Mindenféle emlék eltörölve, napijegyek, volán jegyek, blokkok kidobva, gép takarítva, közösen vásárolt fülest, hogy majd jobban beszélhessünk, és ne menjen el a hangom időnként kitéve egy padra "működik" felirattal, hátha kell valakinek, öngyújtó kidobva.
Fáj, hogy félre lettem ismerve. Hogy nem mutattam ki a szeretetem, mert féltem, hogy az lesz, mint legutóbb, és azt gondoltam, úgy kevésbé fog fájni, és az is lett, szimplán a másik része a dolognak nem vált be. Hogy olyannak nézett, aki nem mer bevállalni semmit, holott Gyöngyösre anno azért jelentkeztem egy szar szakra, amihez kevés pont kell, hogy elmehessek itthonról kicsit, egy teljesen idegen városba, ahol nem is jártam azelőtt, hogy az albérletet magamnak intéztem a kollégium megelégelése után, hogy a számomra unszimpatikus volt osztálytársamon kívül nem ismertem ott senkit, hogy minden nap órákat sétáltam idegen helyekre, hogy a séták alkalmával ha kellett, szóba álltam idegenekkel, és beszélgettem velük, hogy egy hónapra ezer forintom maradt, mert a kollégiumot is fizetnem kellett még két hónapig az albérlet mellett.. és túléltem. Amióta eszemet tudom, bennem van az inger, hogy új helyekre utazzak el, és új embereket ismerjek meg, akik rendesek, barátságosak, szimplán amióta eszemet tudom, egyedül vagyok ebben a városban, és úgy nem kóricálok jobbra-balra, mert annál magányosabb érzés talán kevesebb van.
Most nyugodt vagyok. Nyugodtabb, higgadtabb. Délután lefeküdtem pihenni, aludni, vele álmodtam, az álomban minden jó volt. És most is minden jó lehetne. Ilyenkor... ahogy ősszel is abba a legnehezebb belegondolni, hogy négy napja. Négy napja még rendben voltunk, és ha akkor máshogy alakul a párbeszéd, még mellette lehetnék. És elnézve a dátumokat a képeken, amikor gyakorin szórakoztunk, olyan tegnap volt még. Annyira fura, hogy elég egy nap, egy rossz szó, egy másodperc, és széthullhat bármi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése