Vettem alpakát a farmomra Farmville-ben, és most nekem jó. Milyen ostobán nézhet ki az ember kívülről, miközben farmvillezik, ahogy ül bambán, kattintgat az állatokra, a fákra, a növényekre, arat, etet, trágyáz, elad, locsol, és mennyire kivagyunk éhezve a sikerélményre, hogy ezzel játszunk, hogy azt is sikernek éljük meg, ha sikerül legyártani egy almás pitét, és elhitetjük magunkkal, hogy azért foglalkozunk vele, mert jó szórakozás, holott roahdtul nem az, miért lenne jó szórakozás, órákat, vagy egy napot kell várnom esetenként, hogy kikeljen valami a földből, nincs benne semmi intenzív dolog, ami ezt az egészet szórakozássá tehetné, és mégis elvagyok vele.
Olyan ez, mint annak a műsornak a nézése, amit bambultam egyik reggel a TLC-n, az élve eltemetve, beteges gyűjtögetőkről szól, egy nő volt benne és annak lánya, akik már csak szűk kis járatokban tudtak közlekedni a házban, annyira fel volt halmozva szeméttel. Ezt sem gondolom, hogy azért nézné az ember, mert érdekes, pláne nem azért, mert vicces, olyan ez, mintha mások nyomorába akarnánk betekintést nyerni, hogy rájöjjünk, nekünk még nem annyira szar. Legalábbis nem tudom elképzelni, hogy úgy ülsz le egy ilyen elé egy tál bablevessel a kezedben, mintha egy Állítólag elé tennéd, ami legalább érdekes is, vicces is. És mégis van igény az ilyen élve eltemetve típusú műsorokra, én is megnéztem végig, valahogy lekötött, és magam sem tudnám megmondani, miért.
Bár előtte meg egy szappant gyártó vállalatról néztem riportot az Echon, szóval megnézek én minden szart.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése