Állatgyűjtemény

Vettem alpakát a farmomra Farmville-ben, és most nekem jó. Milyen ostobán nézhet ki az ember kívülről, miközben farmvillezik, ahogy ül bambán, kattintgat az állatokra, a fákra, a növényekre, arat, etet, trágyáz, elad, locsol, és mennyire kivagyunk éhezve a sikerélményre, hogy ezzel játszunk, hogy azt is sikernek éljük meg, ha sikerül legyártani egy almás pitét, és elhitetjük magunkkal, hogy azért foglalkozunk vele, mert jó szórakozás, holott roahdtul nem az, miért lenne jó szórakozás, órákat, vagy egy napot kell várnom esetenként, hogy kikeljen valami a földből, nincs benne semmi intenzív dolog, ami ezt az egészet szórakozássá tehetné, és mégis elvagyok vele.

Olyan ez, mint annak a műsornak a nézése, amit bambultam egyik reggel a TLC-n, az élve eltemetve, beteges gyűjtögetőkről szól, egy nő volt benne és annak lánya, akik már csak szűk kis járatokban tudtak közlekedni a házban, annyira fel volt halmozva szeméttel. Ezt sem gondolom, hogy azért nézné az ember, mert érdekes, pláne nem azért, mert vicces, olyan ez, mintha mások nyomorába akarnánk betekintést nyerni, hogy rájöjjünk, nekünk még nem annyira szar. Legalábbis nem tudom elképzelni, hogy úgy ülsz le egy ilyen elé egy tál bablevessel a kezedben, mintha egy Állítólag elé tennéd, ami legalább érdekes is, vicces is. És mégis van igény az ilyen élve eltemetve típusú műsorokra, én is megnéztem végig, valahogy lekötött, és magam sem tudnám megmondani, miért.

Bár előtte meg egy szappant gyártó vállalatról néztem riportot az Echon, szóval megnézek én minden szart.

Kedves naplóm - én, a gazdag

"Kedves naplóm. Ma volt húsvét. Én 5000 Ft-ot gyűjtötem. Misi, agyát, és Katit szódával locsolta meg őket. Az 5000 Ft-ból pedig 3 pólót, és Magazinokat vettem. hát mára csak ennyi a pletyka. Csá! 2002 / IV / 1. /hétfő!"

Régen egyik kedvenc mesém volt a Doug, amiben a főszereplő mindig úgy kezdte a naplójában írásait, ahogy én. Szerintem, ha nem nézem azt a mesét, nem kezdem el a naplót, és évekkel később nem kezdek el blogolni. És igen, a végén az egy nyuszifej a húsvétra való tekintettel. Kezdem azt hinni, hogy diszlexiával küszködtem, csak nem tudatosult bennem, mert n helyett sikerült gét írnom, ami annál a szónál nem mindegy.

Bár ez már a folytatásának az introja, az eredeti nickelodeonosat nnnnem találtam meg rendes minőségben, vagy visszafelé lejátszva, vagy tv-ről felvéve, gondolom, jogi dolog okán.

Kedves naplóm - én a sportember

"Kedves naplóm. Képzeld ma van az első izomlázam. De ez nagyon rossz, mert ha megmozdul a hasam egyszerre ojan fájdalmam lesz, hogy csak na. pedig má tegnap előtt csináltam má ojan gyakorlatot. És nem is csoda, hisz 62 felülést csináltam. Most már rádöbbentem, hogy Edit néni a legjobb tanár az iskolában, és Jutka néni az ellenkezője, vagyis ő meg a legrosszabb tanár a suliban. 2002. / III. / 27. / szerda!"

Az n betű leírása gondot okozhatott, ha zsinórban két naplómnál csesztem el. Szinte félelmetes, mennyire jól fejeztem ki magam, és mennyire hülyének néztem a kicsiny naplóm, hogy kifejtettem, mi is a legjobb ellenkezője. Edit néni összetörte a szívem, régen mindig nagyon jelentkeztem, hogy eljátszhassak egy szerepet, amit egy történet alapján feldolgoztunk, általában Mátyás király voltam, nem is emlékszem már, hogy került a szóba a dolog, kb ötször álltam ki az osztály elé Matyizni (HAHA), amikor szóba lett hozva Edit néni által, hogy rólam példát lehet venni, nem vagyok jó abban, amit csinálok, de legalább próbálkozom. Nem volt őszinte a mosolyom harmadikosként ezt hallani, és főleg elvehetett egy darabkát az önbizalmamból, ha ez így megragadt. Köszi, Edit néni, tudtam, hogy rád számíthatok. Jutka néni meg egy kurva volt. 

A 62 felülés meg akkor nekem soknak számított, most rengetegnek.

Kedves naplóm csápter tú

Az első ilyen dolgom itt  lelhető fel, csakhogy teljes legyen az összkép.

 

"Kedves naplóm. Képzeld ma is mentem korepetálásra, és nem sírtam. És tudod mit fogok készíteni majd? Ja már írtam is egyet. Szóval egy, képregényt a karatelányról. A karatelány kalandjai lesz a címe. A karatelány ---- Fanni. Hogy mé nevezem el Ákossal együtt úgy? Azért, mert az egyik osztálytársamnak úgy belerúgott az ujjába, hogy eltört, és 2 hétig marad a gipsz. Az első kaland egy mókusról szól, akire a karatelány rádob egy 15 tonnás követ. Hát ennyi a mai kaland. Csá! (2002 III. 25. hétfő)"

Akkoriban látszott rajtam, mennyire rosszul is veszem a változásokat, hát még az új embereket, gyűűlöltem, amikor napköziben át kellett menni egy másik osztályba, a másik osztályhoz, és ott tölteni a délutánt, emlékszem, egyszer egyedül maradtam a régi osztályban, az igazgatóhelyettesnő vigyázott rám, aki mára már nem csak helyettes, mert a régi dirinek cukorbetegség maitt levágták a lábát, és gondolta, nem lábatlankodik tovább, elmegy nyugdíjba. Jó, ez lehet, hogy csúnya volt, de igaz, ami igaz. De ma már abszolút nem sírom el magam új emberek közt, tökre fejlődtem az elmúlt 12 év alatt.

A képregény, "képregény" sajnos már nincs meg, vagy ha megvan valahol, foggggalmam sincs, hogy hol, de emlékszem rá, a karatelány természetesen egy hosszú hajó pálcikaember volt, a mókus meg egy... felismerhetetlen forma. A kőre meg rá volt írva, hogy 15 tonna. Mert minden kőre ráírják a súlyát.

Így olvasba büszke voltam magamra, hogy az és elé vesszőt tettem, majd mikor a képregény előtt is megláttam, alább hagyott a lelkesedésem, hát még a mé és a nevezem után.

A korep meg hogyhogynem matekból volt.

MÁR AKKOR! NYOLC ÉVESEN! EMBER! CSODA, HOGY LEÉRETTSÉGIZTEM!  

 

Repkedő nyugdíjasok

A buszon fogta magát, és elvágódott egy néni. Mert neki nem jó az az ülés, ami elöl van, még úgysem, ha két kezében két szatyor, és nincs lehetősége kapaszkodni, hogy lenne jó, neki vonulnia kell. Mivel jótét lélek vagyok, segítettem feltápászkodni, a sofőr pedig jogosan szépen lebaszta, amiért ennyi esze van. Jobban belegondolva ugyanakkor szerencsés, hogy lecsendesedett a padlóra, mert később felszállt a büdös bácsi, aki méter/órás sebességgel halad, aki pedig egy mozgássérülteknek fenntartott hármas blokkot nézett ki magának, ahová fel kell lépni, úgy leülni, a sofőr már feszülten megvárta, hogy végre lehelyezze ülepét, és csak akkor nyomott gázt, ha nem figyel rá, mert nincs a fejében az előbbi bukta, és elindul, a bácsi olyan gyönyörű ívben száll le onnan, mint egy csodálatos sólyom, repte végén pedig szétloccsan a kicsiny agya. 

 

Plusz volt nála banyatank, ami ezesetben papatank, amikor érkeztünk a leszállóhelye felé, már pattantam is mögé, hogy majd segítek, elkezdett nekem mesélni, felét nem értettem, de egyetértően hümmögtem, és bólogattam, és mosolyogtam. Folyamatosan állt volna fel, amikor még ment a busz, én meg folyamatosan nyugtattam, hogy MAJD HA MEGÁLL, AKKOR ELÉG LESZ FELKELNIE, MERT MOZOG A BUSZ, ÉS NEM BIZTONSÁGOOOS! A papatank meg meglehetősen nehéz volt, telepakolta sörrel elmondása szerint, lenézve rá valóban, fogalmam sincs, hogy szállt volna le, és fogalmam sincs, hogy tud közlekedni nap, mint nap, amikor nyilván nincs mindig olyan, aki segítsen neki lerepülni a dögnehéz sörös papatankkal.

Más. Elkezdtem rendezgetni az újdonsült blogot, már gondosan lementettem oldalról a neves képeket, később gondosan írok a neves képek tulajdonosainak, szabad-e az átvitel, a linkátírás, majd még kérek pár embertől, akitől eddig nem, de kedvenc, mindenesetre ott egyelőre csak a blog kinézetének baszkodása megy, postok a hátralévő napokban, amennyiben megjön hozzá a kedvem, itt lesznek. 

 

Összeomlás

Most írhatok? Na. Csak ötször omlott össze az opera, mire sikerült pötyögnöm is, bár még így is kevesebb időt vett igénybe a művelet, mintha krómban jelentkezgettem volna össze-vissza.

Szóval itt fog folytatódni a blog, a gondolatok, a vélemények, az agymenések, a mindenségek, hogy meddig, azt nem tudom, de ahogy az előző... ne nevezzük előzőnek, megszűnik az oldal, szóval ahogy a... jahaj, hamarosan halott blogban szó volt arról, ha lesz másik blog, annak címét szabadon, mint a madár ide befirkantom.

Meg majd kéne sablont is alkotni.

És egyebek.

Ritkán blogoltam csak magam miatt, persze volt, amikor szimplán jól esett kiírni valamit, vagy csak agymenéseket osztani meg a publikummal, de sok esetben valaki miatt postoltam, mert úgy éreztem, ez egy csatorna köztem, és egy-egy illető között, akit másképp nem érhetek el, vagy mert fasírt van, vagy mert valamiért furának tartottam volna, ha írok, de tudtam, hogy olvas, mint az utóbbi pár hónapban is betöltötték ezt a szerepet, és hogy őszinte legyek, emiatt sem gondolom, hogy gyakori lesz a postolás majd az új blogban, amit előzőekben megírtan neki nem szeretnék kiadni, és mivel csúnyán szólva nem lesz kinek írnom, az első pár napban/héten kétlem, hogy sűrűn jelentkeznék, a legutóbbi miatt meg már azt sem hiszem, hogy ide felnéz mégegyszer. Ami nem is feltétlenül baj. Valamiképp mindig... jól esett, hogy eképp érdeklődik, még ha IP-t is cserélt valószínűleg csak ezért, amit persze túl egyértelműen használt ahhoz, hogy ne jöjjek rá az ötödik látogatásnál, jól esett maga a tudat, hogy azért gondol rám, mégis értelmetlennek tartom azt, hogy olvasson, ha.. egyszerűen ilyen. Persze lehet, hogy egy év, két év, három év múlva majd én keresem őt, vagy ő engem, hogy mi a helyzet, de jelenleg szimplán undorítónak tartom azt, amit művel. Undorítónak tartom azt, hogy pár napja azt mondja, sajnálja a dolgokat, majd két napra rá látom, hogy ugyanúgy szól ahhoz a féreghez, aki először drogot adott neki, majd leitatta, és hogy meglegyen a triumvirátus, a lány meg is dugatta magát vele az italozás alkalmával, mert miért ne. Egyszerűen csak kurvára felbaszott, és valahol fájt, hogy azóta is minden csudajó, és még volt pofája azt gondolni, hogy engem már rég nem érdekelt az egész, még volt pofája megjegyezni, hogy ne írjam le, mennyire nem érdekel, még volt pofája azt feltételezni, hogy én vagyok az, aki szarik már az egészre, és fogalma sem volt, mennyire téved. Elkapta a kis szentimentális pillanat, és rögtön sajnálja, majd megy minden tovább a saját medrében, ez a lány kétlem, hogy képes lenne a gondolkozásra, kétlem, hogy úgy igazán magán kívül érdekelte valaha más is, ember, mindazok után, amikor épp az ágyán ültem, és a táskámban kerestem papírt, ő épp menetrendet nézett nekem, majd gyorsan lecsekkolta a fészbukot, és még képes volt úgy megnézni, mit írt neki az a selejt, hogy ott voltam előtte, még képes volt megnyitni az üzenetet, és gyorsan elolvasni, csupán nem hoztam szóba, mert fizikailag szarul volt, és voltam olyan hülye, hogy ez engem érdekelt. Még ÉN voltam a szar mindazok után, még ÉN védtem őt az emberek előtt, még ÉN vesztem össze azokkal, akik rosszat mondtak róla, még ÉN voltam az idióta, ostoba fasz, aki annyi mocsok után a jót igyekeztem látni benne, de be kell látnom, még ha azt is mondta, sajnálja.. persze, mindenkinek vannak lelkileg elgyengült pillanatai, amikor sajnál dolgokat, amikor vezekelne, amik másnapra túlnyomórészt el is múlnak.. még ha azt is mondta, sajnálja, be kell látnom, ha valaki, ő nem éri meg a vesződést. Ez a lány egy kolonc az emberek nyakán, ez a lány csalódást csalódásra halmoz, ezt a lányt nem érdekli, ki törődik vele igazán, ki akarja csak a jót neki, mert csak Ő létezik, Ő, Ő, és Ő, senki más. Játszik az emberekkel, csak arra képes, hogy hülyítse őket. Volt egy barátnője, aki törődött vele, akivel beszélt mindig, akit kicsit hanyagolt miattam, amire megkértem, hogy ne, akiről azt állította, hogy szinte az egyetlen, akit ha jól emlékszem, hét éve ismer, képes volt őt is faképnél hagyni, csakmert neki most így jó. Akkor én mit vártam? Persze, számított az, hogy hogy van, még ha azt is hitte, hogy telejsen hidegen hagy az egész, nem vagyok sajnos olyan ember, akit ha hússzor basznak át, huszonegyedszerre nem bocsát meg, bár olyan lennék, bár tudnék haragudni, úgy tartósan, úgy igazán, bárcsak ne lennék ilyen selejtes fos, akivel lehet szórakozni, akit átlehet vágni akárhányszor, bár tudnám őt is gyűlölni, mert megérdemelné már régóta, bár azt mondhatnám, hogy nem érdekel az egész, hisz ha így lenne, ezeket a sorokat sem írnám most, bárcsak könnyebb lenne attól, hogy tudom, most maximum sms-ben érhetne el, de a számom kétlem, hogy még megvan, így ott sem, és bárcsak egész egyszerűen eltudnám felejteni teljesen. De még Csillagszeműt sem tudom. Persze, nem érzek iránta már abszolút semmit, barátságot sem, mégis foglalkoztat az, hogy miért viselkedik így velem. Tényleg.. belátnám, ha rosszat tettem volna vele, abszolút, de egyszerűen egy rossz szavam nem volt rá. És nem köti le a gondolataim az, hogy mi baja, de mégis azért ha szembejut, csak-csak bánt. Ahogy a lány gondolata is bántani fog még hónapokig.  Pedig mikor szó nélkül letörölt skyperól, megfogadtam, hogy ha valaha ír, elküldöm a picsába, és most is megfogadnám, de úgysem menne akármennyire egy önző senkiházi is. És talán ez is csak közös tulajdonság bennünk.

Újblogosdi

No, megvan az új blog helye. Ide nem szeretném kiírni, olvas olyan is, akit nem igazán szeretnék, igazából a hiba bennem van, minden alkalommal nem az érzést érzem, csupán azt, hogy tudnám, de ugyanakkor minden alkalommal rá is kell jönnöm, szembesülnöm azzal, hogy hiába úgyis minden, mert vége örökre, örökre és örökre vége. Akkor pedig lépjünk ki végleg egymás életéből. A fészbukos blogolos csoportban majd módosítom azt a kis fájlt, ahol az új blogok vannak, oda szerintem úgyis bekerült kábé... mindenki, ha mégsem, akkor itt levélben esetleg lehet kérdezni, vagy kommentben.

De azért ne legyünk gecik, hogy ha blogolosok vagyunk, és kell a cím, oszt még én keresgéljek embert a komment után, no ;o

Oda még nem írok, a fennmaradt bő egy hónapban még ide, szóval a fészbukos módosítást sem sietem el, plusz még a blogspot sem tuti, új fiók kellett, mert a mostani blogspotos öhm sem "biztonságos", másik böngészőből művelném, hogy ne kelljen bosszantóan ki-be jelentkezgetnem gémélben, ha majd megváltozik, és még a blogol halála előtt, akkor írom ide is, oda is, fészbukra is, ffffffosni fogom az információt.

De lehet, hogy később wordpress lesz.

Vagy bloghu, még ha halálra is leszek kövezve.

Aztán vissza blogspotra, majd faszom az egészbe, és törlök mindent.

Énnemtudóm.

Mókázás a szájban

Megállapítottam, hogy aftám van, és gecire fáj. Ráadásul a metszőfogammal egy vonalban, szóval még meg sem oldhatom, hogy a másik oldalon rágok, mert impussibru, legszívesebben levágnám az ajkaim, és aftán meglássuk, ki a főnök.

Haha, aftán, mert afta, mókáztam. Alá is húzom, és kiemelem.

Sőt, meg is nagyobbírom a betűméretet, nehogy bárki lemaradjon róla.

Íííííígy ni.

Szeretem ezt az országot

:D:D mgémgMJFÉERKGÉERLGK

Hamari öregasszony

Olyan furcsán telnek mostanában a napok. Rengeteget alszom, akkoris főleg nappal, éjjel mintha gyorsabban telne az idő, alig beszélek valakivel, és nem is érzem úgy, hogy alkalmas lennék rá, egyszerűen csakúgy tengődök, fogalmam sincs, mivel megy el a nap, mit csinálok az alváson kívül, pislogok kettőt, és este van, még kettőt, és hajnal, de ez még jobb, mintha azt érezném, hogy szomorú vagyok, szóval elviselhető.

Ha valami nem fog hiányozni 10-20 év múlva, azok a fekete népviseletbe bebugyolált öregasszonyok 30 fokban. Én vagyok rosszul, amikor dől rólam a víz, azok meg tetőtől talpig feketében, hosszúujjúban, és szép nagydarab szoknyában. Miért.

 Itt meg egy mókás archer képszerkezet.

 

Nagypapa sniccerrel lovagol gólyán impotens váratlan kindertojást pénzelve

Csatlakoztam ebbe a Nagypapa tippjei, gyere velünk te is az első lépcsőfokra (huh) fészbuk csoportba, mert mókásnak találtam a nevét, ami mint kiderült egy tipp mixes csoport, és mégcsak nem is hasznos. Mindenesetre durva látni, hogy egyesek 50ezer forintokat tesznek fel, nyilván abból lesz a több lééé, de akkoris. Ember. Bár belegondolva lottóra is sok megy el egy évben, pedig igazából elég lenne évente kétszer egy teljes szelvényt, ha nyernie kell, úgyis megnyeri. Legalábbis valamennyire hiszek ebben, hogy próbálkozni lehet, és kell is, de ha nem neki kell épp elvinni, akkor nem ő fogja. Ugyanakkor mivan, ha a próbálkozások sorának jutalma lenne a nyeremény, és mivel nem tesz meg minden héten pár számot, nem fog nyerni? AKKOR MIVAN? Útállom tovább gondolni, mert előjön az ellentét, és előjön a mivan, ha, és fffuuu, levágom a gecifejem egy sniccerrel.

Szeretem a sniccerem, mindig mellettem van, olyan jó, hogy ilyen éles, és lehet vele vágni, és MINDENT szétvágok vele, ha lehetőséget látok arra, hogy vágjak, vágok, bár már mintha érezném, hogy icipicit gyengült a kezdeti lelkesedése, és ő már nem élvezi annyira (haha, először annyárát írtam, hhahahfkwhfkjwhge) a dolgok megduplázását, mint én, de azért még mindig baromi éles, és sniccerrel vágni élvezet, gyorsabban vág, mint a képzelet, meg minden ilyen.

Láttam egy 11 éves forma kislányt magassarkúban. Szerencsétlen úgy ment benne, mint a ló. Egyszerre sajnáltam, és tartottam megmosolyogtatónak.

Tegnap rám írt vallllaki, amin meglepődtem, mármint nyilván nem számítottam rá. Nem mondom, hogy hogy is mondjam, nem esett jól, noha igyekeztem tartani a két lépés távolságot, talán még tőlem is furcsa lett volna, ha rögtön úgy viselkedek, mintha puszipajtásság lenne, és minden hepi, de belül azért jól esett. Reggel válaszoltam, amiről viszont fogalmam sincs, megkap Lejárt az időkorlát, ó, drága blogol, szóval fogalmam sincs, megkapta-e, mert a telefonban látom a választ, de gépen nem, szóval passz, de ráírni meg izés lenne. De mondjuk úgyis fog róla tudni, ha nem is kapta meg. Ugye.

Lehet nézni gólyát webkamerán keresztül, ami a szomszédos faluban van, azon belül is a hozzánk közeli szélén, ha kilépnék a nyikorgó kapunkon, és balra fordulva elkezdenék sétálni, előbb-utóbb odaérnék. Ahogy mindenhová. De a gólyához közelebb. Itttt lehet nézni a jószágokat. Olyan kis simogatnivaló fejük van. Tuti dorombolnának közben, csak kelepelve. Majd kimegyek a mögöttük található szántóföldre, és integetek a kamerának.

Az írás közben rákerestem a nyikorgó kapura, és rögtön az impotenciát hozta ki, tökjó. "Merevedési zavarként kezdődik, majd lassan tábort ver a hálószobában az a hormonváltozás..."

Hát...

ott már...

nem......

ÁLLÍT SENKI SÁTRAT! HKWJFHWENLGWEKGJWKLG JWKEGLJWK LGJWL KGJW KLGJWEKLGJ WKL

Kaptam kindertojást, kettőt is, egyikben kocsi vooolt, a másikban meg egy ilyen szar, amibe ha belenéz az ember, úgy... egyrészt nem lát semmit abból, amit néz, másrészt szétszedi a látott dolgot több kicsi képre, és jjjuhú. Az utolsó bekezdés kicsit ovis volt, szóval eleresztek egy basszameget, és vissza is van állva a rend.

Mondjuk nem mondom, hoggggy az árának nem örültem volna jobbaan, mint egy kocsinak, meg egy szembaszónak, de ne legyünk anyagiasak, no.

GihihIIHRIHEIH

Amikor a blogol bejelentette megszűnését, aznap mosolygó, vidám, gyermeteg pofával mentettem le fészbukról egy képet, és vártam a délutánt, hogy az aznap érkező új elmebeteges főzős videót is betehessem ama mentettel együtt, de az érkező bloghus pofon elvette ettől a kedvem, szóval pótolnám.

GIGHIHIGHIGHHLHKÉKEÉGH

GIGHHEHEJR

( ennek már van másik része is, meg az első részből bakis parádés, szóval tessék megtekinteni )

Igazából erre rálehet mondani, hogy hasonlít a how to basic-re, de nnnem annyira, legalábbis nekem ez viccesebb. Nem vagyok az a mindenen felháborodós fajta, de a how to basic már nekem túúúúúllllépi nagyon a pazarlás határát, egy pontig vicces, de azért mégis, az étel az étel, ne tegyük már tonnaszámra tönkre.

Gondolatosdi

Sosem tudtam elképzelni magam a jövőben, nem tudtam elhelyezni magam egy állásban, egy körben, valahogy ha volt mellettem valaki, akit szerethettem, akkor ővele valamit, de csak magam nem. Mindig az motoszkált bennem, hogy az én végem magam fogom jelenteni, hogy én nem leszek öreg, én nem leszek korosodó, hanem majd egyszer veszem a bátorságot, és csakúgy megteszem. Igazából már meg is volnék vele, csupán mindig arra gondolok, mit okoznék ezzel a családtagoknak, mekkora fájdalmat hagynék magam után, és jóformán csak emiatt tartom magam. A tizenéves kor közepén az ember agya összezavarodik, ráeszmél dolgokra, kinyílik a csipa, egy kicsit megbolondul, és ha nincs ott valaki, egy barát, egy családtag, aki támaszként szolgáljon, talán ezért, vagy egyszerűen olyan típus, de ha ezt a kort nem megfelelően élik meg, kialakulhat valami, egy kapu. Persze vannak jobb napok, de összességében meghatározó egy hangulat. Mindig irigyeltem azokat, akik azt mondták, egyedül érzik magukat, de ott voltak nekik a többiek, a barátai, ismerősei, akikkel mindig volt programja, irigykedtem, amikor egy ilyen ember mesélt az élményeiről, majd megemlítette, mennyire egyedül érzi magát. Irigykedtem, tényleg irigykedtem, éreztem magamban az irigységet, miközben hallgattam, éreztem, hogy legszívesebben elsétálnék, hogy lépéseket teszek hátra folyamatosan. Hogy őszinte legyek, valahányszor buszra szállok, reménykedem abban, hogy egy kereszteződésnél belénk rohanjon valami, és pont ott, ahol én foglalok helyet, gyakran nem is tudom, reménykedem abban, hogy elkapok valami gyors lefolyású, végzetes betegséget, hogy történik valami, amiről nem tehetek, de mégis én valahol örülnék neki. Egyszerűen csak érzem, erőteljesen érzem, hogy belőlem nem lesz őszhajú bácsi, hogy vagy történik valami, vagy kezeskedem róla, hogy nem kell olyan sok évet várni arra, hogy kiszálljak. Egyszerűen csak érzem, hogy nekem itt nincs helyem, hogy én úgysem vagyok jó semmire, és úgysem leszek jó egy fellángoláson kívül senkinek. Sokat gondolok erre, jóval többet, mint kéne.

Az élet apró örömei, 575 forint apróm van, amiben csupán három öt forintos van, és nem nyomja szét a zsebem a rohadmányos pénztárca a sok fém miatt. 

Próbáltam kirakni a rubik kockát videó alapján, két perc után megpróbáltam szétszedni, hogy összerakjam egyesével a helyes színek szerint, majd tíz perc után azt is feladtam. Nem való ez nekem. Amikor csak két fehér hiányozna az első oldalhoz, ott mindig megáll a tudományom. Nem fér a fejembe, hogy a jó életbe lehet azt kirakni, mert ha forgatom, elmozdul egy másik, és aztán megint egy, a végén meg többet ártottam, mint segítettem a helyzeten.

MIÉRT