Szeretek éjjelente, mikor már az, akinek van esze alszik kimenni a tőlünk másfél percre lévő kivezetőútra, és bambulni bele a végtelenbe, nézni a sötét házakat, megörülni, ha valahol villanyt látok égni, elgondolkozni, mit csinálhatnak épp, ha wc-ben ég, akkor hogy kicsi, vagy nagy dolog-e (nem), ráadásul ilyen hidegben a cigarettafüstben is jó gyönyörködni, egész sokáig látni, ahogy repked. ...talán, ha utóbbit abbafejezném, nem köhögnék.
Esett a hó itt is, borzasztóan minimális, be sem fedte teljesen az utat, csak nyomait hagyta, jelezve, hogy nemsokára jön, vegyük elő a hólapátokat. Szeretem a havat, szép, ropogós, puha, egyszer játékból arconbasztak egy megfagyott, forgalmas utcáról felvett, félig lesózott, mocskos darabbal, az fájt, de azért szeretem. Ugyanakkor minden egyes alkalommal, amikor megjelenik, amikor sétálok benne, előttem van a kép, ahogy fagyoskodom a sportcsarnok előtt várva a tesitanárra, mert addig nem mehettünk be, amíg a tanár meg nem jött, noha első óránk volt, fél nyolc körül, és kúrvahideg, amikor jött az sms Zsanitól, miszerint "esik a hav *-*". Ő jobban szerette nálam a havat, imádta.
Plusz szeretek a kivezetőúton elbújni a kocsik elől, mert olyankor már késő van, és nem akarom, hogy kurvának nézzenek, viccesnek találom, hogy fogalmuk sincs arról, ki les rájuk az egyik fa mögül, miközben békésen kocsikáznak.
Ma reggel olvasom, hogy mindenfelé esik a hó, ehhez képest nálunk meg verőfényes napsütés. :D
VálaszTörlés