Álom Zsanival. Nem tudom, mennyire szeressem az ilyet.

 

Két napja hunyt el 41 évesen mamám testvérének a fia, aki ma névnapját ünnepelné. Sosem voltam jó ezekben a rokoni kapcsolatok megnevezésében. Veleszületett betegsége volt, igazából borzasztó rég láttam már, de arra emlékszem, hogy kiskoromban gyakrabban láttam, és féltem tőle. Nem volt egy félelmetes ember, épp ellenkezőleg, barátságos, viccelődő, én mégis valamiért próbáltam kerülni. Egy hónapja született lánya.

Ebből következik, hogy temetésre kell menni. Gyűlölöm a temetéseket, az a sok síró, gyászoló ember, az a nyomasztó hangulat.. ráadásul a felesége és a... asszem, 16-17 éves fia is ott lesz. Utána pedig halotti tor, amit talán még a temetésnél is jobban utálok.  Ha én meghalok, külön kérni fogom, hogy ne legyen tor. A temetés után mindenki menjen a dolgára, és felejtsenek el, törődjenek magukkal. Persze, erre gondolnom kell még előtte, elvégre, ha holnap elcsap egy autó, és kérésemről senki nem tud, megtartják a tort, aminek nem örülnék.

Lesz ez még ígysem.