Vége az Így jártam anyátokkalnak. Végre. Az utolsó évad valahogy itt sem volt az igazi, ahogy az Office-nál sem, aki nem bánja a spoilereket jelöljön, kicsiny fehér betűk következnek, mmmi az, hogy kinyírták anyut? De tényleg, ember, értem én, hogy Robin és Ted forever, de miért kellett ennyire sorsszerűre csinálni az egész anyuka itt is felbukkan, ott is dolgot, ha a végén fogja magát, és meghal, aztán Ted csakcsak Robin mellett köt ki? Ezt most befejezem, mert kurvára barátok köztösnek érzem az utóbbi pár mondatot, mindenesetre hamár az utóbbi két évadot belengte a melankólia Marshal apjának halálával, Barney drámázásával az ő apjával, legalább a vége lehetett volna normális, nem pedig nézőt tökönvágós, hogy nesze, megkaptad anyut, erre vártál kilenc éven át, de azér t a végére kinyírjuk, nehogymár várjanak folytatást a kis buták.
A Walking Dead évadzárót is az imént végeztem ki, és bbbaaasssszák meg, hogy megint húzzák az ember agyát, és várhatok szeptemberig.
Imádom, amikor a boltban előttem van egy idősebb emberi lény, aki kártyával akar fizetni. Az eddigi ilyenek során az esetek 90%-ban nyomtak el valamit, mert nem, nem lehet belegondolni, hogy talán nem olyan a szemem, talán nem tudom már az ujjaim sem irányítani, talán elfelejtek dolgokat hirtelenjében, nem lehet kivenni automatából, dehogy lehet, álljunk be a sorba, majd ott szenvedünk 10 percig, majd felbasszuk a pénztáros agyát is, aki már egyre nyomatékosabb hangvétellel szól rá az adott öregre. És nem is az, van nekem időm kivárni, meg szerencsétlen, szimplán nem értem, miért nem lehet belátni, hogy talán inkább készpénzzel kéne fizetni, mert a modern technika csak összezavar. Mindig kikerekedett szemekkel nézek rá, és lejátszom a fejemben a Placebo szövegrészletet.
someone call the ambulance there’s gonna be an accident
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése