Ritkán blogoltam csak magam miatt, persze volt, amikor szimplán jól esett kiírni valamit, vagy csak agymenéseket osztani meg a publikummal, de sok esetben valaki miatt postoltam, mert úgy éreztem, ez egy csatorna köztem, és egy-egy illető között, akit másképp nem érhetek el, vagy mert fasírt van, vagy mert valamiért furának tartottam volna, ha írok, de tudtam, hogy olvas, mint az utóbbi pár hónapban is betöltötték ezt a szerepet, és hogy őszinte legyek, emiatt sem gondolom, hogy gyakori lesz a postolás majd az új blogban, amit előzőekben megírtan neki nem szeretnék kiadni, és mivel csúnyán szólva nem lesz kinek írnom, az első pár napban/héten kétlem, hogy sűrűn jelentkeznék, a legutóbbi miatt meg már azt sem hiszem, hogy ide felnéz mégegyszer. Ami nem is feltétlenül baj. Valamiképp mindig... jól esett, hogy eképp érdeklődik, még ha IP-t is cserélt valószínűleg csak ezért, amit persze túl egyértelműen használt ahhoz, hogy ne jöjjek rá az ötödik látogatásnál, jól esett maga a tudat, hogy azért gondol rám, mégis értelmetlennek tartom azt, hogy olvasson, ha.. egyszerűen ilyen. Persze lehet, hogy egy év, két év, három év múlva majd én keresem őt, vagy ő engem, hogy mi a helyzet, de jelenleg szimplán undorítónak tartom azt, amit művel. Undorítónak tartom azt, hogy pár napja azt mondja, sajnálja a dolgokat, majd két napra rá látom, hogy ugyanúgy szól ahhoz a féreghez, aki először drogot adott neki, majd leitatta, és hogy meglegyen a triumvirátus, a lány meg is dugatta magát vele az italozás alkalmával, mert miért ne. Egyszerűen csak kurvára felbaszott, és valahol fájt, hogy azóta is minden csudajó, és még volt pofája azt gondolni, hogy engem már rég nem érdekelt az egész, még volt pofája megjegyezni, hogy ne írjam le, mennyire nem érdekel, még volt pofája azt feltételezni, hogy én vagyok az, aki szarik már az egészre, és fogalma sem volt, mennyire téved. Elkapta a kis szentimentális pillanat, és rögtön sajnálja, majd megy minden tovább a saját medrében, ez a lány kétlem, hogy képes lenne a gondolkozásra, kétlem, hogy úgy igazán magán kívül érdekelte valaha más is, ember, mindazok után, amikor épp az ágyán ültem, és a táskámban kerestem papírt, ő épp menetrendet nézett nekem, majd gyorsan lecsekkolta a fészbukot, és még képes volt úgy megnézni, mit írt neki az a selejt, hogy ott voltam előtte, még képes volt megnyitni az üzenetet, és gyorsan elolvasni, csupán nem hoztam szóba, mert fizikailag szarul volt, és voltam olyan hülye, hogy ez engem érdekelt. Még ÉN voltam a szar mindazok után, még ÉN védtem őt az emberek előtt, még ÉN vesztem össze azokkal, akik rosszat mondtak róla, még ÉN voltam az idióta, ostoba fasz, aki annyi mocsok után a jót igyekeztem látni benne, de be kell látnom, még ha azt is mondta, sajnálja.. persze, mindenkinek vannak lelkileg elgyengült pillanatai, amikor sajnál dolgokat, amikor vezekelne, amik másnapra túlnyomórészt el is múlnak.. még ha azt is mondta, sajnálja, be kell látnom, ha valaki, ő nem éri meg a vesződést. Ez a lány egy kolonc az emberek nyakán, ez a lány csalódást csalódásra halmoz, ezt a lányt nem érdekli, ki törődik vele igazán, ki akarja csak a jót neki, mert csak Ő létezik, Ő, Ő, és Ő, senki más. Játszik az emberekkel, csak arra képes, hogy hülyítse őket. Volt egy barátnője, aki törődött vele, akivel beszélt mindig, akit kicsit hanyagolt miattam, amire megkértem, hogy ne, akiről azt állította, hogy szinte az egyetlen, akit ha jól emlékszem, hét éve ismer, képes volt őt is faképnél hagyni, csakmert neki most így jó. Akkor én mit vártam? Persze, számított az, hogy hogy van, még ha azt is hitte, hogy telejsen hidegen hagy az egész, nem vagyok sajnos olyan ember, akit ha hússzor basznak át, huszonegyedszerre nem bocsát meg, bár olyan lennék, bár tudnék haragudni, úgy tartósan, úgy igazán, bárcsak ne lennék ilyen selejtes fos, akivel lehet szórakozni, akit átlehet vágni akárhányszor, bár tudnám őt is gyűlölni, mert megérdemelné már régóta, bár azt mondhatnám, hogy nem érdekel az egész, hisz ha így lenne, ezeket a sorokat sem írnám most, bárcsak könnyebb lenne attól, hogy tudom, most maximum sms-ben érhetne el, de a számom kétlem, hogy még megvan, így ott sem, és bárcsak egész egyszerűen eltudnám felejteni teljesen. De még Csillagszeműt sem tudom. Persze, nem érzek iránta már abszolút semmit, barátságot sem, mégis foglalkoztat az, hogy miért viselkedik így velem. Tényleg.. belátnám, ha rosszat tettem volna vele, abszolút, de egyszerűen egy rossz szavam nem volt rá. És nem köti le a gondolataim az, hogy mi baja, de mégis azért ha szembejut, csak-csak bánt. Ahogy a lány gondolata is bántani fog még hónapokig.  Pedig mikor szó nélkül letörölt skyperól, megfogadtam, hogy ha valaha ír, elküldöm a picsába, és most is megfogadnám, de úgysem menne akármennyire egy önző senkiházi is. És talán ez is csak közös tulajdonság bennünk.

Újblogosdi

No, megvan az új blog helye. Ide nem szeretném kiírni, olvas olyan is, akit nem igazán szeretnék, igazából a hiba bennem van, minden alkalommal nem az érzést érzem, csupán azt, hogy tudnám, de ugyanakkor minden alkalommal rá is kell jönnöm, szembesülnöm azzal, hogy hiába úgyis minden, mert vége örökre, örökre és örökre vége. Akkor pedig lépjünk ki végleg egymás életéből. A fészbukos blogolos csoportban majd módosítom azt a kis fájlt, ahol az új blogok vannak, oda szerintem úgyis bekerült kábé... mindenki, ha mégsem, akkor itt levélben esetleg lehet kérdezni, vagy kommentben.

De azért ne legyünk gecik, hogy ha blogolosok vagyunk, és kell a cím, oszt még én keresgéljek embert a komment után, no ;o

Oda még nem írok, a fennmaradt bő egy hónapban még ide, szóval a fészbukos módosítást sem sietem el, plusz még a blogspot sem tuti, új fiók kellett, mert a mostani blogspotos öhm sem "biztonságos", másik böngészőből művelném, hogy ne kelljen bosszantóan ki-be jelentkezgetnem gémélben, ha majd megváltozik, és még a blogol halála előtt, akkor írom ide is, oda is, fészbukra is, ffffffosni fogom az információt.

De lehet, hogy később wordpress lesz.

Vagy bloghu, még ha halálra is leszek kövezve.

Aztán vissza blogspotra, majd faszom az egészbe, és törlök mindent.

Énnemtudóm.

Mókázás a szájban

Megállapítottam, hogy aftám van, és gecire fáj. Ráadásul a metszőfogammal egy vonalban, szóval még meg sem oldhatom, hogy a másik oldalon rágok, mert impussibru, legszívesebben levágnám az ajkaim, és aftán meglássuk, ki a főnök.

Haha, aftán, mert afta, mókáztam. Alá is húzom, és kiemelem.

Sőt, meg is nagyobbírom a betűméretet, nehogy bárki lemaradjon róla.

Íííííígy ni.

Szeretem ezt az országot

:D:D mgémgMJFÉERKGÉERLGK

Hamari öregasszony

Olyan furcsán telnek mostanában a napok. Rengeteget alszom, akkoris főleg nappal, éjjel mintha gyorsabban telne az idő, alig beszélek valakivel, és nem is érzem úgy, hogy alkalmas lennék rá, egyszerűen csakúgy tengődök, fogalmam sincs, mivel megy el a nap, mit csinálok az alváson kívül, pislogok kettőt, és este van, még kettőt, és hajnal, de ez még jobb, mintha azt érezném, hogy szomorú vagyok, szóval elviselhető.

Ha valami nem fog hiányozni 10-20 év múlva, azok a fekete népviseletbe bebugyolált öregasszonyok 30 fokban. Én vagyok rosszul, amikor dől rólam a víz, azok meg tetőtől talpig feketében, hosszúujjúban, és szép nagydarab szoknyában. Miért.

 Itt meg egy mókás archer képszerkezet.

 

Nagypapa sniccerrel lovagol gólyán impotens váratlan kindertojást pénzelve

Csatlakoztam ebbe a Nagypapa tippjei, gyere velünk te is az első lépcsőfokra (huh) fészbuk csoportba, mert mókásnak találtam a nevét, ami mint kiderült egy tipp mixes csoport, és mégcsak nem is hasznos. Mindenesetre durva látni, hogy egyesek 50ezer forintokat tesznek fel, nyilván abból lesz a több lééé, de akkoris. Ember. Bár belegondolva lottóra is sok megy el egy évben, pedig igazából elég lenne évente kétszer egy teljes szelvényt, ha nyernie kell, úgyis megnyeri. Legalábbis valamennyire hiszek ebben, hogy próbálkozni lehet, és kell is, de ha nem neki kell épp elvinni, akkor nem ő fogja. Ugyanakkor mivan, ha a próbálkozások sorának jutalma lenne a nyeremény, és mivel nem tesz meg minden héten pár számot, nem fog nyerni? AKKOR MIVAN? Útállom tovább gondolni, mert előjön az ellentét, és előjön a mivan, ha, és fffuuu, levágom a gecifejem egy sniccerrel.

Szeretem a sniccerem, mindig mellettem van, olyan jó, hogy ilyen éles, és lehet vele vágni, és MINDENT szétvágok vele, ha lehetőséget látok arra, hogy vágjak, vágok, bár már mintha érezném, hogy icipicit gyengült a kezdeti lelkesedése, és ő már nem élvezi annyira (haha, először annyárát írtam, hhahahfkwhfkjwhge) a dolgok megduplázását, mint én, de azért még mindig baromi éles, és sniccerrel vágni élvezet, gyorsabban vág, mint a képzelet, meg minden ilyen.

Láttam egy 11 éves forma kislányt magassarkúban. Szerencsétlen úgy ment benne, mint a ló. Egyszerre sajnáltam, és tartottam megmosolyogtatónak.

Tegnap rám írt vallllaki, amin meglepődtem, mármint nyilván nem számítottam rá. Nem mondom, hogy hogy is mondjam, nem esett jól, noha igyekeztem tartani a két lépés távolságot, talán még tőlem is furcsa lett volna, ha rögtön úgy viselkedek, mintha puszipajtásság lenne, és minden hepi, de belül azért jól esett. Reggel válaszoltam, amiről viszont fogalmam sincs, megkap Lejárt az időkorlát, ó, drága blogol, szóval fogalmam sincs, megkapta-e, mert a telefonban látom a választ, de gépen nem, szóval passz, de ráírni meg izés lenne. De mondjuk úgyis fog róla tudni, ha nem is kapta meg. Ugye.

Lehet nézni gólyát webkamerán keresztül, ami a szomszédos faluban van, azon belül is a hozzánk közeli szélén, ha kilépnék a nyikorgó kapunkon, és balra fordulva elkezdenék sétálni, előbb-utóbb odaérnék. Ahogy mindenhová. De a gólyához közelebb. Itttt lehet nézni a jószágokat. Olyan kis simogatnivaló fejük van. Tuti dorombolnának közben, csak kelepelve. Majd kimegyek a mögöttük található szántóföldre, és integetek a kamerának.

Az írás közben rákerestem a nyikorgó kapura, és rögtön az impotenciát hozta ki, tökjó. "Merevedési zavarként kezdődik, majd lassan tábort ver a hálószobában az a hormonváltozás..."

Hát...

ott már...

nem......

ÁLLÍT SENKI SÁTRAT! HKWJFHWENLGWEKGJWKLG JWKEGLJWK LGJWL KGJW KLGJWEKLGJ WKL

Kaptam kindertojást, kettőt is, egyikben kocsi vooolt, a másikban meg egy ilyen szar, amibe ha belenéz az ember, úgy... egyrészt nem lát semmit abból, amit néz, másrészt szétszedi a látott dolgot több kicsi képre, és jjjuhú. Az utolsó bekezdés kicsit ovis volt, szóval eleresztek egy basszameget, és vissza is van állva a rend.

Mondjuk nem mondom, hoggggy az árának nem örültem volna jobbaan, mint egy kocsinak, meg egy szembaszónak, de ne legyünk anyagiasak, no.

GihihIIHRIHEIH

Amikor a blogol bejelentette megszűnését, aznap mosolygó, vidám, gyermeteg pofával mentettem le fészbukról egy képet, és vártam a délutánt, hogy az aznap érkező új elmebeteges főzős videót is betehessem ama mentettel együtt, de az érkező bloghus pofon elvette ettől a kedvem, szóval pótolnám.

GIGHIHIGHIGHHLHKÉKEÉGH

GIGHHEHEJR

( ennek már van másik része is, meg az első részből bakis parádés, szóval tessék megtekinteni )

Igazából erre rálehet mondani, hogy hasonlít a how to basic-re, de nnnem annyira, legalábbis nekem ez viccesebb. Nem vagyok az a mindenen felháborodós fajta, de a how to basic már nekem túúúúúllllépi nagyon a pazarlás határát, egy pontig vicces, de azért mégis, az étel az étel, ne tegyük már tonnaszámra tönkre.

Gondolatosdi

Sosem tudtam elképzelni magam a jövőben, nem tudtam elhelyezni magam egy állásban, egy körben, valahogy ha volt mellettem valaki, akit szerethettem, akkor ővele valamit, de csak magam nem. Mindig az motoszkált bennem, hogy az én végem magam fogom jelenteni, hogy én nem leszek öreg, én nem leszek korosodó, hanem majd egyszer veszem a bátorságot, és csakúgy megteszem. Igazából már meg is volnék vele, csupán mindig arra gondolok, mit okoznék ezzel a családtagoknak, mekkora fájdalmat hagynék magam után, és jóformán csak emiatt tartom magam. A tizenéves kor közepén az ember agya összezavarodik, ráeszmél dolgokra, kinyílik a csipa, egy kicsit megbolondul, és ha nincs ott valaki, egy barát, egy családtag, aki támaszként szolgáljon, talán ezért, vagy egyszerűen olyan típus, de ha ezt a kort nem megfelelően élik meg, kialakulhat valami, egy kapu. Persze vannak jobb napok, de összességében meghatározó egy hangulat. Mindig irigyeltem azokat, akik azt mondták, egyedül érzik magukat, de ott voltak nekik a többiek, a barátai, ismerősei, akikkel mindig volt programja, irigykedtem, amikor egy ilyen ember mesélt az élményeiről, majd megemlítette, mennyire egyedül érzi magát. Irigykedtem, tényleg irigykedtem, éreztem magamban az irigységet, miközben hallgattam, éreztem, hogy legszívesebben elsétálnék, hogy lépéseket teszek hátra folyamatosan. Hogy őszinte legyek, valahányszor buszra szállok, reménykedem abban, hogy egy kereszteződésnél belénk rohanjon valami, és pont ott, ahol én foglalok helyet, gyakran nem is tudom, reménykedem abban, hogy elkapok valami gyors lefolyású, végzetes betegséget, hogy történik valami, amiről nem tehetek, de mégis én valahol örülnék neki. Egyszerűen csak érzem, erőteljesen érzem, hogy belőlem nem lesz őszhajú bácsi, hogy vagy történik valami, vagy kezeskedem róla, hogy nem kell olyan sok évet várni arra, hogy kiszálljak. Egyszerűen csak érzem, hogy nekem itt nincs helyem, hogy én úgysem vagyok jó semmire, és úgysem leszek jó egy fellángoláson kívül senkinek. Sokat gondolok erre, jóval többet, mint kéne.

Az élet apró örömei, 575 forint apróm van, amiben csupán három öt forintos van, és nem nyomja szét a zsebem a rohadmányos pénztárca a sok fém miatt. 

Próbáltam kirakni a rubik kockát videó alapján, két perc után megpróbáltam szétszedni, hogy összerakjam egyesével a helyes színek szerint, majd tíz perc után azt is feladtam. Nem való ez nekem. Amikor csak két fehér hiányozna az első oldalhoz, ott mindig megáll a tudományom. Nem fér a fejembe, hogy a jó életbe lehet azt kirakni, mert ha forgatom, elmozdul egy másik, és aztán megint egy, a végén meg többet ártottam, mint segítettem a helyzeten.

MIÉRT 

A szembeszomszéd, ha jól látom... porszívózza a levágott füvet.

Lentebb látható cukcsy öngyújtót sikerült beszereznem. Még mindig utálom, hogy míg ez a rózsaszín mintásos darab 100 forint, addig a sima minimál 200, franc sem költ rá amiatt, hogy az sima, amúgyis miért raknak rá egy rózsaszín dínót (farkából ítélve valami olyasmi szeretne lenni), ami egy rózsát tart? Ez egy öngyújtó, ebből tűz jön ki, ez pusztít, ezen halálfejeknek kéne lennie, csontvázaknak, elszenesedett tetemeknek, kaszásnak, lángszórónak, döglött állatoknak, fekélyes sebeknek, nem rózsaszín, dagadt, rózsát tartó dinoszauruszoknak. De nem. A legutóbbin egy rakat eper volt, ezen meg dennó. Akkor már legalább egy égő házat rakjanak rá, hogy ha hülye vagy, ez lesz a vége, nem az, hogy elmész epret szedni, vagy rózsát kapsz egy rózsaszín őshüllőtől, aminek egy levél áll ki a fejéből. Lehet, hogy egy újfajta pokémon.

Nyuszi ül a buszban, rákkal kocogtatva

Láttam buszról nnnyuszit. Szerencsére épp csak baromi lassan tudtunk menni a kitűnő földút miatt, és jól szemügyre vehettem, ugrándozott, keresgélt a fűben, majd mikor észrevette a buszt leült, elülső lábait kitámasztotta, hátrahúzta a füleit, és megmerevedett. Én sosem merevedek meg, ha látok egy buszt. Mármint se teljes testtel, se máshogy, be is baszna, ha valami buszfétisem lenne, és amikor felszállok egyre, össze is kenem magam. 

Vajon van olyan, hogy buszfétis? Tuti, hamár létezik . . . METROSZEXUÁLIS!!!! HAHA! Nemrég olvastam valahol egy vicces kedvű fórumozótól, hogy felizgult a metróban, mert metroszexuális, nem tudtam, hogy üljek le egy Sas kabaré elé, mert egy ilyen után az maga a móka fellegvára, vagy kövessem le az IP címét, és foggal harapjam el a torkát. Nem tudom, mi mással haraphatnék.

Ettem rákot. Ki volt rántva. Hal íze volt, nem tudom, mit vártam, gondoltam, úgysem ettem még ilyesmit, és kértem kettőt, olyan íze volt, mint annak a halnak, amit kifognak, mármint nem mintha lenne az erdőben, és felüvöltene egy vadász, hogy NÉZD, OTT EGY HAL, HAMAR, LŐDD LE, és rámutatna a vergődő szerencsétlenre, aki indokolatlanul fák között van, és épp fuldoklik, szóval olyan kifogottra, amit nem boltban kapsz, hanem rokon, ismerős, te fogod ki, na, olyan, kicsit érezni rajta a vizet. Én legalábbis egyszer ettem ilyen fogott halat, és éreztem rajta a vizet, a kinti vizet, nem veszek többször kirántott rákot.

A buszon előttem hárommal ült egy lány, mindig forgott, és forgott, majdnem tarkón vágtam, és ráüvöltöttem, hogy TE MÉGIS MIT FOROGSZ, de nem tettem meg, elvégre kedves vagyok, kár, hogy nem volt rajtam napszemüveg, ami sosincs, mert nincs, volt, elevsztettem, hopp, de ha lett volna, hihette volna azt, hogy őt nézem, és mondjuk el is alszok napszemüvegben, folyamatosan előre van fordulva a fejem, ő hátranéz, "nézem", előrefordul, ismét hátra, "nézem", megint hátra, rám mosolyog, továbbra is csak "nézem", negyedszerre is hátra, magára mutat, hogy őt nézem-e, mint valami cseszett szar filmben, épp akkor fékez a busz, és indul el újra, amitől kicsit előrebukik a fejem, majd vissza, és arra keltem volna, hogy már az előttem lévő ülés támláján támaszkodva beszél hozzám épp megjegyezve, milyen kiváló hallgatóság vagyok.

De nem így történt.

Összefutottam Csillagszeművel, az osztálytársaival vonult valahová, nevettek, amikor megláttak, befejezte a kacajt, és mosolyogva köszönt, de nem olyan "helóóósziaaa" féle mosolygós hangsúllyal, inkább olyan "köszönök, mert csakcsak illik" féle mosolygós hangsúllyal, én nem tudom, mi baja, mindegy is.

Fősuliról ismerek egy csajt, de nem szeretem a csaj szót, egy lányt, akivel köszönünk egymásnak, és csokkolom, amikor szállt le, megkocogtatta a vállam, és elköszönt, merthogy az ajtó előtt ültem, meglepődtem, mert kábé sosem beszélgetünk, csak ha nem volt hely régebben, és együtt jöttünk, akkor leült mellém, de amúgy nem, köszönni sem mindig köszönünk, mert van, hogy nem vesz észre, nem néz rám, amikor száll fel, én meg nem vagyok az a fajta, aki ilyenkor ráköszön valakire, pedig észrevehetőnek észrevehető vagyok, ha egyenesen ülök, majdnem a lapockámnál érzem a busz ülésének tetejét, szóval ha engem nem vesz észre valaki, akkor senkit, de mindig nézem a szemét annak, akinél nem tudom, hogy most köszönjek-e, vagy sem, és ha rám néz, akkor ráköszönök, demondjuk neki köszöntem volna, mert váltottunk már pár szót, akkor meg illlllllik, de a vállát akkorsem kocogtatnám meg, hogy elköszönjek, örülnék, ha háttal ülne ilyenkor nekem olyasvalaki, mint ő, és nem kéne azon filóznom, hogy ha felszálláskor köszöntem, elköszönjek-e, mert nem beszéltünk a kettő közt egy szót sem.  

Duzzadó hívások

Szeretem, amikor megduzzadnak a golyóim. Mármint vannak ilyen illatosító golyók, amik vízre megduzzadnak, és olyan jó így lesni, ahogy a kis összeaszott izék teleszívják magukat vízzel, és báng.

Valahányszor meg kell adni telefonszámot valahol, hogy küldjenek visszaigazolást, vagy valamit elfelejtem, hogy 30-as vagyok, és 70-esen adom meg a számom, imádhat engem az, aki ilyenkor kapja az sms-eket. Egyszer kéne küldenem neki sms-t, hogy bocsmá, tegnap is észrevettem, hogy egy oldalon fél éve kábé 70-es szám van megadva, bár kétlem, hogy az küldött bármiféle sms-t, de sosem tudhatom. Így meg pláne nem. 

Idős ruha doktornak öltözve

Utálom ezt, egyik nap már-már nyári napot idéz a hőmérséklet, másik nap meg elő kell venni a vastagabb pulóvert. Bár én mindig a vastagabb pulóverben járok, ha szükség van valami plusz ruhadarabra, a vékonyt nem szeretem, ha meg meleg van, csak felhúzom az ujját, és máris pompás minden, a cipzárt amúgysem húzom össze soha, nem mondanám, hogy változatos a ruhatáram, persze nyilván, ha mosásban van a vastagabb pulóver, kénytelen vagyok pár napig hordani a másikat, de amúgymeg inkább azt, és farmerből is egyet, mert annak a dereka rendben van, nem olyan újabb fajta, vagy nem is tudom, régebben minden farmernak jó volt a dereka, most mintha cél lenne az, hogy kint legyen az ember ülepe belőle, ami meg jó, annak megvan az ára is. Ingekből is van 2 kedvenc, amit hordok, a többi meg megmarad arra az esetre, ha a két kedvenc épp nem elérhető.

Örülök is, hogy nem vagyok az a ruházkodós típus, csak az agyamra mennék, ha elkezdenék válogatni minden alkalommal.

Szóvalhogy eredetileg csak megakartam jegyezni, hogy ennek a hőmérsékletingadozásnak a fejem látja kárát, de gyógyszerrel sem akarom állandóan tömni magam, szóval most tűrök.

Elkezdtem múlthéten egy új sorozatot, hurráhurrá, bár ez most nem olyan leterhelő, lévén, hogy összesen nyolc rész, egy epizód pedig húsz percet vesz el az ember életéből. A young doctor's notebook címen fut, ez a nyolc rész már két évadot jelent, és valószínűleg ez ennyiben is marad, mindenesetre kellemes kis kikapcsolódást nyújt, első blikkre, és az első rész alapján úgy érződhet, hogy dominál benne a fekete humor, ami ugyan belengi a két évadot, mégis előtör mellette a dráma, a főszerepet Daniel Radcliffe foglalja el, akinél örültem, hogy nem láttam rajta Harry Potteres megmozdulásokat, elvégre, ha valaki sok éven át alakítja ugyanazt, megmaradhatnak berögződések, de sikerült kikerülnie azokat. Bár a HP utolsó részé...nek az utolsó részét sem láttam még, szóval inkább úgy mondom, hogy nem hozott semmit a Harry Potter első hét és fél részéből. Hat és fél. Enni viszont az első két rész alatt nagyon nem ajánlott.

Sztoriról röviden, egy frissen diplomázott orvost felkérnek, hogy vezessen egy semmi közepén fekvő kórházat, mindez idősebb kori énje visszaemlékezései alapján alakul, akivel olykor párbeszédeket alakít ki.

Fura, mert a Walking Deadben trancsírozzanak szét ezer zombit, az nem hat meg különösebben, de ha egy műtétet mutogatnak egy sorozatban, egy filmben, ott megtud rendülni a nyugalmam.

Walking anyu kártyával fizet

Vége az Így jártam anyátokkalnak. Végre. Az utolsó évad valahogy itt sem volt az igazi, ahogy az Office-nál sem, aki nem bánja a spoilereket jelöljön, kicsiny fehér betűk következnek, mmmi az, hogy kinyírták anyut? De tényleg, ember, értem én, hogy Robin és Ted forever, de miért kellett ennyire sorsszerűre csinálni az egész anyuka itt is felbukkan, ott is dolgot, ha a végén fogja magát, és meghal, aztán Ted csakcsak Robin mellett köt ki? Ezt most befejezem, mert kurvára barátok köztösnek érzem az utóbbi pár mondatot, mindenesetre hamár az utóbbi két évadot belengte a melankólia Marshal apjának halálával, Barney drámázásával az ő apjával, legalább a vége lehetett volna normális, nem pedig nézőt tökönvágós, hogy nesze, megkaptad anyut, erre vártál kilenc éven át, de azér t a végére kinyírjuk, nehogymár várjanak folytatást a kis buták.

A Walking Dead évadzárót is az imént végeztem ki, és bbbaaasssszák meg, hogy megint húzzák az ember agyát, és várhatok szeptemberig.

Imádom, amikor a boltban előttem van egy idősebb emberi lény, aki kártyával akar fizetni. Az eddigi ilyenek során az esetek 90%-ban nyomtak el valamit, mert nem, nem lehet belegondolni, hogy talán nem olyan a szemem, talán nem tudom már az ujjaim sem irányítani, talán elfelejtek dolgokat hirtelenjében, nem lehet kivenni automatából, dehogy lehet, álljunk be a sorba, majd ott szenvedünk 10 percig, majd felbasszuk a pénztáros agyát is, aki már egyre nyomatékosabb hangvétellel szól rá az adott öregre. És nem is az, van nekem időm kivárni, meg szerencsétlen, szimplán nem értem, miért nem lehet belátni, hogy talán inkább készpénzzel kéne fizetni, mert a modern technika csak összezavar. Mindig kikerekedett szemekkel nézek rá, és lejátszom a fejemben a Placebo szövegrészletet.

someone call the ambulance there’s gonna be an accident

A pallós, réka feljött szkájpra. Február végén beszéltünk utoljára, igazából tök jól elvoltunk, mókából szerkesztgette a képem, majd másnap nem jelentkezett, harmadnap sem, egészen március végéig, amikoris láttam fellépni, majd eltűnni, és az imént újra, de mikor néztem a partnerlistát, már törölve is voltam. Inkább basz fel, mintsem elszomorítana, eleve fel tudom hergelni magam, ha valakivel elbeszélgetek, nincs marakodás, nincs semmi, majd egyik pillanatról a másikra szarik a fejemre, márcsak azért is, mert összezavar, és magamat okolom. Persze ezesetben nem, mert tudom, hogy milyen, hogy miképp gondolkozik, és lássuk be, ha összességében nézzük, ő inkább volt időpazarlás a felelőtlenségével, a gondolkodásmódjával, az egész lényével.

Kedden a buszon volt egy kopasz férfi, akinek vonalkód volt a tarkójára tetoválva, mint a Hitman című filmben, illetve ahonnan jobban lehet ismerni a jellegzetes névjegyet a videojátékban, a film az... megbukott.  Remélem, beül majd a moziba, amikor elkészül az új része a filmnek. 

Nő a szőr a tetoválásoknál? Mármint ott mégiscsak a bőrbe szúrkálnak, vésnek, karcolnak, vágnak, festenek, ha a férfi megunja a tetoválást, növeszthet hajat, vagy az úgy ott is marad? Amikor a gyrososnál vártam, akkor egy srác jött be kitágított fülekkel, tágító nélkül, ami eleve... pompás látványt nyújtott, és teletetovált arccal, egyszerre nem értem az ilyen embereket, és irigylem őket, hogy bazdmeg, ő az arcára tetováltatott, mert úgy tartotta kedve.

Hazafelé haldokoltam a fejfájás okán. Ráadásul a bunkó sofőr volt. Furcsa, hogy ha valakiben benne van a kicsiny hatalommánia, legyen egy szerencsétlen buszsofőr is, kitudja élni. Rászól mindenkire, csináljon akármit, jó, hogy a síró csecsemőre nem. Értem én, hogy szar lehet 2,5 órán át vezetni a buszt, miközben el kell viselni a ricsajt, és engem is szar lehet nézni, ahogy az előttem lévő ülésre dőlve próbálok hunyni csak 5 percet, hogy gyorsabban teljen az idő, miközben neki vezetnie kell, és figyelni az utat, de mégis olyan alapvetőnek tűnik a kedvesség, az a nagyon minimális emberszeretet, hogy ha várni kell egy helyen, akkor vár, mert különben előre csúszunk, és lekésik a buszt a gyárban dolgozók, nem dudálni nekik, ha már rohannak a buszhoz, mert előbb értünk be, mégis milyen nehéz betartani egyeseknek.

A gyrososnál szeretek lenni, elbeszélgetni a... mik ők? Eladók? Büfések? Szóval az ott dolgozókkal, csak nem mindig értem, mit mondanak az ilyen-olyan zajok miatt. Legutóbb is elfutott 10 sor párbeszéd, mire rájöttem, hogy a cigányokról beszélgetünk. 

Tegnap este írtam levelet a bloghunak Zsani blogjával kapcsolatban, hogy megoldható-e az áttétel, ma délután pedig láttam is online a blogját, harmadik kattintásra már blogos volt. Nem tudtam, jó ötlet-e áttetetni, mert egyrészt nem akartam, hogy az ott leírt gondolatai, írásai a semmibe vesszenek, másrészt nem tudtam, milyen lesz ismét olvasni őket. Jó volt megint futtatni szemeim a bohókás írásain, olyan volt, mintha tegnap történt volna, mintha az olvasás befejezése után már írhattam is volna rá, hogy áttetettem a blogját, örüljön, viszont ezt már nem lehet. A legnehezebb, amikor elvesztesz valakit, aki fontos volt neked, akit szerettél talán az, amikor szimplán megosztanál vele valamit, amikor hallasz egy zenét, látsz egy filmet, amiről tudod, hogy tetszene neki, és annyira vágynál rá, hogy megmutathasd neki, de tudod, hogy erre soha de soha, amíg élsz nem kerülhet sor, csinálj akármit is. Amikor belegondolsz, hogy akármi történik veled, jöjjön bármi, bánat, vagy öröm, nem lesz alkalmad megosztani vele. A legnehezebb beletörődni abba a szóba, hogy soha. És idén lesz három éve, hogy eltávozott, már nem gondolok rá annyiszor, de borzasztóan nehéz arra gondolni, hogy egyszerűen csak nincs többé. Bizonyos szempontból, önző mód magam nézve nem volt a legjobb ötlet áttetetni a már szüneteltetett blogját, hogy ismét beleolvashassak, de gyűlöltem volna magam, ha eltűnik a föld színéről, és én nem tettem semmit.

És a rohadt blogos költözős dolog ellenére percenként frissítgettem az oldalt, fent van-e még, jó volt ott látni a nevét. Aztán eltűnt, és soha többé...

KHfkjehgfw

Szeretem, amikor valaki elkezd egy szót, de félbeszakítja magát, és inkább mond egy ritkább szinonímát, hogy okosnak tűnjön, emiatt csak csupán ostobábbnak hat.

A budiszörny

Vizelés után (fontos, hogy után) megpróbáltam odaérinteni a homlokom az előttem lévő csempéhez a wc fölött, aminek a következménye az lett, hogy valami irgalmatlanul bebasztam a fejem, és majdnem belezuhantam a budiba. Ha jobban elvesztem az egyensúlyom, és beletenyerelek a vécébe, szerintem levágom a fél karom, aztán pedig megölöm magam, mert nem akarnék hiányzó végtaggal élni.

Folytassuk együtt a megkezdett zaklatást

Nem tudom, hogy ezzel a hívogatással, míg fel nem veszed, és az egy órán belüli négy sms-el, hogy menj el, szavazz ránk történettel nem árt-e többet magának a kormány, mint segít, elég idegesítő, és agresszív, visszaküldtem egyet én is belecsempészve egy alig észrevehető faszfejt, hátha, hááátha valaki elolvassa a gépen, már ha fogad egyáltalán esemest, de rá 10 percre megint küldték, remélem, az is tervezett volt, nem személyre szabott, de tényleg, tééényleg miért kell. Szóval ki az, aki kételkedett magában, nem tudta, kire nyomja a kis ikszet vasárnap, majd megkapta az sms-t, még gondolkozott, megkapta a másodikat, a harmadikat, magába nézett, hogy milyen jó választás lenne, hisz ennyit költenek kibaszott sms-ekre, de a negyedik, az már meggyőzte? Mi a faszt gondolnak, ha kiküldenek ennyit, akkor inkább veszik kedves figyelmeztetésnek az emberek, mintsem agresszív fellépésnek? És most nem egyik-másik ellen-mellett szólok, csak ebben az egész sms-ben nem látom a logikát, és az egész hívogatásban sem. Hívjanak egyszer, aki felveszi, felveszi, aki nem, nem, nem kell addig nyomni, amíg végre nem kapnak választ. Holnap meg majd jön megint az sms, hogy "Ugye ránk szavaztál?"?

Komolyan agyfaszt kapok ezektől.

Ja nem, azóta már jött megint, szóval már ötször sikerült megkapnom ugyanazt. Remélem, estig még hússzor, plusz ötször fog hívni Varga Mihály.  

Superstan blogol

Elég pofátlan dolognak tartom, hogy valahányszor frissítem a kezdőlapot, arcon köp a bloghu, folyamatosan sürget, holott nyilván máshogy is megoldhatták volna ezt, kiírhatták volna hírbe, vagy egy külön rublikába, de nnnem, az az ablak mindig előjön, hogy igenis tudd, 59 nap, és annyi a szeretett blogszolgáltatódnak, de nyugi, itt a totál személytelen bloghu.

Sosem viseltem túl jól a változásokat, szerettem a megszokott kis világomban létezni, amikor anno' megszűnt a Danubius, még annak a búcsúzását is megkönnyeztem, holott csak egy műsort hallgattam hébe-hóba, a blogolon pedig mégiscsak öt és fél évig osztottam meg az agymenéseket, hol booorzasztóan szánalmasan, hol poénosan (próbálkozva), ezalatt pedig sok embert ismerhettem meg, sok ember életébe nyerhettem egy falatnyi betekintést. Én az a fajta vagyok, aki ha tudja, hogy több bolt esik útba, és több terméket kell megvásárolnia, akkor nagy az esély rá, hogy nem vesz meg mindent egy helyen, csak azért, hogy lássa az adott boltban a megszokott eladókat, és szimplán nem tudom, mit fogok érezni, amikor már nem nézhetem meg a blogolon, van-e új bejegyzés a kedvencektől, vagy van-e valami ostoba kalamajka az üzenőfalon, mert akármennyire is kettéfejeltem volna az asztalt, amikor megírtam egy hosszadalmas bejegyzést, majd csodásan elbúcsúztam tőle, amikor elfelejtettem vágólapra menteni, és lejárt az időkorlátom, akármennyire is szar és elavult volt sok dologban a blogol, csak megszerettem az emberek miatt.

És meg kell, hogy említsem Zsani már bezárt blogjait. Mindaz, amit írt, mindaz, amit alkotott, egy gombnyomásra fog a semmibe veszni, és borzasztóan gyűlölöm, hogy újabb nyoma fog eltűnni annak, hogy ő egyszer létezett.

Nézegettem blogszolgáltatókat, hol lenne a legjobb, és asszem, hogy a blogspot mellett teszem le a voksom, bár erősen kétlem, hogy olyan sűrűn lesznek bejegyzések, mint itt voltak, aztán szépen lassan elhanyagolom örökre, mert nem lesz ott a bugyuta, gyerekes blogszolgáltató kinézete, és nem lesz ott úgy, olyan intenzíven senki. Mindenesetre bízom benne, hogy előszöris megtanulom gyorsan kezelni a sablonozását, másodszor, hogy az oldalt található linkeket egytől-egyig átírhatom másik blogra, és néha rájuk tudok majd kattintani újdonság reményében.

Nem tudom, hogy így, tudván, hogy közeledik az egésznek a vége, mennyire lesz kedvem folytatni a hátralévő két hónapban, de azé' igyekszem hozni az alpári színvonalat.

GQEMG,EÉQWLGMKQLÉMHQ

Bezár a blogol júniusban?

Ok, megölöm magam.

dmkdektrww4u38u33

Elkezdtem az Archert, és ez vicces ez. Próbáltam keresni vicces videót róla, csak így egy-egy jelenet önmagában nem tűnne annyira mókásnak, amikor még régebben comedyn láttam ajánlót róla, tartottam tőle, de tegnap jobban utána is kutattam, és tettem egy próbát.

Persze az is számított, hogy comedyn szinnnnkkkkkronosan láttam az előzetest, ahol a főszereplő hangja kicsit james bondosra veszi a figurát ezzel tönkrebaszva az egészet, oké, hogy titkosügynök, de bazmeg és bazmeg, hogy ... mindegy, nem is kezdek bele a régi dalba, a lényeg, hogy nagyon bírom, ahogy az eredeti szinkron feltudja emelni a hangját amolyan "megbotránkozósan".

gmwlégmwg

Milyen furcsa belegondolni, milyen döntéseket hoztunk meg az életünkben, aminek következtében most ott vagyunk, ahol. Ha még régesrég általános suliban nem haverkodom össze azzal az osztálytársammal, ha ez nem történik meg, ő nem ajánl nekem egy interneten is játszható, san andreas multiplayer nevezetű játékot, ha nem próbálom ki, nem haverkodok össze egy másik gyerekkel, és akkor ő nem linkeli be nekem a szívszerelme blogolos blogját, akkor pedig nem jön meg a kedvem hozzá, plusz még új volt nekem az egész internet dolog, és furának tartottam azt, hogy az agymenéseim eképp publikálhatom a net világának. Plusz, ha az egyik osztálytársam nem szarja össze magát, és nem szökik el pestre, lehet, hogy nem lett volna témám különösebben, és hamar ráunok az egészre, ha hamar befejezem, nem ismerem meg Csilalgszeműt, és akkor nem megyek Gyöngyösre. És ha hamar befejezem, nem ismerem meg Zsanit, és akkor talán nem lenne ennyire sötét a lelkivilágom, és talán nem lenne ennyire pesszimista a gondolkodásmódom. Sőt, ha mégjobban visszaakarnám vezetni, akkor ha nem zár be az ovi, nem megyek suliba, mert egy évet még maradnom kellett volna, csak már megvolt a kellő kor, akkor pedig nem kerülök abba az osztályba, és a többi, és a többi. Persze hosszasan töprengeni azon, mi lett volna, ha, teljesen értelmetlen, úgysem változtathatunk azon, ami már egyszer véget ért, és akármennyire is hiányzik egy adott állapot a múltból, az csak egy szép emlék marad, de vajon, ha ezerszer születünk meg újra, ezerszer is arra kanyarodunk-e, amerre azelőtt, vagy ígyis-úgyis ugyanazon döntéseket hoztunk volna meg? Talán, ha tíz éve, három hónapja, és 5 napja tíz perccel később lépünk ki a házból, másabb életünk lenne-e most?

The purest forms of life

Our days are never coming back

The cannons of our time

Our days are never ever coming back

sklhmsdhlmklh

Úáőóú! Icc gúd for jú

És aki nem ismerné eme remek videósorozatot: