Hazudnom kellett, hogy nem szerettem, szerettem volna, ha egy féregnek gondol, mert ha szívem túlpörög, úgy kevésbé fájt volna. Védeni próbáltam. De már jobban van, nem féltem, és ami a legfőbb, nocsak, szalmabábuk furulyáznak a kihalt városkában, és fogalmuk sincs arról, hogy ha feljő a nap, mindannyian porráégnek, hogy aztán közösen táncolhassák szét őket a jókedvű cigánylányok, és a hold, a hold csakúgy ragyog várva a napot, amitől ő bánatos, bús ragyogás. Fáradtam, én már el eléggé ahhoz.