Three Days Grace+Linkin Park új albumosdi

Csupán tegnap tudtam meg, hogy a Three Days Grace új albummal jelentkezett pár napja, és ezt is egy androidos Sound Hound zenefelismerő appnak köszönhetően. Ma végig is hallgattam az új dalokat, nem csalódtam, nem lettem nagyobb rajongó, hozták a szokásos színvonalat, bár picit sajnálom, hogy ezzel is egy bizonyos korosztályt próbálnak megfogni, ami a szívfájós tiniket jelenti, akik aztán leisszák magukat a sárga földig bánatukban, üvöltözve az utcákon, hogy YOLO, YOLO és YOLO úgy, hogy a felüknek még csak sejtése sincs, hogy mit jelent ez a rövidítés, csupán mindenki mondja, aki "számít", hát ők is. Nem mondom, hogy baj van az ilyen dalokkal, mert attól még a Three Days Grace jól megcsinálja őket mind szövegileg, mind dallamilag, csupán, ha 100 dalból 95 erről szól, az egy idő után unalmas.

Ma pedig tudomásomra jutott, hogy a Linkin Park is kiadta Living Things nevű nagylemezét már több hónapja, ha jól olvastam, április-májusban, lényegtelen, a fő, hogy nem ma. Ezen már jobban meglepődtem, hogy nem tudtam róla, a Burn it down számukat hallottam, klippet is láttam, de mivel az A Thousand Suns lemezüket nem hallgattam gyakran, többnyire 2 számot róla, ami a Waiting for the end-et, és a Blackout-ot jelenti, nem ismertem az azon lévő zenék nevét, csak rémlett, hogy van rajta egy Burn... valami, van is, a Burning in the skies, így le sem esett, hogy a friss klippel megáldott szám már egy új lemezről van. Hamar szaladtam is a kalózkikötő nevű boltba, és levettem egy polcról az új albumot, pár perc múlva sikerült is leszedni, és hallgattam. Velük szemben elvárásaim nem voltak, mert eléggé ingadozott a zenei világuk az utóbbi albumoknál, maga, amit csinálnak az jó, csak egyszerűen nem Linkin Parkos azok számára, mint jómagam, akik a régi, vadabb számokhoz szoktunk hozzá tőlük, de nekem a Linkin Park volt a legelső rock banda, amit megszerettem az In the end és a Papercut kapcsán... 9-10 évesen. Szerencsére vissza tudom nézni, mert abban az évben jelent meg a Meteora, húsvétra a Linkin Park kazettát kértem, hogy hallgathassam az előbb említett két számot, és barátkozzam a többivel, és picit csalódott voltam, amikor végighallgatva rájöttem, hogy ez bizony egy új album, amit persze később megszerettem, így, ha egy iszonyat ótvar albumot adnának is ki, leszedném a következőt, mert bíznék benne, hogy az majd jobb lesz.

Tehát lényeg a lényeg, a Linkin Park is hozta a várt színvonalat, így első hallgatásra az A thousand Suns szintjén van, de majd többszörire megszeretteti magát, egyelőre inkább a Castle of Glass fogott meg.

Az, hogy Mike énekel még mindig furcsa.