Az spoiler, ha elárulom, hogy a rész végén láthatjuk anyukát? HÁH! Késő.
Így jártam anyátokkal. A címnél a magyarok próbáltak egy apró kétértelműséget is belecsempészni, és ezzel nem is hibázhattak volna nagyobbat, minden bizonnyal jövőre jön az utolsó évad, és az anyuka csak most mutatta meg magát.
Az évadról részletesebben nem írnék, a sorozatok esetében nehéz ennyi évig fenntartani egy színvonalat, főleg, ha komédiáról van szó, a készítők pedig szeretnék, ha a karakterek nem egy helyben toporognának, hanem haladnának az életben, változnának, ami persze sok esetben sül el rosszul, de ha megegyeznek a sorozat kezdetén megismert karakterekkel, a kritikusok azért húzzák le az egészet, szóval... szar volt, de érthető.
Az anyukától csak egy mondatot hallhattunk, és kész, aztán nagyon túljátszva, nagyon szánalmasan indokolatlanul szétnézett a helyen.
Utáltam.
És lássuk be, nem egy szépségről van szó, mármint nyilván néznék én egy 200 kilós asszonyt is Ted mellett, de nnnem biztos, hogy a színésznő több meleget fog kapni, mint hideget, ezért előre sajnálom szerencsétlent.
Akit pedig érdekelne egy kép anyuról, ITTITTITT megtekintheti, nem vesződtem azzal, hogy külön nyerjek ki képet, majd feltöltsem, remélem, senki nem jelent fel ezért a netrendőrségen.
Hallod... :D 8 hosszú év várakozás után én valami superwoman-t vártam, erre... tessék. :D
VálaszTörlésNagyon idegesítő feje van :D meg amikor úgy nyomorultul körbenézett... azt hittem, leköpöm a monitort :D
VálaszTörlésNekem ez nem tűnt fel.. xDD Csak a béna feje. :D
VálaszTörlésPedig ahogy olvasgattam külföldi kommenteket, sokaknak tetszik... :D
VálaszTörlésJó, hogy mondtad, mert már nem nézem a sorozatot, de valamennyire érdekel, mi történik benne.
VálaszTörlésMi? Nektek ez a nő csúnya? Akkor nektek mi a szép? Ilyen magasak az elvárásaitok?
akkor nekem lehet elcseszett ízlésem van, lol :'D
VálaszTörléspedig ő még nem olyan tipornivaló rútság.
Szerintem titeket elrontott a szórakoztatóipar.
VálaszTörlésNem, nem olyan zsák nélkül sehova kategória, mindössze egy anyutól, akire nyolc évig várt az ember mást várnék.
VálaszTörlésBár lehet, hogy csak a körülnézés miatt utálom, esküszöm, nem tudom kiverni a fejemből, annyira mű volt :D
talán arra akartak utalni ezzel az egésszel, hogy belső értékekblablabla, és akkor megvan a tanulsága is a szériának.
VálaszTörlésMég mindig nem értem. Ha nektek EZ nem szép, akkor mi a szép? Akkor nem lehet, hogy azért nincs barátnőtök, mert túl nagyon az elvárásaitok, mert az utcán és az egyetemeken nem plasztikázott és agyonsminkelt hollywoodi szépségek sétálgatnak?
VálaszTörlésDe még mindig megvan rá az esély, hogy csak ugrattok.
Én eret vágok, ha ilyen gagyi tanulságot akarnak beletuszkolni :D
VálaszTörlésNem rögtön arra kell gondolni, hogy legyen szilikoncsoda, meg tökéletes, az embernek van egy sajátos ízlése, ha nem tetszik valami, akkor bocsásson meg az ég, de nem tetszik.
Igazából nem is a külsejével volt nekem bajom... mert nem mondom, hogy nem szép... (nyilván női szemmel máshogy látom), csak úgy az összehatás. Én mást vártam, ennyi az egész.
VálaszTörléshalo, te szerintem félreértettél engem, eléggé. én egy szóval se írtam, hogy csúnyaság lenne ez a csaj.
VálaszTörlésÍrjál rövidebbet, légy szíves. Ezt lusta vagyok elolvasni, pedig tetszik a stílusod.
VálaszTörlésÉn is csak főleg teljesen más stílusú leányzót vártam :D:D
VálaszTörlésIgenis
szerintem egész vállalható teremtés, jól passzolhat Tedhez. bár én sem ilyesmire számítottam.
VálaszTörlés