Reggel egy bejövő egyébre lettem figyelmes az üzeneteknél fészbukon. Réka írt, másik accountról, mert az eredetit, amiről tudtam letiltottam. Nem tudom biztosan, milyen állapotban volt. Úgy értem, tiszta, vagy épp használt valamit, de talán csak nem tudta pontosan, mit írhat, ezért kaptam mindössze annyit, hogy "sdgjsgjkl" és társai, valamint egy pizzásdobozban evő macskát, és mindez nem is érdekelt volna, ha nem linkel be egy képet a naplójából, amit hónapokkal ezelőtt írhatott, felül-alul két-két fotó rólam, középen meg "ő az én Gáborom, aki feleségül fog venni. vele szeretnék élni örökké". Nem tudom, mit gondoljak, szimplán úgy kezelem, hogy volt egy ilyen pillanata, mégis mivan, ha nem csak pillanat, hanem szüksége lenne valakire, és ha én is ott hagyom, ha nem is közvetlen módon, de kárt tesz magában.
Tudom, hogy nem egyszer volt már az ilyen rövid idő alatt, hogy újra beszélni kezdtünk, és mindig azt gondolom, az ő hibája miatt hagytuk abba.
Nem gondolnám, hogy azért nézek el mindent mindenkinek, mert egy pompás ember vagyok, akiben nagy a megbocsátás, szimplán homokba dugom a fejem, mint mindig, lehunyom a szemem, és nem akarom észrevenni azt, ami körülöttem zajlik, nem akarok emberekkel, akik kedveltek, szerettek egy kicsit is rossz kapcsolatot, mert nem akarom, hogy haragosom legyen, hogy legyenek olyanok, akikkel esélyem sincs beszélni, mert csak a köpködés menne. Ezen kéne dolgoznom, kezelnem a haragum, megtanulni kimutatni azt, haragudni emberekre, utálni, gyűlölni őket, hogy ne legyek mindig én az átvert szerepében, hogy ne fojtsak el mindent, abszolút mindent.
I thought I buried you and covered the tracks
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése