Rekordszámmal ülte el a seggét a buszozások során
"-Ez egyszerűen egy rémálom. Már nem merek leülni, mert félek, hogy rögtön elülöm. Még ha lefekvéshez készülődnék sem ülök az ágyra, inkább ráfekszem hassal, és a helyemre gurulok. Sosem volt még részem ekkora kínban." - nyilatkozta megtörve, remegő hangon a blogger.
Megerősített források szerint Stan világrekord számmal ülte el a seggét a két nap alatt, amikor vizsgázni indult Gyöngyösre. A hallgatónak akkor tűnt fel a gyanúsan sok elülés, amikor már másodszorra esett nehezére megmozdulni.
Orvosi szakértőnk véleménye szerint ez egy egyedülálló eset a világban. Volt már, hogy valaki ilyen sok buszozás után elülődött kétszer, esetleg háromszor, de az, hogy tízszer is, rendkívüli. Vizsgálatok alá fogják vetni a fiút, hogy megtudják, mi áll a háttérben.
"-A vizsgálat egy különleges technológia segítségével valósulhat meg. Érzékelőket kötünk majd Stan seggére, és leültetjük egy busz ülésére órákig. Mérmi fogjuk, hányszor üli el a fiú a hátsó fertáját, az érzékelők pedig egyszerűen jól néznek ki, mert színesek."
Nem tudni még tehát, mi is okozta pontosan a tragédiát. A volán társaság hibája, vagy Stan nem bírja sokáig az egy helyben ülést? A vizsgálatok után minden kiderül, a blogger addigis kerüli az ülést amennyire csak lehet.
Bárcás Krisztina 2012. Hot.
Először is: Ez valami kibaszott jó lett.
VálaszTörlésMásodszor: Fel kéne állnod a buszon, szembefordulni az üléssel, aztán lehajolni, és kéjes nyögések közt megmarkolászni a saját sejhajod. Ez a hátsó sor középső ülésénél lenne csak igazán impozáns. Gondold meg.
Hmmm, nem rossz ötlet, mert én csak mocorogtam kicsit, és szenvedtem tovább :(
VálaszTörlésÚristen nagyon jót nevettem :D ez vicces volt nagyon :D
VálaszTörléstold már fel az elült segged valami kommunikációs csatornára:D még mindig szuper vagy
VálaszTörlésKöszönöm a pozitív visszajelzést :D
VálaszTörlésIgyekszem megfelelni a nevemnek :o
Kellemetlen.
VálaszTörlésValóban.
VálaszTörlés