Mennyire látni, ha valaki új valahol. Hazafelé a buszon előttem egy néni ült, kicsit átkoztam is érte, mert csak előttem lévő ülésre tudok rápihenni, elnéztem neki, mert úgy nézett, mint aki rácsodálkozik arra, hogy egy kerekekkel ellátott dobozban ül, amit egy kerek izével irányít egy kellemetlen szájszagú férfi. Már az első öt perc után megfejtettem magamban, hogy ez először jár erre, hátra is fordult hozzám megkérdezni, merre is találja kicsiny városomban a vasútpályaudvart, feleltem neki, "közöd?", majd visszatettem a zenét a fülembe, és bőszen bólogattam boldogan tovább, hármas alliteráció, köszönöm.
Szóval elregéltem neki, hogy hol kell leszállnia, hol kell elmennie, hol mehet el szintén, és satöbbi.
Esetemben anyám barátnője látott egyszer középsuliban, kilencedikes korom első napjaiban, elmondása szerint olyan fejem volt, mint aki szellemet látott.
Aztán fősulin mondta szaktársam, akit vártam épp az aulában, hogy mikor meglátott távolról, olyan voltam, mint egy elveszett kisgyerek a táskámban, olyan cuki, a cuki szót használta, és majdnem megölelgetett. Szaktársam két méter tíz centi és 120 kiló volt akkor.
... de igazából alapjáraton rémült mókus fejjel jellemeznek, szóval már megszoktam, hogy én mindenhol újnak számítok. Egyszer azt mondták, elvont fejem van, elvont tekintetem, mint egy pszichopata elmebetegnek, nnnnnemmm igazán tudtam, hogy ezt most bóknak vegyem, vagy sértésnek, de mosolyogtam rajta, mókás volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése