Én, a kukás

Az elmúlt két hetet egy hulladékkezelő központban töltöttem gyakorlat gyanánt. Először eléggé tartottam a dologtól, teljesen ismeretlen emberek kitudja, mit bíznak majd rám címszóval, de végül már-már vártam is, hogy mehessek. Nagyon kedves volt mindenki, igazán családias hely volt a csupán 35 dolgozójával, aminek a fele kint volt szemetelni.

Egy nap voltam én is kint kocsin, műanyagot gyűjtöttünk össze, amikor még a környező falvakban voltunk, próbáltam... rejtőzni, amikor kiszálltunk odavinni a konténert a kocsihoz, kiskorban még menőnek tűnhet a szemetes szakma, utazni az autó hátulján (nem kellett), meg miegyebek, de így már... hát.. na. Mindenesetre azt is élveztem, a sofőr feszt lopta a gyümölcsöket :D egy zacskót teleszedett almával..

 

Az első héten az oda-vissza út volt rossz, nem egyszer kellett begyalogolnom a legközelebbi faluba a borzasztó hőségben, vagyépp a reggeli zombi állapotban, de a másodikban már jött egy másik helybéli gyakornok, aki rendelkezett autóval, és szerencsére felajánlotta, hogy hoz-visz, mivel együtt végeztünk. 

 

Kukaszámolást is adtak feladatul, ami... nehéz volt. Gyűlöltünk mindketten, a lenti képen látható a mennyiség, kb 900 összesen, meg még mellette volt, de azok sorba téve, ezeket természetesen tologatni kellett, ráadásul óvatosan, mivel a legfelsők félig voltak esővízzel.

Éééés nem láttam állati tetemet! Asszem, ezt pozitívumnak fogom fel, a szemétdombra rénézni sem mertem, nehogy megpillantsak valamit, amit gyenge gyomrom nem szeretne. 

 

A gépi válogatóban meg *********** büdös volt.