Mah.
I hope I'm not my only friend
Citrom
2015. március 16., hétfő
A citromail küldött egy e-mailt a fiókomra, hogy 90 napja nem léptem be, és szíveskedjek ezt megtenni, ha nem akarom elveszíteni azt.
Ok.
Megvolt a temetés, évek után láttam apám, szerintem volt benne egy kis alkohol. Papa nem jött el, borzasztóan lerobbant, valószínűleg napokon/heteken belül követi.
"Bárcsak sajtosroló lehetnék"
Ok.
Megvolt a temetés, évek után láttam apám, szerintem volt benne egy kis alkohol. Papa nem jött el, borzasztóan lerobbant, valószínűleg napokon/heteken belül követi.
"Bárcsak sajtosroló lehetnék"
Ok.
2015. március 11., szerda
Tömés után még mindig gecire fáj a fogam, ha nem jobban. Ahogy elolvastam az interneten a dolgokat, az érzékenység még akár egy hónapig is elnyúlhat, mrie megszűnik, szóval a rossz hír ez, a jó hír pedig, hogy nem kell többet aggódnom a jövőm miatt, mert én ma megölöm magam.
Benzint vizelő harry potter izlandra úszik.
2015. március 10., kedd
Harry Potter maraton befejezve, végre .... nem tudom, mi van végre, akartam írni valami végrét, de nincs végre.
Nem is tudom, néha
néha nem is tudom.
Holnap viszont fogorvos, mert már az ivásra is képtelen vagyok pár napja, annyira belevág a hidegre, ami ráadásul nem is hideg, szimplán szobahőmérsékletű, hogy beszarok, inkább esne le a karom.
Kérlek, ne essen le a karom.
Szerintem fográkom van.
Inkább nem szeretném, ha leesne a karom.
A karom nem tudja fixálni a fogorvos.
Bár akkor lehetne robotkarom.
Majd megtetszene a dolog, és a többi végtagom is pótolnám.
És a péniszem, mert miért ne.
Savat hugyoznék.
Vagy olajat.
Vagy benzint.
Vagy vazelint.
Egy két lábon járó vazelinautomata lennék.
Vagy egy benzinkút, és minden kocsis könyörögne, hogy dugjam meg a járművét.
Pénzt kérnék érte.
Meggazdagodnék.
Akarok egy benzinvizelő robotpénisz 2015-öt.
Az egyik fa dezodorra ráírták, hogy new, a másikra nem. Így már nem is kell.
Unalmas már számomra is az, hogy jár az agyam.
Ha épp pillanatnyilag jól is érzem magam, mindig eszembe jut, hogy de nem, mert van ez, és van az.
Pedig néha úgy oké vagyok, de mindig, minnndigmindigmindig beüt, hogy tévedés, mert csak én azt gondolom, hogy most minden oké, de közben meg égerlégkeléger.
Szeretnék tényleg egyszer csakúgy elindulni. Úgy, hogy tényleg ne számítson semmi, csak fogni a kis személyim, a kis pénztárcám, és menni. Nem gondolni a következményekre, hogy egyszer haza is kell térnem, hetekig, hónapokig bolyongani az országban, európában, büdösen, mint a dög, éhesen, mindenhogy. Ha úgy vesszük, szlovákiába még 20 perc alatt ki is érnék gyalog. Onnan meg már egy köpés kanada.
Bírom kanadát.
Izlandot jobban.
Megtanulok úszni, és kimegyek Izlandra meghalni.
Nem is tudom, néha
néha nem is tudom.
Holnap viszont fogorvos, mert már az ivásra is képtelen vagyok pár napja, annyira belevág a hidegre, ami ráadásul nem is hideg, szimplán szobahőmérsékletű, hogy beszarok, inkább esne le a karom.
Kérlek, ne essen le a karom.
Szerintem fográkom van.
Inkább nem szeretném, ha leesne a karom.
A karom nem tudja fixálni a fogorvos.
Bár akkor lehetne robotkarom.
Majd megtetszene a dolog, és a többi végtagom is pótolnám.
És a péniszem, mert miért ne.
Savat hugyoznék.
Vagy olajat.
Vagy benzint.
Vagy vazelint.
Egy két lábon járó vazelinautomata lennék.
Vagy egy benzinkút, és minden kocsis könyörögne, hogy dugjam meg a járművét.
Pénzt kérnék érte.
Meggazdagodnék.
Akarok egy benzinvizelő robotpénisz 2015-öt.
Az egyik fa dezodorra ráírták, hogy new, a másikra nem. Így már nem is kell.
Unalmas már számomra is az, hogy jár az agyam.
Ha épp pillanatnyilag jól is érzem magam, mindig eszembe jut, hogy de nem, mert van ez, és van az.
Pedig néha úgy oké vagyok, de mindig, minnndigmindigmindig beüt, hogy tévedés, mert csak én azt gondolom, hogy most minden oké, de közben meg égerlégkeléger.
Szeretnék tényleg egyszer csakúgy elindulni. Úgy, hogy tényleg ne számítson semmi, csak fogni a kis személyim, a kis pénztárcám, és menni. Nem gondolni a következményekre, hogy egyszer haza is kell térnem, hetekig, hónapokig bolyongani az országban, európában, büdösen, mint a dög, éhesen, mindenhogy. Ha úgy vesszük, szlovákiába még 20 perc alatt ki is érnék gyalog. Onnan meg már egy köpés kanada.
Bírom kanadát.
Izlandot jobban.
Megtanulok úszni, és kimegyek Izlandra meghalni.
Óvatosan játsszatok a kertben, mert letapossátok a zöldségeket
2015. március 7., szombat
Az apai mamám pár napja eltávozott. Mondhatni elfáradt, kórházba szállították, majd az ott eltöltött pár éjszaka után csendben elaludt. Szegény papa... belegondolni sem merek, mit érezhet, milyen lehet elveszteni valakit úgy, hogy majdnem hat évtizedig minden nap láttad, beszéltél vele, szeretted.
Aznap, mikor elhunyt, még vele álmodtam. Bár ezt nem tartom olyannak, amiben esetleg "meglátogatott" volna, elvégre tudtam az állapotáról, foglalkoztatott a dolog, így beleszőhettem akaratlanul is.
Nem láttam őt olyan gyakran, hogy borzasztóan megrázzon az egész. A puszta tudat, hogy már soha többé nem is fogom az, ami fáj.
Félt vajon a kórházi ágyon? Vagy kicsit várta már? Nem gondolom, hogy így a papám is sokáig fogja húzni. Már tíz éve mondogatja, mennyire unja az egészet, így pedig, hogy ez is bekövetkezett... Milyen érzés lehet teljesen legyengülve, szinte vegetálni egy ágyon, és tudni azt, hogy az életedben többé már nem látod az otthonod? Tudni, hogy ennyi volt, és hogy téged is elért az, ami mindenkit? Visszagondolni azon az ágyon, ahol majd utoljára lehunyod a szemed a gyermekkorodra, amikor még nem hitted el, hogy megtörténik, amikor még azt hitted, hogy sosem halsz meg?
Aznap, mikor elhunyt, még vele álmodtam. Bár ezt nem tartom olyannak, amiben esetleg "meglátogatott" volna, elvégre tudtam az állapotáról, foglalkoztatott a dolog, így beleszőhettem akaratlanul is.
Nem láttam őt olyan gyakran, hogy borzasztóan megrázzon az egész. A puszta tudat, hogy már soha többé nem is fogom az, ami fáj.
Félt vajon a kórházi ágyon? Vagy kicsit várta már? Nem gondolom, hogy így a papám is sokáig fogja húzni. Már tíz éve mondogatja, mennyire unja az egészet, így pedig, hogy ez is bekövetkezett... Milyen érzés lehet teljesen legyengülve, szinte vegetálni egy ágyon, és tudni azt, hogy az életedben többé már nem látod az otthonod? Tudni, hogy ennyi volt, és hogy téged is elért az, ami mindenkit? Visszagondolni azon az ágyon, ahol majd utoljára lehunyod a szemed a gyermekkorodra, amikor még nem hitted el, hogy megtörténik, amikor még azt hitted, hogy sosem halsz meg?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
