Egy kis Goethe, egy kis kultúra

Ki vágtat éjen s viharon át?

Egy férfi, lován viszi kisfiát.

Úgy védi, takarja: ne vágja a szél,

átfogja a karját: ne érje veszély.

"Fiam, miért bújsz így hozzám? Mi bánt?"

,Nem látod, apám, a Tündérkirályt?

Fején korona, palástja leng ...'

"Fiam, ott csak egy ködfolt dereng."

"Szép gyermekem, gyere, indulj velem:

sok tarka virág nyílik a rétemen.

Tudok csudaszép játékokat ám

s ad rád aranyos ruhákat anyám."

,Nem hallod, apám, a halk szavakat?

A Tündérkirály hív, suttog, csalogat...'

"Fiacskám, csendbe maradj, - ne félj:

a száraz lomb közt zizzen a szél."

"Szép gyermekem, jöjj velem, azt akarom:

megládd: lányaim várnak nagyon,-

táncolnak is ők, ha a hold idesüt

s majd álomba ringat gyönge kezük."

,Hát nem látod ... ott - nem látod, apám:

a tündérlányok már várnak reám. -'

"Fiam, fiam, én jól látom: amott

a nedves fűzfák törzse ragyog."

"Úgy tetszel nékem, te drága gyerek!

Mondd: jössz-e velem, vagy elvigyelek?"

,Édesapám, ne hagyj ... ne - megállj:

megragad - elvisz a Tündérkirály ...'

Megborzad a férfi, hajszolja lovát.

Fel, felnyög a gyermek, s ő nyargal tovább,

megérkezik, teste-lelke sajog:

ölében a kisfiú már halott.

Voltunk papáméknál karácsony címszó alatt. Már nem ismer meg. Legutóbb sem ismert először, de akkor elég hamar beugrott neki, most többször kellett elmondani, ki is vagyok én, ki a nővérem, és ki az anyám. Apai nagyszülők ők. Mamámban sem vagyok biztos, hogy tudta, kik vagyunk, csak ült némán, két szót, ha szólt azalatt a bő egy óra alatt. Ott volt apám nővére, ő mondogatta a dolgokat, ki-kicsoda, de gyakran éreztem azt, hogy úgy bánik velük, mintha kisgyerekek lennének, persze, valahol aranyos dolog ez, aranyos a papám is, amikor közli, hogy mond egy rövid sztorit, és beszél fél órán át folyamatosan a háborús élményeiről, a fogságról, a gyerekkoráról, és amikor félbeszakítják, rohadtul nem érdekli, folytatja tovább a mondanivalóját, de mégis fáj, hogy így megöregedtek, hogy már nehezen jut az eszébe papámnak, ki volnék én tulajdonképpen.

Ha nincs félbeszakítva, hogy már menni kell, még mindig ott ülnénk három órától, és beszélne. Lassan 90 éves lesz, és remélem, hogy lesz, mégis szinte úgy idézi vissza a dolgokat, mintha tegnap történtek volna. Bár mindig a fogságnál akad ki, hogy ott mi volt, a bátyja halála, a szlovák nemzetiségének köszönhető szabadulása.

Viszont van egy kutyájuk, az legalább vicces volt. Meg nem tudnám mondani, milyen keverék, amolyan utcai vegyes, és eléggé zavarodott. A szemei állandóan kivannak gúvadva, mintha folyamatosan félne valamitől, és a szék alatt lévő fa részen vakarta állandóan a hátát. Csak azt láttam, hogy néz engem a bazinagy szemeivel, és előre-hátra járkál mamám széke alatt. Próbáltam barátkozni vele, de az első morgás után lemondtam a dologról.

Kisgyerekként arra vágytam, hogy ha egyszer esetleg lesz olyanom, hogy esküvő, ott lesz majd papám és mindkét mamám is, számomra ez fontos lett volna. És noha papám azon kívül, hogy nem emlékszik rám, ránk, a humorát és a hatalmas beszélőkéjét megőrizte, csaképp öt percenként kéne mondani neki, ki is vagyok, és hol is van egészen pontosan.

Egyszerűen csak fáj, hogy semmi esélyt nem látok arra, hogy még időben olyasvalakit találjak, aki megérné, és talán ott lehessenek ők is. Szerettem volna.

Kiskarácsony

!

Szóval ezúton is Mindenkinek booooldog karácsonyosdit.

Régen kaptam sms-eket, szerencsére miután a századikra sem válaszoltam, leszoktak a küldözgetésről, egy sima boldog karácsonyra válaszoltam volna, de az ilyen angyalok jönnek, és béke, meg betlehem, ez túl mű.

Szilveszterre kaptam """vicceseket""" is, mint a "Bu-bu-bu-buborék! Ja nem, BUÉK". Emlékszem, ezt csak elolvastam, és borzasztóan kifejezéstelen arccal zártam be az üzenetet és tettem le a telefont, mert nekem volt kellemetlen.

Kellett volna templomba mennem, ilyenkor kapnak a gyerekek szaloncukrot. Ha kérek, a pap tuti ad nekem is. Vagy max térdre ereszkedek, hogy alacsonynak tűnjek, azt... úgyis megszokhatta már (BADUMM-TSS)

Van bent egy légy ( ! ). Nem csapom le, mert karácsony van. Nem engedtem másnak sem, hogy lecsapja, mert karácsony van.

Végre eszemben volt karácsonykor EZ ! És az internet sosem hazudik, szóval ma indokolatlanul zabálunk, és adnak le karácsonyi filmeket a tévében. 

Volt a Horton, nem karácsonyi, de aranyos kis alkotás. 

És újabb beszéd

Szóvalhogy említettem pár bejegyzéssel lentebb az elöl szó bugyutaságát, eszembe is jutott, hogy ha szellemileg visszamaradott lennék, mennyire jól lehetne kimondani olyan hangon, de nem volt kedvem beütni a start menübe, hogy hangrögzítő, csak most, és sikerült is.

Aztán gondoltam, pofázok még pár idegesítő dolgot idegesítő módon, mert miért ne, MIÉRT NE

Tehát ITTTTTTTTT lehet meghallgatni. Szinte a felében csak őőzök és caccogok. Meg szavak után kutatok. Értelemszerűen a "Miezmár" a mostani, fogalmam sincs arról, mennyire hallani meg satöbbi, mert sosem hallgatom vissza ezeket ;o

A másik kettő ammeg a régebbiek.

Valahol van nekem jutyubos is még egy előző superstan bloghoz, megkéne keresnem.

Hókamóka

Nem szeretem, amikor valaki mond valami "vicceset", majd hangosan felnevet saját magán.

Erre igenis elbasztam 33 percet. Sajnáltam, hogy nem került be az, amikor hülyegyerekek benzintüzet próbáltak vízzel oltani, de az az okos is megteszi, aki elkezdi fújni a már szépen lobogó melegséget.

Vagy a crossmotorosok bebukása a gödörbe :D:D hát azon én rohadtul besírtam valahol..... 20 perc után. Áh megvan, 26:30 után. Visszatérő többszörösen, azért is olyan vicces, ahogy be-bevágják, miként zuhannak le sorban :D imádom.

Viszont azt nem, amikor rövidebb videóba tekernék bele pár másodpercet, és ötször olyan lassan tölti be, mintha megnéztem volna rendesen.

Elpusztult az egyik guppi. Miért a wc-n húzzuk le őket? Azért, mert eleve úsznak? Miért nem ássuk el? Biztos van, aki elássa, de a túlnyomó többség lehúzza. Ezzel az erővel, ha elpusztul egy papagáj például, azt miért nem kötik lufira, és engedik el, vagy mennek egy magas hegyre, és dobják le onnan? Oké, hogy azért húzhatjuk, mert kicsi, de ha van valakinek... egere, vagy bármi más, ami eleve kicsi, és annak születnek kicsinyei, amik szerencsétlen mód elpusztulnak rögtön, vagyis nem az összes, ne fessünk túl sötét képet, mondjuk egy a tízből, nem tudom, mennyit szül egy rágcsáló, akkor azt miért nem húzzuk le?

És vajon van olyan elmebeteg, akinek van egy nagyobb hala, amit már kerti tóban kell tartani, ami elpusztul, és belebassza a budiba, ami fizikai képtelenség, hogy akár a lyukon átférjen? És húzza rá a húsz liter vizet, de semmi, jön a pumpával, és egyszerűen nem érti, hisz úgy hallotta, a halakat mindig lehúzzák, és már trancsírozza szét, najó, a lényeg, hogy nem festettem túl sötét képet.

Szegény halak. Mintha egy láda trágyába temetnénk a kedvenceinket.

Rávettem magam, hogy megnézzem a Misfits legutolsó részét. Hajh, nem volt nagykedvenc a sorozat, az eleje elég laposan indult, de csak-csak megkedveltem az egész atmoszférát, a sajátosságát, ezt az...akció-vígjáték-dráma-scifi katyvalékot a szuperképességekkel megáldott közmunkásokkal. Újranézős lesz, majd... valamikor elkezdem. Hiányozni fog.

Véletlen eltekertem a mélynyomót, megint hónapok múlva sikerül majd beállítanom úgy, hogy ne törjön ki az ablakom, ha valami filmben, vagy sorozatban kopognak, esetleg lőnek, de azért ne is legyen túl sokol rádió hangzása az egésznek.

Jameg kaptam egy ilyet. Nem tudom, miért nem a vezetéknevem van elöl.

Milyen ostoba szó már az, hogy elöl?

Elöl elöl elöl elöl elöl elöl elöl

Sosem tudhattam úgy igazán magaménak valaki barátságát. Persze voltak pillanatok, mikor úgy tekinthettem valakire, de azok is inkább felszínes, érdekből szövődő kis kapcsok voltak. Tisztában vagyok azzal, hogy nem X emberrel van a hiba, csak velem, és akárhogyis próbálok javítani ezen, borzasztóan nehezen megy főleg úgy, hogy magam sem tudom eldönteni, melyik oldalam az "én", és melyik átmeneti, ami vissza-visszatér. Hogy az avgyok-e, aki fájdalmat okoz, aki csalódást kelt, aki bánt, és eltaszít, aki megveti az embereket, vagy az, aki a fél karját odaadná, hogy segíthessen valakin, akit mindössze öt perce ismer. Ez a kettőség, ez, ami akár percenként váltja egymást nem hagy soha racionális döntéseket hozni. A legnagyobb baj talán velem a komolytalanság. Ha úgy adódik, igyekszem mindent elviccelni, elbaromkodni, csakhogy ne kelljen tudomást vennem a valóságról, amiben egy utolsó nyomorult vagyok, akinek se jövőképe, se barátai nincsenek, igyekszem persze bizonyos helyzetekben komolynak lenni, úgy gondolkodni, mint egy húsz éves, nem, mint egy nyolc, de nehéz belátnom a valódi helyzetem. Ha valakivel elkezdek beszélgetni, az sok esetben el van döntve. Ha épp úgy adódik, és komoly hangvételű, feszengős, kicsit ez a mindenki a másikat várja, hogy oldjon végre típusú beszélgetés a kezdő, azzal nehezen tudok a későbbiekben is önfeledten tárgyalni valamiről, ha pedig az ellenkezője van, és hülyéskedünk húsz órán át, nehezemre esik komolyan beszélni vele. Bár inkább az utóbbi jellemző, valahogy nem merem felvállalni a másik oldalam, ha már az egyikkel kitárulkoztam. Igyekszem beszélgetni az emberekkel, barátkozni, még annak is kedvesen válaszolok, akit ki nem állhatok, mert öt perc alatt felidegesít, ha azt mondom neki, hogy kék az ég, visszakérdez, hogy mi az a kék, persze ezen embereknél nem én kezdeményezem a beszélgetést, mindössze ha ír, akkor véletlen tovább görgetem, csakhogy beszélhessek valakivel, amit pár perc múlva meg is bánok. Alig várom a szilvesztert, amikor majd megkérdezik, megyek-e valahová, voltam-e valahol, és mikor a válaszom negatív, rákérdeznek, hogy ugyan miért. Mintha kötelező lenne, mintha abban az esetben, ha nem mentél sehová már nem is lennél ember, csak egy csontvázra öntött massza. Gyűlölöm, mikor az ilyen kérdésekkel emlékeztetnek arra, hogy nincs senkim. Persze míg én nem állítom be magam valami emberibb dologra, addig várhatom, hogy mikor nyitnak felém az emberek, és én mikor tudok őszintén nyitni feléjük, és napról-napra próbálkozom, de így, hogy nem látom eredményét, így, hogy még mindig csak akkor vagyok jó, ha épp unatkoznak, és elküldöm őket a picsába, mikor ki is jelentik, hogy épp csak nincs semmi, ami lekötné őket, nem könnyű továbbra is próbálkozni. De igyekszem, tényleg igyekszem, hogy legyen legalább egy ember, akinek én is fontos lehetek.

Istenben a béke lol

A morning sóban mutatták régebben, és pár napja ismét a hanganyagot, amin egy "beszélő" beluga hallható. Valamiért valahányszor meghallom, elkezdenek folyni a könnyeim, belém vág az ideg, tuti valami elnyomott gyerekkori emlék, vagy egyszer elraboltak az ufók, amik ilyen hangot adtak ki.

Régen a repülők zajától is mindig feszült lettem, mert féltem, hogy lezuhannak, ahogy egyre hangosabban búgtak a magasban.

Utálom, amikor társaságban elkezdek vigyorogni, mert beugrik valami olyan, és szanaszét harapdálom a szám belülről, vakargatom az orrom, köhögést színlelek, minden bajom van, csakhogy visszatartsam, mert elmondva nyilván senkinek nem lenne vicces.

Megnéztem a walking dead félévadzáróját, besírtam rajta, szomorú volt.

Pincsikutya kezdegetett velem, és mikor elkezdtem vele játszani, megakart harapni, komolyan olyan, mint egy nő.

Újabban ha köhögök, mert még mindig teszem, fekete pontokat is látok utána, élvezem az utazást.

Hate me for all the things I didn't do for you

Hate me so you can finally see whats good for you

Ennek címe is van

Nem is tudtam, hogy elköltözött Győrbe. Rafinált. Mosolyogtam, ellenkező esetben én is ezt tenném, ha fogalmam sem lenne arról, hogy nem ott látom, ahol, én is.. elköltöznék Győrbe.

Beragadt egy mogyoróhéj, mármint az a lágyabb héj a két metszőfogam közé. Nem olyan a fogam, mint Madonnának, szóval rendesen beékelődött. Ha meghalok, és csontváz lesz belőlem, aztán kiásnak valami régészek ezer év múlva, látják majd, hogy mogyorót ettem valamikor, és én leszek a mogyorós lelet.

Délután óta eljutott a porszívó a szobámba, nincs erőm bekapcsolni, és összeszedni a mocskot a földről. Pedig két órája már a konnektorba is bedugtam.

Kaparóson nyertem háromezer forintot.

Múlthéten lottón nyertünk húszezret, húsz-ezer? Sosem tudtam ezt, asszem, a 20ezer a határ, és azután már elválasztunk, leszarom, húszezer. Legalább besegített egy csekkbe.

Ez szerintem már volt, vagy ha nem itt, akkor előző blogban, mindenesetre azóta sem tudom, hogy MIAFASZEZ

A gyümölcskenyér egyetlen jó tulajdonsága, hogy ha megpenészedik az életben nem veszed észre rajta, csak ha már szőrös.

Amikor éjjel sétálni megyek, vagy balra kanyarodok, és bambulok a távolba a városból kivezető úton, vagy jobbra, és bambulom az eget egy játszótéri hintából. 

Mostanában az utóbbi mellett döntök, speciel most is onnan jövök. Van a játszótér mellett egy sarokház, aminek elhaladok az ablaka előtt. Mindig félig van engedve a redőny, legalábbis ilyenkor, olykor megy a tévé, de a legtöbb esetben csak a tévén elhelyezkedő digitális órát látom piroslani. Bár nem értem, miért nem húzza le teljesen a redőnyt, én ha elkezd sötétedni mindig tolom is le, utálom a tudatát annak, hogy beláthatnak.

Noha borzasztóan magányos, ugyanakkor kicsit relaxáló ott ülni a hintában, a csendben, miközben fújom ki a füstöt, és meg-meglököm magam. Néha eszembe jut, lát-e valaki, vagy legalábbis hallja-e a hinta halk nyikorgását. Ijesztő látvány lehet, ahogy egy két méteres monstrum bemegy a fák között a játszótérre, majd elkezd hintázni, én tuti beszarnék magamtól, és nem mernék éjjel aludni.

Anyám szerint bagoly vagyok, szerintem ember.

Mókás, amikor az embereket "hasonlítjuk" az állatokhoz, elvégre mi is azok vagyunk, csupán mind közül a legsokszínűbb.

Kivéve a kaméleonokat, azok odabasznak rendesen. 

Állítólag sokat káromkodok. Nekem ezek csak szavak, mondhatom, hogy a kurva életbe, vagy a picsába, nem ártok vele senkinek, ha úton-útfélen mindenkit lekurváznék, lepicsáznék, akkor megérteném, hogy megjegyzik, de így ebben a formában nekem abszolút nincs bajom a dologgal, kicsúszik, leírom, csúnya-nem csúnya. Mindenkinek van popsija, feneke, segge, picsája, mégsem műttetik le, mert olyan ronda lenne, az meg, hogy "a seggbe" kicsit hülyén hangzana, míg a picsának van egy hangzása, ami megfelelő akkor, ha épp indulatosan akarom kifejezni magam.

Akinek meg nem tetszik, elmehet a seggbe, a pillangó életbe már, szeretkezzétek meg. 

Egy kezemen megtudnám számolni, hányszor sikerült automatából vásárolnom valamit sikerrel. Vagy elnyelte a pénzt, vagy folyamatosan a bedobás után potyogott is ki alul, vagy meg se találtam a nyílást, ahová a pénz kerülne. Asszem, nem próbálkozom többet velük. Rohadjanak meg. Szemétládák. 

Ettem hekket, elfelejtettem, mennyire nem szeretem. 

Ha egyszer olyan helyzetbe kerülök, hogy egy éven át csak egy hekket adó automatából ehetek, nem lennék boldog. Azon kívül, hogy szanaszét romlana a hekk egy nap múlva, hát még 365, ráadásul, ha jönnének újratölteni, szerintem megölném az embert, és megenném őt, esetleg követném visszafelé, hogy kijussak.

Remélem, nem kerülök ilyen helyzetbe.

Légyszi ne.

Léccyke.

Lol. 

Befejeztem a Boardwalk Empire, vagyis a Gengszterkorzó negyedik évadát. Mire elkezdődik ősszel az ötödik, egy mellékszereplő nevét sem fogom tudni. De azért azt a halált megkönnyeztem. Utálom, ha úgy írnak ki valakit egy sorozatból, esetleg filmből, hogy épp lehetősége lett volna a boldog életre a nyomor után.

Notre Dame-i toronyőrt néztem délután, mert kedvenc dizni, és jó, és szép, és minden.

Ezen a jeleneten meg jobban bekönnyezek, mint amikor Simba apja meghal t_t

Gyakran használom a bekönnyezés szót, mert a sírás ugyebár hosszabban tartó folyamat, zokogni meg mégsem kezdek el minden alkalommal, egy-két csepp kicsordul, felüvöltök, hogy MIÉRT, levetem magam a padlóra, összegörnyedve, indokolatlanul püfölöm a parkettát, és megy minden tovább. De ez csak bekönnyezés, nem más.

És dalocska is.

Itt pedig a koboldok varázslatos legendája című egész estét filmet lehet megtekinteni, amit a Hallmark minden nap leadott kábé tíz éve, és elég gyakran megnéztem. Most nem fogom, mert rohadtul nem kötne le, de akkor jó volt.

Asszem, bizonyos szituációkban eléggé áldozat típus vagyok, anyám rendelt valamit a netről karácsony címszó alatt, ami 9990 (de GYŰLÖLÖM ezt, miért nem egy tizes) forintba került, ma érkezett meg, mentem is a kis pénzzel a kezemben, hogy átvehessem. Aláírtam a papírt, mire mondja a futár, hogy és akkor ő kér 30ezret. Én meg rögtön rávágtam, hogy pillanat, bemegyek több pénzért. Ember. Wáj. Simán odaadtam volna neki harmincat, ha nem mondja nevetve, hogy viccelt, és mutatott rá az összegre, ami egy miliméterre volt az aláírandó felület felett. 

Persze nyilván boltban nem csinálnék ilyet, meg ha vásár van, ott is direkt megkérdezem valami árát, majd elkezdem húzni a szám, és naaaagyon gondolkodni, amíg az eladó nem mondja olcsóbban (10/9 esetben beválik), de így, hogy hirtelen rávágta olyan természetességgel, hogy elhittem, szerintem a kezébe adtam volna az összeget.

Vagy bezárom a kaput magam mögött.

Tegnap éjjel direkt sietve mentem ki a kerítés kapun, majd csuktam be magam mögött, mert hogy ne menjen be a hideg a kertbe wtf, 1 ezred másodperccel utána beugrott, hogy hoppá, de valamiért abban a pillanatban siettem a dologgal. 

Miezmár

Szeretem, amikor pincsikutya összeráncolja a homlokát, és nagyon figyel valamit. Olyankor mindig kicsit megfiatalodik. 

És szeretem a vasalás illatát, mindig az jut róla eszembe, amikor rééégesrég, még általános sulisként vasárnap..vagy talán szombat este néztük a szokásos két sorozatot, a Poirotot, meg a Queen doktornőt. Ma már egyiket sem tudnám megnézni anélkül, hogy ne unnám halálra magam, de akkor szórakoztató volt, talán azért is, mert inkább néztem azt, mint ágyba menjek, és másnap suliba kelljen mennem. Akkor vasárnap volt valszeg, mert hétfőn megyünk, vasárnap nem, igaze, igaz, köszi nicsmit, de hadd háláljam meg, nem kell köszi, tényleg semmiség, deee, naaa, MONDOM, HOGY NEM, TE FASZFEJ, MI

A

FASZT

NEM

ÉRTESZ

EZEN

Okcső. Cső. 

Ha Zsanihoz beszélek éjjel az udvaron, mindig a holdat nézem. Valahol megnyugtat szólni hozzá, emlékezni rá, panaszkodni neki, kérdéseket feltenni.

Mint egy beszélgetésből megtudtam, a...z érdekes arcú lányok azzal vígasztalják magukat, amiért nincs barátjuk, hogy nehezen kaphatóak. Jézusom, majdnem felrobbant a fejem attól a beszélgetéstől, ahogy ábrándoztak a tökéletes férfiemberről. Nem volt nálam a fülhallgatóm. Szenvedtem. Senkinek nem kívánom azt a kínt, amit abban a tíz percben átéltem. Senkinek...

Viszont leült velem szembe egy lyány a négyes ülésnél-hogy máshogy tehetné meg ezt egy buszon-, akinek legalább jó volt nézni a szemeit. Az a fajta szempár volt, aminél sajnálja az ember, ha pislog, mert addig sem látni. A szép szemek jók.

I've said it once

I've said it twice

I've said a thousand fucking times

That I'm okay

That I'm fine

That it's all just in my mind

Hintáztam éjjel, lecsúsztam egy csúszdán, jó volt, szórakoztatott, egyedül, mert egyedül, hazafelé néztem, hol megy a tévé, megláttam egy kerítést, nem tudom, miért tettem, átmásztam, egy háznak a kerítését, fogalmam sincs, mi vitt rá, de késztetést éreztem arra, hogy szépen áthuppanjak rajta, és reménykedjek abban, hogy nem tartanak ebet. Másztam is ki persze, nem volt célom bóklászni a kertben, esetleg lopni.

Unom már, hogy minden alkalommal, mikor ""szerelmes"" leszek, mikor azt hiszem, hogy amit érzek, az szerelem, holott mindössze azt érzem, hogy bazdmeg, szar egyedül lenni, végre egy hülye, aki szeret, végre valaki, aki leköti a gondolataim, végre valaki, akivel eltelik az idő. Aztán mikor vége, bánkódom, és sosem tudom igazán, hogy az ember miatt bánkódom, aki kifutott az életemből, vagy magam miatt, mert ismét egyedül, ismét nincs aki lekösse a gondolataim. És minden alkalommal az fáj, hogy csalódtam magamban, hogy még mindig, ennyi idő után sem vagyok képes Őszintén érezni valaki iránt.

És ez biza kurvaszar.

ÉS A CANDY CRUSH IS FELBASZ MÁR

Utóiratba tartozik, hogy rosszalkodik a szívem. Szúr, "túlpörög", szerintem megfogok halni. Kaptam gyógyszert rá, kidobtam, nem kell, megoldom magamnak, a gyógyszer csak eléri, hogy újabb gyógyszer kelljen, ha meg nem oldom meg, akkor a gyanúm beigazolódik, de egy biztos, a disznók röfögnek, ezért teszem én is olykor nevetés közben. És mivel franciát is tanultam, ott oui-zhattam is, érted, mert uí, mint francia igen, és haha, a humorom olyan kifinomult, mint amennyire biztos, hogy sosem jut eszembe a mint után semmi frappáns.

Kurva candy crush, az istenért kell ilyen nehézre csinálni a pályákat, csak sikerélményt akarok, nem megmenteni a világot, de nem, mert ha leszedem a keresztezett izéket, akkor elönt mindent a csoki.

Komolyan... ez egy kis szar játék, amit 8 évesek tolnak, és én, csinálhatták volna olyanra is, hogy megoldhassák a szellemileg visszamaradottak.

Megnéztem ma a Tenacious D-t megint, szórakoztató kis alkotás, teszek be zenét, amit senkisem hallgathat meg, akit érdekel a film, mert a vége van benne, és spoiler, nem mintha amúgy bárki meghallgatná amiket ide berakok, de így nekem sem kell rákeresnem, ha kedvet kapok hozzá.

És fogyóban van a dohánytermékem. Viszont sétálni bármikor sétálhatok.

Amúgymeg jó zenék vannak benne, ez meg főleg az az én fülemnek legalábbis. Csak ne pofáznának bele.

TASTE MY LIGHTNING FUCKER

Madafaka

Jártam erre meg arra, és ezt viccesnek találtam. Akinek nem tiszta, ez egy ajtó a "levegőben".

 

 

 

Plusz ezen látni a csodás zöld kabátom, meg a testem alsó felét, meg a valakiét, aki velem múlatta az időt, de ő nem érdekes, mert csak én számítok a világon. 

Mikor hazaértem, pont hívott egy ismeretlen, hirtelen felindulásból felvettem, egy kezemen megtudnám számolni, hányszor tettem ilyet ismeretlen számmal eddigi életem során. 

 

-Helóóó Szabi!

-Helóóó, rossz számot hívtál!

(éreztem a meghőkölést, majd kevesebb lendülettel elnézést kért, én elnéztem, mert kedves vagyok)

Szerencsére ő nem hívott még kétszer fel öt percen belül, mint egy régebbi esetnél egy öregebb nő tette. Idősebb bocsánat, a nők nem öregszenek, csak idősödnek, elrepül felettük az idő, megfakul a szépségük, lóg a mellük, klimax, halál.

Emmeg egy régebbi kép, de kezem közé akadt, és a telefonom nem teszem gyakran gépre, szóval kihasználtam az alkalmat, roppant művészi, a pulóverem árnyéka, amit megörökítettem, hisz akinek ilyen izgalmas az élete, annak ez egyszerűen szenzáció, noha minden mást is lefotózok, amiben felfedezek egy arcot, vagy valamit, van valahol egy bárányfej alakú felhőm is, aminek a nap a szeme, majd ha legközelebb tíz év múlva felrakom gépre a telefont, az is közzé lesz téve.

 

 

Hó meg út meg búj meg mivan

Szeretek éjjelente, mikor már az, akinek van esze alszik kimenni a tőlünk másfél percre lévő kivezetőútra, és bambulni bele a végtelenbe, nézni a sötét házakat, megörülni, ha valahol villanyt látok égni, elgondolkozni, mit csinálhatnak épp, ha wc-ben ég, akkor hogy kicsi, vagy nagy dolog-e (nem), ráadásul ilyen hidegben a cigarettafüstben is jó gyönyörködni, egész sokáig látni, ahogy repked. ...talán, ha utóbbit abbafejezném, nem köhögnék.

Esett a hó itt is, borzasztóan minimális, be sem fedte teljesen az utat, csak nyomait hagyta, jelezve, hogy nemsokára jön, vegyük elő a hólapátokat. Szeretem a havat, szép, ropogós, puha, egyszer játékból arconbasztak egy megfagyott, forgalmas utcáról felvett, félig lesózott, mocskos darabbal, az fájt, de azért szeretem. Ugyanakkor minden egyes alkalommal, amikor megjelenik, amikor sétálok benne, előttem van a kép, ahogy fagyoskodom a sportcsarnok előtt várva a tesitanárra, mert addig nem mehettünk be, amíg a tanár meg nem jött, noha első óránk volt, fél nyolc körül, és kúrvahideg, amikor jött az sms Zsanitól, miszerint "esik a hav *-*". Ő jobban szerette nálam a havat, imádta.

Plusz szeretek a kivezetőúton elbújni a kocsik elől, mert olyankor már késő van, és nem akarom, hogy kurvának nézzenek, viccesnek találom, hogy fogalmuk sincs arról, ki les rájuk az egyik fa mögül, miközben békésen kocsikáznak.  

Ezaz

Általában eszek sorozatnézés közben, és fordítva. Utálom, ha van intro az elején, ami több, mint két másodperc, mert addig megáll a számban a kaja, vagy csak borzasztó lassan rágok, hogy annyival több jusson a sorozatra.

Éjjel szép szél volt esővel, miután elállt az eső kimentem nézni a szelet, és hallgatni, ahogy tyütyüznek a villanyvezetékek, mikor összeütköznek. Percekkel később ki is ment a közvilágítás. Szeretem, hogy ilyenkor szél után minden olyan apokaliptikus, szanaszét hevernek a kertben található dolgok, emberi tetemek mindenütt, a vízelvezető... félcső kint a járdán, mert nincs rögzítve, csak oda van téve, hogy a tetőről lefolyó áradat mégse menjen be a ház alá.

Kicsit hosszabb ideig hagytam a karom a forró radiátornál, ami közvetlen mellettem van, és egy csíkban vízhólyagos lett. Kár, hogy csak addig, jó volt kinyomni, vékony réteget érintett a dolog, szóval olyan volt kicsit, mint a pukkantóspapír. Ha pukkantóspapír lennék, már nem lennék.

Kaptam mikuláscsomagot, nincs szívem megenni a mikulásfigurát, de eltenni sem, mert nem olyan noname, mint amit elraktároztam immáron szerintem 6-7 éve, és kicsit betörve ugyan, de még itt van a fiókomban. Kár, hogy azt a kis vonalkódot már leszedtem róla, gondolom, azon volt feltüntetve, hogy meddig jó. Valahányszor meglátom elgondolkozom azon, hogy mi lenne, ha megenném.

Nincs szívem kidobni, ő már családtag, akit féltve őrzök, ilyenkor sem rakom ki dísznek, mert ha ez valahonnan leesik, vagy egy papírdarabot rárakok, ripityára törik, így is jóformán a csomagolás tartja össze.

We are disappearing inside

Úszni akartam menni az úszás tudománya nélkül.

Három hete köhögök, már fáj a gyomrom tőle, szerintem megfogok halni.

Ettem mogyorót, ha rossz íze van az egyiknek, akkoris megeszem a másikat, hogy ne érezze magát rosszul.

Ha kriminálisan szar íze van, akkor inkább kiköpöm.