Stíröl a gázos bűntudat

A buszon tavaly elkezdett egy szebb lány rám-rám pillantani, tegnap elém ült, és a telefonja előlapi kamerájával nézte magát pár másodpercig, mikor odapillantottam, épp stírölt, szerettem volna átkarolni, és kitörni a nyakát, mert mi a fasz már, komolyan.

Véletlen olyan öngyújtót vettem, amiben van minilámpa, örömömben blogoltam is egyet tegnap egy értelmetlen képet.

Az öngyújtóból kiszökő gáz olykor bódít, persze nem a legmagasabb fokozatra állítom a szerkezetet, és nem művelem percekig, de olykor jó tud lenni.

Nem sokra rá felszállt egy volt osztálytársam, akivel annak rendje-módja szerint átbeszéltünk, kivel-mi lett, és ehhez hasonló dolgok, meglepődtem magamon, mennyire köcsög vagyok, mert persze rugdosok jobbra-balra, nyilván úgy, hogy azt higgye az ember, mindössze viccelek, és az esetek többségében ez így is van, noha a kinézetre sosem teszek megjegyzéseket, találok magamnak mindig elég okot arra, hogy beszóljak, mint ahogy tegnap, és persze, nevettünk, ő sem az a fajta, aki felháborodna mindenen, de sikerül mindig túllépnem a határt, még ha nem is éreztetik velem. Szeretem néha azt gondolni magamról, nem vagyok én olyan szar, hogy szorult belém jóság, elvégre szeretek nevettetni, szeretem, ha valaki olyat sikerül, akinek azelőtt rosszabb kedve volt, és mindig úgy vagyok vele, hogy ha csak egyszer sikerült egy ember arcára őszinte mosolyt csalnom, még ha 10 év alatt is, már nem volt hiábavaló a bármiféle kapocs, ugyanakkor be kell látnom, ahogy telnek-múlnak a hónapok, az évek, én egyre nagyobb rohadék leszek, egy szemétláda vagyok lelkiismerettel, lehetne ennél rosszabb? Ha én ilyen lettem, és talán még ilyenebb leszek, akkor egyszerűen nem akarok lenni.

Furcsa lesz holnap Gyöngyös. Csillagszemű miatt is, aki idén már Pesten tanul nem érzek már iránta nem is tudom... két éve semmit, mégis valahányszor fent voltam, kicsit vártam, hogy összefussunk, valahányszor elmentem az iskolája mellett, ami amúgy is útba esett, vártam, hogy épp kint beszélgessen előtte, és köszönjünk egymásnak, valahányszor a buszon ültem, és vártam, hogy útnak induljunk, vártam, hogy felbukkanjon, mert az ő busza is onnan indult, ahonnan az enyém. Szimplán szerettem volna látni, jó érzéssel töltött el, hogy ott van, hogy válthatok vele pár szót, noha már borzasztóan ritkán beszélünk, kábé félévente váltunk három szót, de mégis jó lett volna.

Furcsa lesz holnap Gyöngyös az emlékek miatt, gyűlölni fogom, hogy a busz azon az úton visz végig, hogy belátok majd az állatkertbe, hogy ha elfordítom a fejem, látni fogom a tevét és a lámákat, hogy ugyanazon úton fog cipelni magában a busz, amin közösen mentünk végig, és imádkoztam, hogy szeresse azt a kisvárosi állatkertet, hamár reggelről felcseszték az agyát. Nem fogok tudni nem az egészre gondolni, miközben bandukolok az utcán és látom azt a járdát, amin sétáltunk, a rikító rózsaszín házat, a borostyánnal befuttatott falat vagy a padokat, ahol megpihentünk. 

Furcsa lesz holnap Gyöngyös, mert borzasztóan fogom utálni minden négyzetméterét és magam. 

Középiskolás didik új faszkalapot birtokolnak

Örülj, Csilla.

Valahogy irigykedve nézem a középsulisokat, ahogy szenvednek, amiért elérkezett a szeptember, és ismét menni kell, baromi furcsa, hogy 3 éve érettségiztem le, ballagtam el, teljesen olyan, mintha pár hónapja történt volna, három éve annak, hogy az osztálytársaim 90%-át utoljára láttam. 

Pénteken pedig irány Gyöngyös dolgokat lerendezni, meg satöbbi, nincs sok kedvem ismét szembesülni ezzel-azzal, de ha halogatnám, csak rosszabb lenne, szóval hajrá. Ismét hétkor kelés, ismét zötykölődés a buszon hatvanig, ismét várakozás morning sóval a fülemben a csatlakozásra, ismét látni az életunt embereket, akik úgy járnak-kelnek a buszpályaudvaron, mintha már meghaltak volna ezer éve, és csak a szellemüket látnám fizikai formában.

Egyszer, mikor kicsi voltam, elénekeltettem mamámmal az add ide a didit című fenomenális slágert, nem tudtam, mi az a didi, de így is tetszett az előadása.

Az egészségem nem 100%-os, szerintem egészségrákom van. Az egészség egy baromira faszkalap szó. A faszkalap is. 

Minden szó szar, új szavakat akarok. 

Klwtopwiegsdg.

Pincsikutya jóformán csak enni kel fel, meg a dolgát elvégezni, félek. Nem láttam csóválni már mióta, persze így legalább "felkészülhetek" arra, ami hamarosan attól tartok, bekövetkezik, de akkor is szar így látni szegényt. 

Amikor lesz valamim, ami addig nem volt, természetesnek érzem a jelenlétét, és rögtön azt kezdem gondolni, minden háztartásban van, volt ez így az internettel annó, vagy a nyomtatóval. A nyomtató elbaszódott, már nem érzem, hogy mindenhol van. 

A birtoklás fura dolog.

Az orbit meg szar.