötné őket, nem könnyű továbbra is próbálkozni. De igyekszem, tényleg igyekszem, hogy legyen legalább egy ember, akinek én is fontos lehetek.

Istenben a béke lol

A morning sóban mutatták régebben, és pár napja ismét a hanganyagot, amin egy "beszélő" beluga hallható. Valamiért valahányszor meghallom, elkezdenek folyni a könnyeim, belém vág az ideg, tuti valami elnyomott gyerekkori emlék, vagy egyszer elraboltak az ufók, amik ilyen hangot adtak ki.

Régen a repülők zajától is mindig feszült lettem, mert féltem, hogy lezuhannak, ahogy egyre hangosabban búgtak a magasban.

Utálom, amikor társaságban elkezdek vigyorogni, mert beugrik valami olyan, és szanaszét harapdálom a szám belülről, vakargatom az orrom, köhögést színlelek, minden bajom van, csakhogy visszatartsam, mert elmondva nyilván senkinek nem lenne vicces.

Megnéztem a walking dead félévadzáróját, besírtam rajta, szomorú volt.

Pincsikutya kezdegetett velem, és mikor elkezdtem vele játszani, megakart harapni, komolyan olyan, mint egy nő.

Újabban ha köhögök, mert még mindig teszem, fekete pontokat is látok utána, élvezem az utazást.

Hate me for all the things I didn't do for you

Hate me so you can finally see whats good for you

Ennek címe is van

Nem is tudtam, hogy elköltözött Győrbe. Rafinált. Mosolyogtam, ellenkező esetben én is ezt tenném, ha fogalmam sem lenne arról, hogy nem ott látom, ahol, én is.. elköltöznék Győrbe.

Beragadt egy mogyoróhéj, mármint az a lágyabb héj a két metszőfogam közé. Nem olyan a fogam, mint Madonnának, szóval rendesen beékelődött. Ha meghalok, és csontváz lesz belőlem, aztán kiásnak valami régészek ezer év múlva, látják majd, hogy mogyorót ettem valamikor, és én leszek a mogyorós lelet.

Délután óta eljutott a porszívó a szobámba, nincs erőm bekapcsolni, és összeszedni a mocskot a földről. Pedig két órája már a konnektorba is bedugtam.

Kaparóson nyertem háromezer forintot.

Múlthéten lottón nyertünk húszezret, húsz-ezer? Sosem tudtam ezt, asszem, a 20ezer a határ, és azután már elválasztunk, leszarom, húszezer. Legalább besegített egy csekkbe.

Ez szerintem már volt, vagy ha nem itt, akkor előző blogban, mindenesetre azóta sem tudom, hogy MIAFASZEZ

A gyümölcskenyér egyetlen jó tulajdonsága, hogy ha megpenészedik az életben nem veszed észre rajta, csak ha már szőrös.

Amikor éjjel sétálni megyek, vagy balra kanyarodok, és bambulok a távolba a városból kivezető úton, vagy jobbra, és bambulom az eget egy játszótéri hintából. 

Mostanában az utóbbi mellett döntök, speciel most is onnan jövök. Van a játszótér mellett egy sarokház, aminek elhaladok az ablaka előtt. Mindig félig van engedve a redőny, legalábbis ilyenkor, olykor megy a tévé, de a legtöbb esetben csak a tévén elhelyezkedő digitális órát látom piroslani. Bár nem értem, miért nem húzza le teljesen a redőnyt, én ha elkezd sötétedni mindig tolom is le, utálom a tudatát annak, hogy beláthatnak.

Noha borzasztóan magányos, ugyanakkor kicsit relaxáló ott ülni a hintában, a csendben, miközben fújom ki a füstöt, és meg-meglököm magam. Néha eszembe jut, lát-e valaki, vagy legalábbis hallja-e a hinta halk nyikorgását. Ijesztő látvány lehet, ahogy egy két méteres monstrum bemegy a fák között a játszótérre, majd elkezd hintázni, én tuti beszarnék magamtól, és nem mernék éjjel aludni.

Anyám szerint bagoly vagyok, szerintem ember.

Mókás, amikor az embereket "hasonlítjuk" az állatokhoz, elvégre mi is azok vagyunk, csupán mind közül a legsokszínűbb.

Kivéve a kaméleonokat, azok odabasznak rendesen. 

Állítólag sokat káromkodok. Nekem ezek csak szavak, mondhatom, hogy a kurva életbe, vagy a picsába, nem ártok vele senkinek, ha úton-útfélen mindenkit lekurváznék, lepicsáznék, akkor megérteném, hogy megjegyzik, de így ebben a formában nekem abszolút nincs bajom a dologgal, kicsúszik, leírom, csúnya-nem csúnya. Mindenkinek van popsija, feneke, segge, picsája, mégsem műttetik le, mert olyan ronda lenne, az meg, hogy "a seggbe" kicsit hülyén hangzana, míg a picsának van egy hangzása, ami megfelelő akkor, ha épp indulatosan akarom kifejezni magam.

Akinek meg nem tetszik, elmehet a seggbe, a pillangó életbe már, szeretkezzétek meg. 

Egy kezemen megtudnám számolni, hányszor sikerült automatából vásárolnom valamit sikerrel. Vagy elnyelte a pénzt, vagy folyamatosan a bedobás után potyogott is ki alul, vagy meg se találtam a nyílást, ahová a pénz kerülne. Asszem, nem próbálkozom többet velük. Rohadjanak meg. Szemétládák. 

Ettem hekket, elfelejtettem, mennyire nem szeretem. 

Ha egyszer olyan helyzetbe kerülök, hogy egy éven át csak egy hekket adó automatából ehetek, nem lennék boldog. Azon kívül, hogy szanaszét romlana a hekk egy nap múlva, hát még 365, ráadásul, ha jönnének újratölteni, szerintem megölném az embert, és megenném őt, esetleg követném visszafelé, hogy kijussak.

Remélem, nem kerülök ilyen helyzetbe.

Légyszi ne.

Léccyke.

Lol.