Két hónapja fáj az egyik nagylábujjam köröm feletti része, nincs semmi külső jele, nem nő rajta csiperke, csupán ha hozzáér valami, fáj, és tapintásra minimális dagadás van rajta, szerintem megfogok halni.

Nagylábujjrák.

Láttam egy halat elpusztulni, szomorú volt, ahogy elkezd egyre bizonytalanabbul úszni, egyre csak süllyed le, néha csap egyet, de már gyengén, és nem tehetek semmit.

Megtaláltam egy zenét, amit régen nagyon szerettem, majd elfelejtettem, és most megint szeretek, megérte felkelni, juhú

Juhuhuhú

Jjjjuhuhuhuhuhuhú

fáj a fejem.

Nagyonkurvára szeretem a zongorát benne, ami 2:55-nél veszi kezdetét.

Épp a Vissza a jövőbe trilógiát töltöm lefelé, nekem bő 5 órán át jó lesz.

Büszke vagyok, hogy ezt élőben láthattam

Egyfajta sikerélménynek élem meg, ha egy olyan pattanás keletkezik a pofámon, amihez ha hozzáérek is fájdalmat okoz, és noha tükörben nem tűnik vészesnek, tapintásra olyan, mintha nőtt volna egy második fejem, majd sikerül kinyomnom hosszas szenvedés után. 

Kösz

Még egy-másfél, talán két éve bejelöltem a középsulis tesitanárom fészbukon, mert. Szűk egy hónapja jelölt vissza, majd tegnap jött a felkérés, hogy tetszikeljem az LMP-s képviselőjelöltségének köszönhetően megalkotott róla szóló oldalt.

Kösz.

So will you please show me your real face

Draw the line in the horizon

Cos I only need your name to call the reasons why I fought

Álmomban Zsani valamilyen módon visszajött az élők sorába, de csak pár napra, mert utána be kellett mennie a kórházba, hogy megöljék, én mégsem kerestem fel rögtön, aztán írtam neki a ház oldalában ülve a betonon egy lapra, amin megjelent a válasza is. Megírtam neki, hogy hiányzik, és egyebeket, válaszolt, hogy nem akar bemenni a kórházba, reagáltam rá, majd felébredtem. Jó volt kicsit beszélni vele.

Nincs különösebben kedvem senkivel beszélni.

Szomorú vagyok, amiért nem beszélek egész nap senkivel.

Néha becsúszik 1-1 társalgás, ami jobb esetben tart 10 percig, amiknek mégis örülök.

Ha nem erőltetett szar.

Ha sikerül beszélnem hanggal, jó kedvem lesz, amiért beszélhettem valakivel hanggal.

Szeretnék lefeküdni, és átaludni egy évet, ami közben magától megjavulna a gondolkodásmódom, a hozzáállásom, a minden.

Elvégre mindenki csak boldog szeretne lenni, hát miért nem tudunk felhőtlenül, úgy igazán örülni annak, hogy a másik tökéletesen van nélkülünk, miért kell önzeni.

Különösebb szándék nélkül nézegettem az ongyilkos.com-ot, ahol leírják, hogyan lehet valaki öngyilkos, ugyanakkor ott a telefonszám oldalt, ha segítség kéne.

Szerintem, ha higítót innék, az fájna.

Felkéne hívnom azt a számot.

Nem fogom

Megkérdeznék, miért, nem akarok én panaszkodni, sosem az a célom egy beszélgetés kezdeményezésekor, hogy panaszkodjak, persze van, hogy odajut a téma, és szimplán kicsordul, de alapból így külön-külön személyeknek nem szeretek. Ezért jó ez a kis blog, még ha nem is merek teljesen őszinte lenni, írhatok.

Miért nem merek, nem olvas senki olyan, aki miatt ne mernék.

Talán mégis.

Nem akarok

vagyis

minden emberben felmerülne minden, nem lennék az őszinte szavaktól különösebb seggfej, vagy bunkógeci

de mindenki a másik szemében a szálkát, sajátban a gerendát sem.

Nem akarok seggfejnek, vagy bunkógecinek Tűnni.

Kéne vennem megint altatót, és aludnom.

Megspórolnám a gondolatokat.

Víz, gyógyszer az ágy mellett, felkelek, beveszem, mosolygok, visszafekszem. Újra, és újra, és újra, és újra, és újra, és újra, és újra.

Nem vagyok alkalmas

asszem, semmire.

Régen tudtam sablon dolgokat választékosan elmondani, köznyelven segíteni, ha valakinek gondja volt.

Már azt sem, alapból

érdekelni érdekel, de egyszerűen csak vakarom a fejem utána, mit mondjak erre

ha kell egyáltalán valamit. Ha sikerül valamit, valami erőltetettet.

Nem vagyok alkalmas emberi kapcsolatokra

Szerelemre

Barátságra

Ha éreznek is irántam gyengéden, az fellángolás.

Alkalmas vagyok fellángolások keltésére.

Alkalmas vagyok önmagammal kicseszni a naivságommal.

Önpusztítani alkalmas vagyok.

Alkalmas vagyok valamire.

Egyszerűen

másokkal történnek dolgok, mások élik a kis világukat, nekem minden nap ugyanaz, és minden nap azon kapom magam, hogy bazdmeg, már eltelt egy hónap, már eltelt kettő, már február van, most volt újév.

Mondják, mozduljak ki.

Hova mozduljak ki. Kimozdulni nem olyan jó egyedül, mehetnék sétálni, mehetnék moziba, mit segítene.

Szimplán nem élek olyasvalaki közelében, akivel kilehetne mozdulni.

Ha lenne kivel, kimozdulnék.

Nincs kivel, de ha fővárosban lennék, ahol sok az ember

nem tudom, akkor szakítanának-e rám időt egyáltalán.

Nagy számok alapján, csak-csak.

Talán.

A gépházamban van kék neon.

Nem akartam kék neont, nem akartam neont a gépházba. Az az olyanoknak jó, akihez mennek, és mondják nekik, de király, hogy kék neon van a gépházadban.

Csak én nézhetem, ahogy létezik ebnne a kék neon.

Másik gépházat akartam, csak felhívtak, hogy az kicsi.

Már egy éve van meg a kék neonos gépház, de még mindig nem szeretem különösebben.

Ha tudnám, hogy kell, lekötném a kék neont, hogy ne világítson.

Előbb-utóbb kiég.

Akkor majd sajnálni fogom, hogy már kék neonom sincs a gépházamban.

Inkább megpróbálok lassan-lassan aludni egyet, és reménykedem benne, hogy amikor felkelek

ismét fogok tudni aludni egyet.

Emozene

Elmo

Szeretnék egy jót sírni, nem emós dolog, nem "nekem már elfogytak a könnyeim...", nem "én már nem tudok sírni sem...", és kedves társai, egyszerűen csak a sírás maga jó hatással van az emberre, hamar lenyugszik, hamarabb, mintha nem tenné, és egyszerűen csak érzem, hogy gyűlnek, gyűlnek, gyűlnek a gondolatok, felidegesítem magam rajtuk, elkeseredek, és olyankor csak-csak jó lenne kinyitni a csapot, de egyszerűen nemm tudok, max pár könnycsepp kibukik, de ennyi, pedig komolyan szeretnék egy jót, mert borzasztó nyomást érzek olyankor, mintha belülről akarnék szétrobbanni, kilátástalanság, sok döntést másokért hoztam meg, fáj, mennyire, mennyire de mennyire nem érdeklem saját magam, ha most megnyílna a föld, és kijönne a' őrdög belőle az egyik ismerősömmel, és mondaná, hogy akkor most vagy engem visz vissza, vagy az ismerősöm, rögtön rávágnám, hogy okés, vigyél, komolyan szarul esik, hogy ennyire leszarom magam, ha nincs az életemben egy olyasvalaki, akit szerethetek, aki pozitív értelemben köti le a gondolataim, egyszerűencsak úgy érzem, nincs semmim, és nem is akarok semmit, mert nincs kiért. Persze próbálok ha apró, apppprrrrócska lépésekben is, de változtatni ezen, egyszerűen nem megy, és amikor ez felüti a fejét, vagy csak más negatív gondolatok, amik elszomorítanak, amik fájnak, igenis jól esik az embernek sírni egyet, hogy lehiggadjon, és ne pattanjon szét, már kapcsoltam how to save a life-ot, már kapcsoltam lucy-t, és olyan dalokat, amikről tudom, hogy amúgy érzékenyen érintenek, de nem, és erőltetem, nem megy, mégszarabb az egész, amiért még ez sem sikerül, kurvaszar mondhatom, lefogom vágni a fél karom, hogy ha fájdalomból is, de sikerüljön valamit összehoznom, ha menne, akkor legalább minden olyan pillanat, amiben elbaszom a saját kedvem elillanna hamarabb, nem lenne ennyire tartós, hogy órák után is változatlan az egész, szarszarszarszarszarszarszar. Próbáltam keresni valami nagyon emós képet, amin valami nem sírásról szóló szöveg van, de nem találtam, pedig vicci lett volna. Vicciviccivicci.

Emmeg egy mostanság ronggyáhallagtott zenei produkció

Nincs is ott

Minden mindegy

I'm sorry I can't be the cure for your life

Álmomban reggelről mentem valahová, betértem egy pékségbe, hogy elmajszoljak egy kakaóscsigát útközben, vettem egyet 175 forintért, majd mikor kiléptem az ajtón, az kiugrott a táskámból, és elkezdte ölelgetni az embereket. A járókelők csokisak lettek, én pedig még éhesebb. 

Olykor, mikor aludni térek, abban reménykedek, hogy pár hónappal ezelőtt ébredek.

Gondolataimban túl sok a volna, túl kevés a lesz. 

Madár lakik tizenkettő

Miért nem gyártanak 48-as méretben olyan cipőket, amiknek világít a sarka? Kiskoromban volt olyanom, emlékszem, mindig kimentem a cipősszekrényhez, és nyomkodtam bele a tenyerem, hogy lenyűgözzem magam a piros kis fénnyel.

Van tőlünk bő öt percre egy erdős terület, szeretek oda kimenni. Egyszerre szép az éjjel háttere előtt kitűnő fák vonalai, és ijesztő maga a hely. Nem megyek be soha, eleve kéne még gyalogolnom, bukdácsolnom egy füves részen, ami a vaksötétben annyira nem buli, meg amúgysem merészkednék be főleg esőben, amikor a vízcseppektől nem is hallok tökéletesen, nyilván nem hiszem, hogy egy rinocérosz kiugrana két fa közül, de ez már a város széle, nyilván, hogy a széle, mi a faszt keresne egy erdő a közepén, mindenesetre egy röfi jöhet, aminek örülnék, mert szeretek vadállatokat figyelni, csak nem akkor, amikor max ő nézhet engem. Lát a disznó a sötétben? Vagy csak hallanám, ahogy röfögve felüvölt, majd bumm, neki egy fának?

Elmélázva a sötét erdő látványán, mindig eszembe jut, mivan, ha valaki van ott, és figyeli, ahogy járkálok a füves rész szélén, átugrom az árkot, hogy megnézzek egy lakóház melletti kis asztalkát, elindulok valamerre, majd vissza, persze ablakból biztos láttak már egy ilyen kis esti sétám során, viszonylag sok helyen nincs lehúzva a redőny, kíváncsi lennék, hányan hihettek betörőnek, ahogy megyek az ablakuk előtt éjjel melegítőben.

Itt meg egy jó példa arra, miért hitték a rockbandák tagjait kőbuzinak anno'.

Igazából nem tudom én sem, hogy kizárólag a megbotránkoztatás volt a céljuk, és a lázadás, vagy a turnébuszban, ha nem volt jobb dolguk......

De legalább a zene remek

Segélyszervezet reklám.

Mivel tudomásomra jutott, hogy a disznók képtelenek fejüket az ég felé fordítani, alapítani fogok egy alapítványt (alapítványt alapítani), ahol önkéntesek napi egy órán keresztül tartják a disznókat függőlegesen, hogy csodálhassák a felhőket. A nők kismalacokat kapnak, a férfiak pedig kettesével egy-egy súlyosabb hízót.

Szíveskedjenek adójuk 1%-át eljuttatni hozzánk, hogy később műtétek során megnyújtsuk a disznók nyakát, és ezzel elérhetővé váljon számukra a nagy kékségben való elmerülés.

Köszönettel: Eget szegény sertésnek alapítvány.

Hápápápáp

Láttam vadkacsákat, de lehet, hogy libák voltak, nagy sajnálatomra a felhők elég alacsonyan vannak jelenleg, és erősen takarásban voltak, de mentek a kis alakzatukban, és hápápápápáp.

Azt meg rohadtul utálom, hogy a google a térkép és a kép opciót sok esetben kicserélte, miért. De tényleg miért, olyan, mintha egy vak lakását rendeznéd át, állandóan a kúrva térképre kattintok.

Nem szokásom gyakran nevetni, sosem voltam az a hahotázó fajta, de ezen én nagyonnagyon besírtam :D

Láttam egy szőrös fülű fiatalt a buszon, előttem ült, abban a vonalban szembe volt velem egy pornószínésznő fejű lány is, azt hihette, őt stírölöm, pedig nem, csak a szőrt a fiatalember fülében. Kellemetlen lehet, ha már huszonakárhány évesen kezd kijönni a fülből is. 

A konzulens tanárnő megadta a skype nevét, hogy a távolság miatt ott tudjunk konzultálni, de szerintem nem fogom merni felhívni, és majd találok indokot arra, miért nem vettem fel, túl fura lenne vele szkájpolni, meg jónapottal köszönni, meg szerintem véletlen megszokásból helóval is kezdeném az egészet, vagy azzal, hogy "hallasz?".

Nem adott meg időpontot, mikorra kell az irodalmi áttekintés és a vázlat, írnom kell neki, hogy adjon, mert sajnos tudom magamról, hogy engem kész tények elé kell állítani, ha azt mondják, hogy majd csináld meg, majd gyere ide, majd menj oda, akkor a majdot úgy értelmezem, hogy amikor már muszáj lesz, különben halogatom és halogatom, aztán nekilátnék az egész szakdogának (jobb esetben) egy héttel a határidő előtt. 

Reggel a buszmegállóban megbeszéltük egy bácsival a kutyák bundáját télen és nyáron.

Ő beszélt, én bólogattam, és igeneltem. 

Szerencséd, hogy öregapádnak

Már az utcában vagyok, megpillantok egy csinos 16 év körüli lányt, aki közelít. Nyitom a kaput, zárom a kaput, a lány épp elénk ér, rám néz, én őrá, majd megszólal... "csókolom!"


Ok.

((( 20 volnák )))

Írjunk egy-két szót, hamár aludni nem aludhatok, mert már nem kelnék fel az ébresztőre, és lekésném a buszom. Bár lehet, hogy inkább megyek a hatossal, mintsem várjak nyolcig. Nem fogok a hatossal menni.

Keresztapám egyik nap elkezdett furcsán beszélni, mint kiderült, egy vérrög nyomja a beszédközpontját. Borzasztóan remélem, hogy az infúzió és az értágító hatni fog. Kicsit már tisztább a beszéde, de még azért keresi a szavakat. Milyen furcsa, hogy egy ilyen kicsi dolog mit tud okozni az agyunkban. Anyám és keresztapámmm.... együtt vannak, nincs szó vérrokonságról, keresztapám apám nővérének a férje volt, anyám meg apámnak volt a felesége, szóval annyira nem durva, persze először furcsa volt, mert mégiscsak rokon, de.. szerintem ez így oké. Anyám miatt is remélem, hogy nem lesz semmi baja keresztapámnak, érthetően borzasztó mód kibukna.

Ha a macskák nyávognak, és elkezdenek hosszabban és hangosabban nyávogni, akkor azért teszik mindezt, amiért a paraszt magyar turista a boltban? Hogy ha hangosabban, lassabban, és artikuláltabban mondja, akkor a külföldi majd megtanul biztosan magyarul?

Jaj, drága kicsi párnám, miért látszik rajtad puhaságot, miért suttogod, hogy csak másfél órát, csak egy kicsit, úgyis felkelsz, és mehetsz, egy parányit hajtsd rám fejed.

A kurva anyját, mindjárt SZÉTTÉPEM EGY KÉSSEL!

Rendben. Majd... majdmajd nem, majd a buszon esetleg, ahol nem fogok, de majd hazafelé talán, vagy.... jahhaj. Próbáltam aludni 9-10-11 körül, de nem ment, nagyon nem, és az utóbbi fél órában kezdtem csak el érezni. A 9-10-11 körül értendő úgy, hogy kábé kilenc környékétől próbáltam tizenegy környékéig, csukva a szem, agy kiürít, forog ide, forog oda, de sehogysem.

Nem pofázok tovább, megyek, és... most rakok be gyógyszert táskába, mert 100, hogy szétakar majd robbanni a fejem a buszon.

Indokolatlanul berakom ezt is ide, mert nincs jobb dolgom. Vidám reggeli műsor.