Általában eszek sorozatnézés közben, és fordítva. Utálom, ha van intro az elején, ami több, mint két másodperc, mert addig megáll a számban a kaja, vagy csak borzasztó lassan rágok, hogy annyival több jusson a sorozatra.
Éjjel szép szél volt esővel, miután elállt az eső kimentem nézni a szelet, és hallgatni, ahogy tyütyüznek a villanyvezetékek, mikor összeütköznek. Percekkel később ki is ment a közvilágítás. Szeretem, hogy ilyenkor szél után minden olyan apokaliptikus, szanaszét hevernek a kertben található dolgok, emberi tetemek mindenütt, a vízelvezető... félcső kint a járdán, mert nincs rögzítve, csak oda van téve, hogy a tetőről lefolyó áradat mégse menjen be a ház alá.
Kicsit hosszabb ideig hagytam a karom a forró radiátornál, ami közvetlen mellettem van, és egy csíkban vízhólyagos lett. Kár, hogy csak addig, jó volt kinyomni, vékony réteget érintett a dolog, szóval olyan volt kicsit, mint a pukkantóspapír. Ha pukkantóspapír lennék, már nem lennék.
Kaptam mikuláscsomagot, nincs szívem megenni a mikulásfigurát, de eltenni sem, mert nem olyan noname, mint amit elraktároztam immáron szerintem 6-7 éve, és kicsit betörve ugyan, de még itt van a fiókomban. Kár, hogy azt a kis vonalkódot már leszedtem róla, gondolom, azon volt feltüntetve, hogy meddig jó. Valahányszor meglátom elgondolkozom azon, hogy mi lenne, ha megenném.
Nincs szívem kidobni, ő már családtag, akit féltve őrzök, ilyenkor sem rakom ki dísznek, mert ha ez valahonnan leesik, vagy egy papírdarabot rárakok, ripityára törik, így is jóformán a csomagolás tartja össze.
We are disappearing inside
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése