Menekülő vastag csaba hírességet horgászik kinderrel nyaralva citromos vízzel, bábbal, vakaródzó mad nénivel, ki fikás, és klausztrofóbiás. Mi.

2015. június 4., csütörtök

Egyik pillanatban még kiáltozva árulnak levendulát, és övet az aluljáróban, másikban pedig dobozokat felkapva, rendőrt mondogatva rohannak be az árkádba. Mókás látvány volt.

Vastag Csabát éneklő fiatalember az örsön.

Emberek, akik horgászni próbálnak a dunán, ahol kajakosok, és motorcsónakosok hada rohangál el.
Láttam hírességet. Egy született vidéki, ha a fővárosba utazik, egyik szeme az embereken van, hátha lát egy hírességet, a másik pedig az embereken van, félvén, mikor rabolják ki.

Nagy György volt. 10/9 ember nem tudná, ki ő, az M1-en volt magyar történelmet bemutató műsora pár éve, amit szerettem.

Ha egy szülő kindert vesz a már tizenhat éven felüli gyerekének, az aranyos.
A metróban utazó, vélhetően lengyel nyaraló család aranyos volt.
Az apukán látszott az életuntság.
A lányon látszott, hogy nem kedveli a hármas metrót.
Az anyuka azt sem tudta, hol van.

A citromos víz finom.
Mármint a boltban kapható szénsavas.

Találtam egy bábot pár hete, kikeltettem, bagolylepke lett belőle, amitől azt hiszem, két éve borzasztóan befostam. Utálom az ilyen repkedő, nagyobb darab dolgokat. Ez meg ráadásul kimászott a kis vödréből, fel a függönyömre, ha nem tudtam volna, hogy nem fog tudni repülni még jó pár óráig, kimegyek, becsukom az ajtóm, és megvárom, míg végelgyengülésben meghal.

Fura, mitől félünk, amikor egy bogártól, vagy rovartól tartunk. Mintha akár minimális fájdalmat is képesek lennének okozni. Oké, pár tud, de mégis.


Pedig még aranyos is. Csak összefosott egy poharat. Vagy mi lenne az. Ettől függetlenül, ha ismét csakúgy berepül egy, én kettészarom magam. 

Mit keres 80+ korosztályt erősítő néni az új Mad Max-en.
Az új mad max nyomokban tartalma max-et.
A régit meg nem láttam.

Viszket a szemem, vakarom, viszket, vakarom, viszket, elmúlik, vakarom megszokásból, viszket. 

Amikor fika van az orrodban, és ha levegőt veszel, mint egy szelep lezár, majd ha kifújod, kinyílik, megoldás zsebkendő, zsebkendő minek.

A váci utca környéki cba borzasztóan klausztrofób hely. 

Pincsikutya

2015. május 13., szerda

Elpusztult pincsikutya. Hat éves korom óta volt velem. Kimondani is szörnyű. Három napja még nem volt különösebben baja, aztán rohamosan romlani kezdett az állapota, és ma reggel adta fel. Már tegnap este nagyon kész volt, a házban túlzés nélkül szűk egy órán át mászkált, mindenhová követtem, és néztem, mikor fekszik le végleg. Két helyen állt meg öt-öt percre, olyan szobákba is belépett, ahol már nagyon nem volt, lefeküdt aludni, ismét felélénkült, és sétálni kezdett, a járása már rozoga volt, és elég gyakran találkozott valamivel a képe.
Végül kicsuktam őt az előtérbe, hogy ott megnyugodjon, aludjon végre, ne járkáljon, mint egy eszelős.
Reggel alig mertem felkelni, és ránézni, él-e még. Szuszogott, vette a levegőt, de mozdulni már nem mozdult. Ráraktam a pokrócára, mert a kövön hevert, próbáltam adni neki némi kaját, a szájához nyomtam, de ki sem nyitotta, csak nézett előre, és csak annyira volt energiája, hogy oxigénhez jusson. Decemberben, amikor nagyon rosszul nézett ki pár napig, megkértem, hogy maradjon még legalább fél évig, csak még annyit bírjon ki. És megtette. Most csak ültem mellette a kövön, simogattam, és bíztattam arra, hogy menjen. Az utolsó húsz percében rohamai lettek, kapkodta a levegőt, rángatózott, még egy takarót kellett a feje alá raknom gyorsan, mert folyamatosan földhöz vágta, szörnyű volt így látni, már ment az sms, hogy azonnal jöjjön az állatorvos, és altassa el, de már nem volt rá szükség. Még néztem pár percig, hátha él, hátha valamennyire veszi a levegőt, de már nem. Csak feküdt ott nyitott szemekkel mozdulatlanul, és csak remélhettem, hogy jól érezte magát ha az utolsó napjain nem is, de az utolsó éveiben.

Örülök, hogy decemberben várt még, örülök, hogy ha két napig is, de futkározhatott még a hóban, hogy a reggelt is megvárta, és volt időm elköszönni tőle. Tizenhat év, jézusom, jóformán velem volt, amióta csak az eszemet tudom, és most olyan, mintha egy testvérem halt volna meg. Hiányozni fog Alex, hiányozni fog az idegesítő kóválygása, amikor haladtam volna, de ő csak a maga tempójában döcögött előttem. Hiányozni fog az a hülye feje. 

Etikátlan pornós pajor

2015. május 9., szombat

Mindig, MINDEN EGYES KHURVA ALKALOMMAL, PEDIG MÁR EZRET FELTÖLTÖTTEK, ha a sorozatjunkie ír egy promóképes postot, állandóan pornóképnek olvasom. Miért.
Láttam egy pajort szarni.
Sikerült elbeszélgetnem egy kék hajú lánnyal a buszmegállóban, amit én kezdeményeztem, nem a kék haját, és rohant el befesteni, hanem a beszélgetést, nevet váltottunk, mert a 21. században nincs szükség a számra, nem is érdekel annyira maga a lány, mármint jófej, persze, satöbbisatöbbi, de az ilyen esetekben már az is sokat segít... rajtam, hogy sikerült beszélgetni egy idegen nősténnyel, méééééééggg haaa jelen helyzetemben nem is túl etikus, de ennyi belefér.
Nem volt megnyitva semmi olyan oldal, és a mégis a gépből egy egyértelmű fing hang tört elő.
Fingott a gépem.

We used to play pretend, give each other different names, 
we would build a rocket ship and then we'll fly it far away. 
Used to dream of outer space but now they're laughing
at our face saying wake up you need to make money


2015. április 20., hétfő

Egyre gyakrabban jut eszembe, hogy eeh, fene se tudja, de hiányzik.

Nem.

2015. április 16., csütörtök

Sajnálom, hogy itt a jó idő, mert nem hordhatom az új télikabátom, amiben menőnek éreztem magam. De igyekeztem kibírni a végsőkig. A télikabát egy szó? Gyűlölöm, hogy sosem tudom, mi egy szó, és mi nem.

Mit akartam még. Ideje lenne lecserélnem a fejlécet, pontosabban megjavítani, de nincs kedvem, elvégre lenne vagy 10 másodperc.

Az ikea mókás hely, és vicces, ahogy mindent tönkrevágtak a tulajok, hogy ne legyen értelme ellopni.
Kíváncsi lennék, van-e ilyen osztály az ikeán valahol, akiknek az a munkájuk, hogy minden kiállított dolgot eltörjenek, és levágják az ingek ujjait.

A fogorvosnál megkérdezte valaki, oda várok-e. A fogorvos egy házban leledzik, és a váróban ültem, nem tudom, mire várhattam volna még. Mire. Mire.

Akarom a kabátom.

Óriásplakátok ellopják a villamos fényét fogcsikorgatva, szenvedve, de mégis.

2015. április 7., kedd

Van pesten ott a hungárián a vakok intézményétől pár méterre egy építkezés, vagy talán nem is az, a lényeg, hogy egy basssssszott nagy ponyvaszerű anyag van kifüggesztve rá, amin mosolygós emberek képéből állítottak össze egy mosolygós képet. 
HOGY
A
FASZBA
NYOMTATTÁK
KI
AZT
A
KHURVA
NAGY
KÉPET?!
HOGY? 
VAN VALAHOL A VILÁGON EGY ÓRIÁSNYOMTATÓ, AMI OLYAN, MINT A RENDES, CSAK MILLIÓSZOR AKKORA, ÉS 2 EMBER KELL, HOGY RÁUGORJON A BEKAPCSOLÁS GOMBRA EGYSZERRE?
MI A FASZ
MI A FASZ
És vannak olyan óriásplakátok, amik letakarnak lakóházaknál ablakokat, ott kapnak a lakók pénzt? Ha egy lakó nem engedi meg, akkor ott nem lesz plakát?
Megkérdezik a lakókat?
Ha egy lakó megsérti a felületet, fizethet?
Minek van a városban villamosközlekedés, ha 10/9,9 esetben minimum egy vonalon pótlóbusz van?

A fogam annyira fáj újabban, hogy befosok, és a fogorvosom két hétig szabin van, mert a hülye lánya hülye babát hozott a hülye világra.

Visszatekintve a múltra, a dolgokra, amik történtek, a mindenre, mindenkire, még ha csak apró szerepe is volt az alakulásban, miért érzem azt, hogy inkább vagyok én a bad guy, mint az áldozat? és kérdőjel helyett pont.


Mah

2015. március 26., csütörtök

Mah.
I hope I'm not my only friend

Citrom

2015. március 16., hétfő

A citromail küldött egy e-mailt a fiókomra, hogy 90 napja nem léptem be, és szíveskedjek ezt megtenni, ha nem akarom elveszíteni azt.
Ok.

Megvolt a temetés, évek után láttam apám, szerintem volt benne egy kis alkohol. Papa nem jött el, borzasztóan lerobbant, valószínűleg napokon/heteken belül követi.

"Bárcsak sajtosroló lehetnék"

Ok.

2015. március 11., szerda

Tömés után még mindig gecire fáj a fogam, ha nem jobban. Ahogy elolvastam az interneten a dolgokat, az érzékenység még akár egy hónapig is elnyúlhat, mrie megszűnik, szóval a rossz hír ez, a jó hír pedig, hogy nem kell többet aggódnom a jövőm miatt, mert én ma megölöm magam.

Benzint vizelő harry potter izlandra úszik.

2015. március 10., kedd

Harry Potter maraton befejezve, végre .... nem tudom, mi van végre, akartam írni valami végrét, de nincs végre.
Nem is tudom, néha
néha nem is tudom.

Holnap viszont fogorvos, mert már az ivásra is képtelen vagyok pár napja, annyira belevág a hidegre, ami ráadásul nem is hideg, szimplán szobahőmérsékletű, hogy beszarok, inkább esne le a karom.
Kérlek, ne essen le a karom.
Szerintem fográkom van.
Inkább nem szeretném, ha leesne a karom.
A karom nem tudja fixálni a fogorvos.
Bár akkor lehetne robotkarom.
Majd megtetszene a dolog, és a többi végtagom is pótolnám.
És a péniszem, mert miért ne.
Savat hugyoznék.
Vagy olajat.
Vagy benzint.
Vagy vazelint.
Egy két lábon járó vazelinautomata lennék.
Vagy egy benzinkút, és minden kocsis könyörögne, hogy dugjam meg a járművét.
Pénzt kérnék érte.
Meggazdagodnék.
Akarok egy benzinvizelő robotpénisz 2015-öt.

Az egyik fa dezodorra ráírták, hogy new, a másikra nem. Így már nem is kell.

Unalmas már számomra is az, hogy jár az agyam.
Ha épp pillanatnyilag jól is érzem magam, mindig eszembe jut, hogy de nem, mert van ez, és van az.
Pedig néha úgy oké vagyok, de mindig, minnndigmindigmindig beüt, hogy tévedés, mert csak én azt gondolom, hogy most minden oké, de közben meg égerlégkeléger.

Szeretnék tényleg egyszer csakúgy elindulni. Úgy, hogy tényleg ne számítson semmi, csak fogni a kis személyim, a kis pénztárcám, és menni. Nem gondolni a következményekre, hogy egyszer haza is kell térnem, hetekig, hónapokig bolyongani az országban, európában, büdösen, mint a dög, éhesen, mindenhogy. Ha úgy vesszük, szlovákiába még 20 perc alatt ki is érnék gyalog. Onnan meg már egy köpés kanada.
Bírom kanadát.
Izlandot jobban.
Megtanulok úszni, és kimegyek Izlandra meghalni.

Óvatosan játsszatok a kertben, mert letapossátok a zöldségeket

2015. március 7., szombat

Az apai mamám pár napja eltávozott. Mondhatni elfáradt, kórházba szállították, majd az ott eltöltött pár éjszaka után csendben elaludt. Szegény papa... belegondolni sem merek, mit érezhet, milyen lehet elveszteni valakit úgy, hogy majdnem hat évtizedig minden nap láttad, beszéltél vele, szeretted.
Aznap, mikor elhunyt, még vele álmodtam. Bár ezt nem tartom olyannak, amiben esetleg "meglátogatott" volna, elvégre tudtam az állapotáról, foglalkoztatott a dolog, így beleszőhettem akaratlanul is.
Nem láttam őt olyan gyakran, hogy borzasztóan megrázzon az egész. A puszta tudat, hogy már soha többé nem is fogom az, ami fáj.
Félt vajon a kórházi ágyon? Vagy kicsit várta már?  Nem gondolom, hogy így a papám is sokáig fogja húzni. Már tíz éve mondogatja, mennyire unja az egészet, így pedig, hogy ez is bekövetkezett... Milyen érzés lehet teljesen legyengülve, szinte vegetálni egy ágyon, és tudni azt, hogy az életedben többé már nem látod az otthonod? Tudni, hogy ennyi volt, és hogy téged is elért az, ami mindenkit? Visszagondolni azon az ágyon, ahol majd utoljára lehunyod a szemed a gyermekkorodra, amikor még nem hitted el, hogy megtörténik, amikor még azt hitted, hogy sosem halsz meg?


2015. február 19., csütörtök

Tolni a buszt, mert lerobbant.

A gránátalma értelmetlen, a grapefruit szar, a málnás kefírtől meg fosok, de a zabfasírtos hamburger finom legalább és nincs még orrszőröm, csak a hajam zsíros.

Taknyos fejlődő

2015. február 15., vasárnap

Azt vettem észre magamon az utóbbi hetekben, hónapokban, nem hónapokban, a hónapok túlzás lenne, hetekben, hogy bátrabbá lettem, és hajlandó, képes vagyok belátni a hibáim, majd azokon egy-egy következő esetekben, alkalomadtán javítani, jobban cselekedni, mint ahogy ezelőtt.
Persze a probléma az, hogy ezeket így most, és nem akkor, de higgyünk abban, hogy mindennek így kellett lennie, és satöbbi.
Van nózim, orrtisztítóm, "orrtisztítóm", nem segít semmit, de legalább ha valaki beleszagol az orromba, mentolt fog érezni.
A takonynak van-e szaga.

Volán mondja: állj.

2015. február 2., hétfő

Remek érzés volt kilométereket sétálni a semmi közepén a legközelebbi cigányfaluba.

2015. január 28., szerda


Még mindig mocskos mód utálom a mozgólépcsőket és a metrókat. 
 

Zsiványság

Kommentesdi

Recent Comments Widget