WTF brain?

Óje, már tízkor aludtam, pontosabban ágyban voltam, de maximum negyed 11 lehetett, amikor elaludtam. Ennek eredményeképp most keltem, de nem baj, este valószínűleg fogok tudni aludni. Visszaaludtam volna, de ettől az álomtól nem tudok, még visszhangzik a fejemben az üvöltés.

Pedig olyan nyugisnak indult... egy busszal utaztam általános iskolai osztálytársammal, akit bírtam annó, most is bírom, csak a kapcsolatot nem tartjuk. Egyszercsak a busz behajtott egy kisebb településre, ahol már esett a hó, de olyan sűrűn, hogy konkrétan nagy fehérséget láttam kint, egy-egy roppant homályos épülettel. Meg is kérdeztem, hogy ez amolyan hosszabb pihenő lesz-e, azt hittem, nincs leszálló-felszálló. De volt, ennek ellenére mégis egy amolyan pihenő pontnak bizonyult.

A buszból ekkor lett... nem is tudom, egy lakókocsi féleség, csak buszban, több üléssel. A sráccal körbejártuk, nagyon réginek tűnt már, úgy nézegettünk mindent, mint két bedrogozott ügynök, lassítva, nagyon hunyorítva. Volt benne konyha is. Mikor visszaértünk a helyünkre, ami leghátul volt, mondtam, hogy megyek enni, miközben szendvicseim nézegettem, magammal hívtam, jött is. A telefonom az ülésen hagytam, erre emlékszem.

Ó, igen. Volt egy kisebb párbeszéd a sofőr-később masiniszta, és egy másik volt általános iskolai osztálytársam közt. Ült a buszon egy kislány is. A sofőr megnézte a homlokát, nem látott semmit, és beszélték Dorottyával, mert nem fogom mindig kiírni, hogy volt általános iskolai osztálytársam, hogy minden nőnek piros pont van a homlokán, de a kislánynak még nincs. A férfi, aki amúgy az volt, akivel mentem a műanyag szelektívet begyűjteni elment sétálni vele, de úgy tekintett rá, mint a lányára, ha pedofilizmus lett vlna, az agyam csak-csak közli.

Tehát leszálltunk mi is kicsit levegőzni, Dorottya már lent várt. Elindultunk a sínek mentén. Hirtelen egy vonat jött, ami meg is állt a közelünkben. Ez a rész homályos, a lényeg, hogy a vonaton utazott méégegy voltáltalánosiskolaiosztálytársam, akiről írtam pár bejegyzéssel lentebb, vele jöttem egyik nap haza. Meg is említettem ezt a másik kettőnek. Mindenesetre ő tovább ment a másik vonattal, mi pedig elindultunk visszafelé. Közben elhaladt mellettünk egy vonat 2 vágánnyal arrébb, majd egy másik közvetlen mellettünk, ahol a többiek csak kicsit arrébb mentek, én viszont le is guggoltam, nehogy baj legyen.  

Elkezdtünk kocogni, mert kis késésben voltunk, már láttuk a mi vonatunkat, amikor megpillantottuk a sofőrünk, aki lélekszakadva rohant vissza, mögötte egy másik vonat, ami ugyanazon a sínen ment, ahol a miénk... félre volt állva (???). Persze nem sikerült megmentenie a helyzetet, amit be is látott elég hamar, berohant a fák közé (a sínek mellett egy fás lejtő volt), mi hárman is így tettünk. A száguldó vonat masinisztáján láttam a rémületet, de túl közel volt már, nem tudott fékezni sem, kanyarban álltunk le. Meglökte a miénket elég szépen, ami azonnal besodródott szintén a fák közé, törve maga előtt mindent.  

Mindhárman megúsztuk, a sofőrünk még felrohant a sínekre, és lekiabált, hogy váltók meghúzva (vágod, milyen részletes az agyam?), majd rohant is le közénk. Én is kiabáltam, hogy mindenki jól van-e, Dorottyának volt eltörve a karja, nem látványosan, de látni lehetett, ő üvöltött. Rohantam volna a kisodródott vonathoz, de valaki, aki benne ült, viszont iszonyatosan megsérült, torka szakadtából sikoltozott, és nem volt gyomrom közelebb menni, inkább felsétáltam a sínhez, és a távolba meredve arra gondoltam...

a telefonom remélem, egyben van.

 

Mert mire gondoljon az agyam, ha nem a telefonomra?!

Persze, ez már nem derült ki, mert felébredtem.