Valahányszor pesten járok, figyelek, hátha látok hírességet.

Szokott hívni egy 20-as szám. Mivel ismeretlent nem veszek fel, ez meg már ötvenszer keresett, megtört a jég, beleszólni viszont nem szólok, mert vicces némán hallgatni, ahogy a férfi hang halózik.
Láttam hajnalban sündisznót, koromfekete volt a pofája, szegény megrémülhetett érthető módon. Amikor pincsikutya elkezdte szaglászni, kicsit jobban fejére húzta a tüskéit, leraktam elé egy csigát, hátha éhes, de nem hatotta meg. 10 percig ültem mellette, miután nem volt eleven kedvében, bejöttem, napkelte közepette kimentem még, hogy legalább lefotózzam, de már nem volt ott, a csiga pedig örömittasan száguldozott a járdán.

Annyira nincs kedvem semmihez. Fura, ahogy az ember unatkozni tud. Rengeteg mindent lehetne csinálni, sétálni, elmenni valahová, beájulni a tévé elé, milliónyi érdekes, vagy szimplán szórakoztató videót nézni, és mégis hajlamosak vagyunk az unalomra. Ilyenkor jó, ha van kikkel beszélni. A hónapok, évek alatt kialakult bennem egy nem is tudom, egy folyamatos szorongás, ha másokkal való beszédről van szó. Borzasztóan ritkán merek kezdeményezni. Egyfolytában arra gondolok, mivan, ha zavarok, mivan, ha a hogy vagyolás után megáll az élet, és bebizonyosodik ismét, hogy azzal, akivel egykor sokat beszéltem, már nem megy úgy. Plusz olykor, ha más ír, egyszerűen úgy érzem, azért tette, mert unatkozik, és nincs más, amitől szintén elkedvtelenedek. Nem könnyű magamnak lennem. Nyilván más ez olyanokkal, akikkel majdnem minden nap váltok pár szót, de a többség lemorzsolódott. Sajnálom, mert ha belegondolok, pár éve mennyi emberrel beszéltem normálisan, a mostani állapot inkább hasonlít egy 80 éveséhez, aki már elvesztett mindenkit.

Tegnap óta zsibbad a bal hüvelykujjam, szerintem megfogok halni hüvelykujj rákban.
Este láttam hullócsillagot.

Oppá?

Tömkeleg

Tesz bármit is az ember azért, hogy másnak jó, jobb legyen, vagy minden egyes cselekedetünk egyedül azért születik meg, hogy magunknak jó, jobb legyen? Én megbocsátó ember vagyok, vagy szimplán nem érdekel? Szeretünk bizonyos embereket, vagy azt szeretjük, hogy kevésbé vagyunk magányosak miattuk? Létezik-e az a szó, hogy megbocsátó, létezik-e olyan ember, akire ez valóban illene, vagy szimplán ez a jelző arra az emberre, akit nem érdekel az adott dolog, amivel szemben megbocsátást tanúsít? Amikor a dolgos nő vasárnap süt a családnak, ám úgy látja, van elég sütemény, és visz át a szomszédnak is, azért teszi mindezt, mert kedves, és törődő, vagy mindössze, ha nem is gondol bele, de csupán szeretné, ha minél több ember megízlelné azt, amit előállított, hogy mikor a tányér visszakerül, hallhassa a "finom volt" szavakat? Amikor valaki ad egy hajléktalannak pénzt, mert az kért tőle, puszta emberszeretetből teszi, vagy a saját lelkiismetének akar jót? Bizonyos embereknél minél többen veszik körül az utcán, annál nagyobb az esélye, hogy ad a kéregetőnek? Létezik-e a jó-rossz jelző, ha emberre vonatkozik, vagy csak az ember szó állja meg a helyét teljesen? Lehet-e az, hogy ahogy telnek a hónapok, az évek, teljesen mizantróp leszek, és azon kapom magam, hogy eltelt egy hét úgy, hogy senki nem szólt hozzám? Ha az a pillanat elérkezne, tudni fogom, nem megbocsátó vagyok, szimplán nem érdekel.