Ójejejeje

2013. január 29., kedd

Bahahhhhahhha, építettem hólyembert, próbáltam akkorát készíteni, mint én, elé álltam a megteremtés után, hogy lemérjem, és ahogy észrevettem, kicsit több is lett, mint két méter.

Kenyeret most nem találtam, de kotorásztam a száraz dolgok között, mert kapjuk innen-onnan, visszük mamámnak, aki átadja a tyikoknak.... mamámnak nincsenek is már ilyen állatai. Mi az anyámat csinálunk mi a szárazkenyérrel? Mindegy, majd megkérdezem, szóval találtam ilyenn barna kiflit, abból vágtam kettő karikát, ami lett a szeme, a szája pedig ismét csipesz. Meg baszarintottam a kezébe seprűűűt, mert az menő.

Próbáltam az alakját 3 gömbre megcsinálni, és... természeteen nem sikerült, ekkora méreteknél még most, és még órákon át ott bíbelődnék, kábére megcsináltam, hogy elkülöníthessék a fej-tor-potrohot, aztán csokkolom a kezebúbját. Nagyobbat akartam ennél is, de a törzs felhelyezésénél már így is nyögtem párat, főleg, hogy az összes többi havat görgetéssel hordtam oda az utolsó métereket cipeléssel megtéve, hogy ne legyenek olyan bazinagyok, mire beérek a célba.

Kép majd... holnap lesz ebben a postban.

A méretekből, és a gontalan tervezésből adódóan a hóember lefeküdt aludni, minek következtében széjjeltört a kicsinyke feje D:

Igazából már tegnap, mikor még éjjel ránéztem látni lehetett, hogy ez holnapra olyan szépen eldől, mint annak a rendje, kirohantam még a veszélyes részeket kipótolni hóval, de az egész egy Pisai ferdetorony jelleget kapott. Bár az alja természetesen megvan, legalább ha valaki elfárad az ajtó előtt 1 méterre, letud ülni a már jégre.

4 megjegyzés

  1. És a madarak akkor nem eszik ki a szemét, ha száraz kenyérből van?

    VálaszTörlés
  2. Madaraknak van kitéve a hóembertől olyan... 3-4 méterre mag, már automatikusan odarepülnek, nameg ez reggelre már eléggé átázik :D
    Bár már úgyis hó fedi T_T

    VálaszTörlés
  3. Ó, értem. Itt süt a nap, és szerintem bőven 0°C felett vagyunk. :D

    VálaszTörlés
  4. Errefelé a nap nem süt, de melegnek (sajnos) meleg van :D

    VálaszTörlés

 

Zsiványság

Kommentesdi

Recent Comments Widget