Voltunk papáméknál karácsony címszó alatt. Már nem ismer meg. Legutóbb sem ismert először, de akkor elég hamar beugrott neki, most többször kellett elmondani, ki is vagyok én, ki a nővérem, és ki az anyám. Apai nagyszülők ők. Mamámban sem vagyok biztos, hogy tudta, kik vagyunk, csak ült némán, két szót, ha szólt azalatt a bő egy óra alatt. Ott volt apám nővére, ő mondogatta a dolgokat, ki-kicsoda, de gyakran éreztem azt, hogy úgy bánik velük, mintha kisgyerekek lennének, persze, valahol aranyos dolog ez, aranyos a papám is, amikor közli, hogy mond egy rövid sztorit, és beszél fél órán át folyamatosan a háborús élményeiről, a fogságról, a gyerekkoráról, és amikor félbeszakítják, rohadtul nem érdekli, folytatja tovább a mondanivalóját, de mégis fáj, hogy így megöregedtek, hogy már nehezen jut az eszébe papámnak, ki volnék én tulajdonképpen.

Ha nincs félbeszakítva, hogy már menni kell, még mindig ott ülnénk három órától, és beszélne. Lassan 90 éves lesz, és remélem, hogy lesz, mégis szinte úgy idézi vissza a dolgokat, mintha tegnap történtek volna. Bár mindig a fogságnál akad ki, hogy ott mi volt, a bátyja halála, a szlovák nemzetiségének köszönhető szabadulása.

Viszont van egy kutyájuk, az legalább vicces volt. Meg nem tudnám mondani, milyen keverék, amolyan utcai vegyes, és eléggé zavarodott. A szemei állandóan kivannak gúvadva, mintha folyamatosan félne valamitől, és a szék alatt lévő fa részen vakarta állandóan a hátát. Csak azt láttam, hogy néz engem a bazinagy szemeivel, és előre-hátra járkál mamám széke alatt. Próbáltam barátkozni vele, de az első morgás után lemondtam a dologról.

Kisgyerekként arra vágytam, hogy ha egyszer esetleg lesz olyanom, hogy esküvő, ott lesz majd papám és mindkét mamám is, számomra ez fontos lett volna. És noha papám azon kívül, hogy nem emlékszik rám, ránk, a humorát és a hatalmas beszélőkéjét megőrizte, csaképp öt percenként kéne mondani neki, ki is vagyok, és hol is van egészen pontosan.

Egyszerűen csak fáj, hogy semmi esélyt nem látok arra, hogy még időben olyasvalakit találjak, aki megérné, és talán ott lehessenek ők is. Szerettem volna.