Madafaka

Jártam erre meg arra, és ezt viccesnek találtam. Akinek nem tiszta, ez egy ajtó a "levegőben".

 

 

 

Plusz ezen látni a csodás zöld kabátom, meg a testem alsó felét, meg a valakiét, aki velem múlatta az időt, de ő nem érdekes, mert csak én számítok a világon. 

Mikor hazaértem, pont hívott egy ismeretlen, hirtelen felindulásból felvettem, egy kezemen megtudnám számolni, hányszor tettem ilyet ismeretlen számmal eddigi életem során. 

 

-Helóóó Szabi!

-Helóóó, rossz számot hívtál!

(éreztem a meghőkölést, majd kevesebb lendülettel elnézést kért, én elnéztem, mert kedves vagyok)

Szerencsére ő nem hívott még kétszer fel öt percen belül, mint egy régebbi esetnél egy öregebb nő tette. Idősebb bocsánat, a nők nem öregszenek, csak idősödnek, elrepül felettük az idő, megfakul a szépségük, lóg a mellük, klimax, halál.

Emmeg egy régebbi kép, de kezem közé akadt, és a telefonom nem teszem gyakran gépre, szóval kihasználtam az alkalmat, roppant művészi, a pulóverem árnyéka, amit megörökítettem, hisz akinek ilyen izgalmas az élete, annak ez egyszerűen szenzáció, noha minden mást is lefotózok, amiben felfedezek egy arcot, vagy valamit, van valahol egy bárányfej alakú felhőm is, aminek a nap a szeme, majd ha legközelebb tíz év múlva felrakom gépre a telefont, az is közzé lesz téve.