Fájnak az ujjaim. Reggeltől keresztapám krumpliültetvényén voltam, kapálni nem kapáltam, csak szedtem fel a földről (sajátos tempóban), meg az elején sarlóztam a gazt. Persze városi paraszt lévén úgy kezeltem a sarlót, mint a filmekben a machetét a dzsungelekben, kábé az első 10 percben lett is vízhólyag az ujjamon, meg egy kicsi vérhólyag egy másikon. A 15. percben a víz szét is lukadt, szóval most szenvedek, mert kurvára csíp.
Keresztapám nővére.. úristen... Valami hihetetlenül, HIHETETLENÜL idegesítő. Hatvanadik életévét már betöltötte, és.. jézusom. Borzasztóan akaratos, a saját villájával szúrt bele egy húsba, úgy akarta rátenni anyám tányérjára, hogy egyen már többet, egyszerűen kikészített, nagyon ritkán, konkrétan szinte soha nem látom, de ezután nem is kívánkozom, látszott szerencsétlenen, hogy a kora már picit elvette az eszét. Nála ebédeltünk. Sosem bíztam az ilyen emberek mosogatási tehetségében, így próbáltam minél nagyobb falatokat enni.
Hazafelé meg kaptunk keresztapámtól kukoricát. Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, loptuk-e, mert csak leparkolt, bement a kukoricásba, és törte le, majd adta nekem őket, de megmutatta, hol kúrta szét a közeli hidat véletlenül egy munkagéppel, szóval gondolom, ő birtokolja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése